Hajdú Péter helikopterrel megy a szülésre
Hajdú helikopterrel megy majd a szülésre, nehogy lekésse.
Hajdú helikopterrel megy majd a szülésre, nehogy lekésse.
„Norah már ráállt a pókeres életformára: este van ébren, nappal alszik" - mesélte az első női magyar profi pókerjátékos.
A pár gyermeke az I. számú Nőgyógyászati Klinikán született, mert a politikus annak idején ott töltötte a nőgyógyászat gyakorlatát orvostanhallgatóként.
A 43 éves rendezőnő és 20 éves vőlegénye januárban jelentették be, hogy gyerekük lesz, a kislány szerdán született meg.
A 36 éves híradós gyermeke június 19-én jött világra, 3750 grammal és 50 centisen.
A 45 éves színésznő egy hónappal második szülése után is simán bevállalja bikinifelső nélkül a strandolást.
A gyerekkorú anya három napig vajúdott, mielőtt elvérzett, babája is meghalt.
Az énekesnő nagyon szeretné megtapasztalni, hogy milyen anyának lenni, de állítása szerint meglehetősen fél attól, hogy világra kell hoznia egy gyermeket.
A színésznő első gyermeke Los Angelesben látta meg a napvilágot, és a hozzá közelálló források szerint minden rendben zajlott.
A lap információi szerint korát figyelmen kívül hagyva Staller úgy döntött, hogy egy gyerekkel fogja megajándékozni leendő férjét.
A modell rájött, hogy a gyerek a legjobb dolog az életben, ezért azt sem bánná, ha elvesztené a jó alakját, a lényeg, hogy minél több legyen.
A Beugró állandó szereplőjének már van egy kisfia feleségétől, Lestár Ágitól, április végén pedig megszületik második közös gyermekük is.
A férfi 21 évi házasság után gyilkolta meg nejét, mert az a családjában öröklődó szklerózis multiplextől félve nem volt hajlandó gyereket szülni neki.
Bár Oszter Alexandra édesanyja korábban úgy nyilatkozott, lánya Budapesten hozza világra dán-ír fotóriporter pasijától fogant gyermekét, a Blikk azt írja, a fiút váró színésznő egyelőre még nem döntötte el, hol fog szülni.
A színésznő nem állna meg két lánynál, de nem tudja, ebben a korban sikerülhet-e még önerőből a család gyarapítása.
Minden nőnek photoshopot szülés után!
A rendőrség nyomozza, ki lehet annak a kisfiúnak az édesapja, akit egy kilencéves lány hozott a világra január végén. Kínában kiskorúakkal szexelni nemi erőszaknak számít és börtönbüntetést von maga után.
Az OK! magazin a frissen szült Kourtney Kardashiannek még a fejét is kisebbre cserélte. Ő azonban ahelyett, hogy örült volna, milyen gyorsan lefogyott szülés után, képes volt elárulni, mekkora kamu az egész.
Tegnap délután 3 óra 50 perckor megszületett Hadas Kriszta fia, Balassa Zsigmond
A kislány és anyja egészségesek, a bébi a Margaret Grace nevet kapta.
A szülés mellett örökbefogadás, sőt béranya útján is számos külföldi celebcsalád bővült újabb taggal. Ki a legcukibb közülük?
A People információi szerint egészséges kislánynak adott életet Chris Robinson kedvese, Allison Bridges.
A koraszülött fiú egy hetet élt. Olimpikon anyja észre sem vette, hogy terhes.
A taxisofőr elmondása szerint a nőnek olyan erős fájdalmai voltak, hogy kiszállt a kocsiból, és már arra sem maradt ideje, hogy leterítsen a kocsiba egy takarót, mert megszületett a baba.
A 22 éves Elizabeth Poblete sokkot kapott, mert nem tudta, hogy terhes.
A szülés részleteiről egyelőre semmit sem lehet tudni, így az sem derült ki, milyen nevet választott a pár a gyermeknek.
Brady-nek állítólag az sem okoz gondot, hogy ne szólja el magát, mindig keveri a gyerek nemére vonatkozó személyes névmást, de amúgy sem bukna le, mert nagyon figyel, amikor róla beszél.
Az énekesnő Londonban akart éppen fellépni húsz kiscicával a szüléskor.
A 25 éves szupermodell csütörtökön adott életet első gyermekének – írja a People.
Daisy Marie cseppet sem esett kétségbe, és fel sem merült benne, hogy véglegesen otthagyja az ipart
A fitneszbajnoknő első gyereke kedden délelőtt jött világra természetes úton, apás szüléssel, egészségesen. A hivatalos sajtóközlemény szerint mindenki jól van.
Lekéste fia születését egy 30 éves egyesült államokbeli férfi, miután a szülőszoba felé haladva megfogdosta az állapotos nejét toló nővér mellét.
Megszülte második gyerekét is BB Évi - adta hírül a Blikk. A jelenleg is pszichiátrián fekvő egykori valóságshow-hős egy 3,6 kilós kisfiút hozott a világra
A People értesülései szerint szombaton megszületett Sarah Michelle Gallar - aki leginkább a Buffy, a vámpírok réme című amerikai filmsorozattal vált közismertté - és Freddie Prinze közös gyermeke.
A poponthepop.com hírei szerint Jessica Simpson nagyon be van indulva a baba témára, legalábbis egy friss interjúban ezt kotyogta a sajtónak a húga.
Három és fél kilogrammal született meg Richie Sparrow James Midnight Madden nevű fia.
Bement a szülőszobába, de inkább nem nézett oda.
Állítólag Nicole Richie már bevonult a kórházba, hogy megszülje második, Joel Maddennel közös gyerekét.
A Buffy/Angel vámpírjának kislánya hétfőn látta meg a napvilágot. A családnak ez dupla öröm, mivel anyja veszélyeztetett terhes volt.
Egy egészséges kisfiúnak, Alennek, és egy egészséges kislánynak, Mannának adott életet.
Az Oscar-díjas énekesnő és színésznő hétfőn életet adott első gyermekének.
A színész felesége, Joanne pénteken reggel adott életet a pár második kislányának - írja a People.
Visszaélnek Erős Antónia ikreivel, Piszkos üzlet, Kamubabákkal adják el a magazint - ilyen és ehhez hasonló címek alatt háborog a Napi Ász, mert véleményük szerint az egyik hetilap átvágta az olvasókat