
Így néznek ki most a világ legszebb ikerlányai, akik milliókat keresnek fotóikkal
Idén nyáron lesznek 13 évesek.
Idén nyáron lesznek 13 évesek.
Ma is izgalmas műsorokkal várja a nézőket a TV2.
James és Oliver Phelps nemrég ünnepelte 37. születésnapját.
Az 54 éves énekes párja a 23 éves szépségkirálynő, Nadia Ferreira.
Az Oscar-díjas színésznő régóta készült az anyaságra.
Az énekesnővel trendiségről, anyaságról, illetve a személyiségének formálódásáról is beszélgettünk.
A modell nem tart attól, hogy az anyaság miatt a karrierje háttérbe szorul.
Az ikrek mindössze pár héttel azelőtt születtek, hogy Musk és korábbi élettársa, Grimes második közös gyermeke is világra jött.
A plus size modell megmutatta, mit tesz a mellekkel a szoptatás.
Az énekesnő egyre több képet posztol a már négyhónapos csöppségekről.
A popdíva megálmodta, hogy nézzen ki a babaszoba, és a leendő dadusokat is elkezdte keresni.
Az énekesnő ikerfiai, Bence és Bálint imádnak énekelni, de a másfél éves Bogdán is azonnal táncra perdül, ha zeneszót hall.
A híresség nem szégyelli a plusz kilóit, sőt célja, hogy megmutassa, milyen is egy várandós nő teste.
Hazelt és Phinnaeust a szüleik egy-egy fotóval köszöntötték a közösségi oldalukon.
A mai Hírösszefoglalóban láthatja még Keresztes Ildikót fehérneműben, valamint arról is olvashat, mikor születik Kovács Kokó István negyedik gyermeke!
Inka és Neele Hoepert rendszeresen ostromolják szexuális ajánlatokkal. Sokan prostituáltaknak nézik őket, de van, aki szerint egymást kényeztetik.
Dolly és Daisy nem egypetéjű ikrek, de mindenképpen szerettek volna ugyanúgy kinézni, ezért nem sajnálták a pénzt a műtétekre.
Az ausztrál Anna és Lucy DeCinque hosszú évek óta él ugyanazzal a férfival, gyereket is szeretnének tőle.
Sőt, egy harmadik nő most terhes a kisbabával, aki Nick Cannon hetedik gyereke lesz. A gyerekek olyan nevet kapnak, mint pl. Powerful Queen Cannon.
Vanessa, Lara és Samira Böß gyerekkoruk óta arról álmodtak, hogy együtt szolgálnak majd. Szerencsére nem ugyanott.
Chris és Patrick Vörös történetesen pankrátorok, és tudomásuk van Big Tedről, illetve Da Vinkiről is.
Úgy tűnik, Cameron Diaz módszere népszerű a hollywoodi színészek körében: titkolni a gyermekáldást, amíg csak lehet.
Nézze meg Aaron és Adam Scott akrobatikus cheerleader-trükkjeit, aztán pedig erotikusba hajló reklámfotóit!
Nehéz a divatheteket látogató színes egyéniségek forgatagából kitűnni, de Aminak és Ayának sikerült. Nézze csak!
Angliában már a 6. évadnál tart a Love Island, nem akármilyen szépségek akarják megtalálni az igaz szerelmet a műsorban.
A szóban forgó szelfin nehéz eldönteni, hogy ki az anya, és ki a fia.
2014-ben ikrekkel volt terhes, lányának, Millának is lett volna egy ikertestvére, de a magzat felszívódott.
Repül az idő: a Jóbarátok bébijét alakító ikerpár ma már a tinédzserkoruk végét tapossák.
Az ok, hogy eddig nem mondta el, érthető és logikus. Most viszont részletezte a körülményeket.
A foci vb kettészakította a családot.
Három éve szerettek volna egy kislánygyereket is három éves fiuk mellé, hát, most duplán örvendezhetnek.
Samantha és Teagan Rybka videóira hétről-hétre közel kétmillió ember kíváncsi. Nem véletlenül.
Nézze meg, hogyan gyarapodtak 18-tól 25 éves korukig a Bittar-fivérek! Edzenek, modellkednek, strandolnak, ilyesmi.
Íme, a kis Nicholas és Lucy.
Az énekes és az ex-teniszező most már egy kislány és egy kisfiú szülei.
Végre nem csak beállított pózban, Instagram-posztban lehet látni a Sirt és Rumit.
Persze ez még nem jelenti, hogy teljes munkaidőben robotol máris, de azért vannak feladatok, amelyeket kénytelen elvégezni. És élvezi.
Még csak két hónapja születettek meg a gyerekei, de már volt része néhány nagy felismerésben.
Mondjuk ez lehet, hogy annak köszönhető, hogy keményen edz, mint azt a róla készült friss fotók is bizonyítják.
Olyan gusztustalan módon másztak bele az életükbe, hogy ezt már kénytelen jogi útra terelni.
Láthatóan a gyerekeit is erre idomítja, és milyen jól teszi!
Azt hittük, nem lehet überelni az énekesnő művészetét, és MÉGIS!
Londonban élnek, pénzügyi területen dolgoznak, de szabadidejükben edzenek. A Kockahas blogban ilyen még biztosan nem volt, ön látott már gyúrós ikreket?
A szülők ismét kiamxolták a névadást és annyira büszkék is rá, hogy azonnal le is védették a neveket.
És előre szólunk, Evától és Mateótól el fog olvadni.
Jay-Z és az énekesnő pár napos gyermekei nem mindennapi körülmények között kezdik meg az életüket.
A rapper le sem tagadhatná, hogy mennyire boldoggá teszi, hogy apuka lett.
Az orvosok szerint valamilyen kisebb probléma adódott, de ennek mibenlétéről egyelőre nem nyilatkoznak.
Megszülettek Beyoncé és Jay-Z ikrei, de a nagy eseményen túl is elég sok minden történt ezen a héten a celebek világában - összefoglaltuk az elmúlt 7 napot.
A hírt több amerikai lap is közölte, és egy paparazzifotó miatt már a nemük is ismert lehet.
Minden jel arra utal, hogy ebben a pillanatban is a kórházban vajúdik.
Állítólag a focista ismét béranya segítségét vette igénybe.
Ezt a színész apja, Nick Clooney állapította meg, aki két órával a születések után Skype-on keresztül csodálta meg az ikreket.
Ella és Alexander egészséges és az anyukájuk is jól van.
Az énekesnő babaváró partit rendezett a múlt hétvégén, és egy szelet Afrikát varázsolt Beverly Hills-i luxusotthonába.
Clooney nem aggódik, a holisztikus ház és a Vészhelyzetben szerzett tapasztalatai biztosítják a kicsik nyugalmát.