Íme az első képek Beyoncé gyerekéről
Beyoncé irigylésre méltóan kisimultan ölelgeti lányát a szülés utáni napokban, órákban: szépen besütott hajjal, rút kórházi köpeny helyett fekete felsőben, és lánya nevéhez igazított, kék lakkal körmein.
Beyoncé irigylésre méltóan kisimultan ölelgeti lányát a szülés utáni napokban, órákban: szépen besütott hajjal, rút kórházi köpeny helyett fekete felsőben, és lánya nevéhez igazított, kék lakkal körmein.
Heteken belül világra hozza harmadik közös gyermeküket Héder Barna felesége, Ildikó.
A haját viszont tőle örökölte. András császármetszéssel született, és eléggé ordít.
Victoria Beckham fűzőszerű ruhákban mutatja meg lábait.
A kisfiú néhány nappal édesanyja huszadik szülinapja után született.
Az iowai Kendall Stewardson első gyermeke több mint öt kiló volt születésekor. Öccse még felülmúlta, Asher Stewardson ugyanis 6,23 kilót nyomott, amikor világra jött. Sem epidurális érzéstelenítésre, sem császármetszésre nem volt szükség.
Az énekesnő jelen volt húga, Ashlee Simpson szülésénél 2008-ban, ez vette el a kedvét a vajúdástól.
Az nem bántja az énekesnőt, hogy más miatta nem látogathatta frissen szült feleségét.
A Unique énekesnője a héten hozta világra első gyerekét, Martint. Azt még nem tudják, ki fogja mosdatni, de annyi biztos, hogy fél évig főállású anyaként funkcionál.
A Jóban Rosszban színésznője csak abban biztos, hogy gyermeke apja nem lesz jelen első gyerekük születésénél, ugyanis nem bírja a vért.
A Unique 34 éves énekesnője kedden hozta világra első gyerekét, Martint. Mindenki jól van.
Az énekesnő és lánya, Ivy Blue Carter már hazamehettek. És ez még semmi.
Sötétített ablakok, golyóálló üveg és marcona testőrök vigyáztak az énekesnőre és lányára.
Blue Ivy Carter tényleg világra jött, a celebvilág folyamatosan gratulál.
Hivatalosan még nem erősítették meg, hogy valóban megszületett a kis Tiana May Carter.
Az énekesnő előző klipjének felvételekor már hat hónapos terhes volt, egy New York-i kórház már egy fél emeletet lefoglalt a nyugodt szülés érdekében.
Bármelyik pillanatban megszülethet Beyoncé gyereke is, de 2011-ben általánosan nagy volt a gyermekvállalási kedv a celebek körében.
Stannek hívják a fiát, mint legelső nemzetközi slágerét.
A még mindig csak 28 éves Kerr anyaként sem veti meg a vetkőzést, mindannyiunk legnagyobb örömére. Új fotóin talán minden eddiginél jobban néz ki.
A nőre idő előtt törtek a szülési fájdalmak egy húsboltban, ahol világra is hozta gyermekét, akit a riasztott mentőknek nem sikerült életben tartaniuk.
Az énekesnő péntekről szombatra virradóra adott életet lányának, legalábbis ez kering Twitteren.
Majka mellett édesanyja is segít a playmate-nek, a fürdetést pedig lestoppolta, így eddig még sem Majka, sem Dundika nem fürdette meg Marián Pétert, de most már szeretnék. Anya és fia kedden hagyhatták el a kórházat.
A közel 4 kilós gyerektől a különleges dátum miatt Joshi Bharat szerint kőkemény egóra lehet számítani.
Ak kisfiú és mindössze 700 grammal jött a világra. A szülést a mentőszolgálat munkatársai vezették le.
Az első héten leadott 18 kilót, ami szinte csak víz volt.
A színésznő ír a múltról, az átváltozásról, meg csak úgy. Emellett babaszobát és teljesen hétköznapi szülést tervez.
A KFT 56 éves frontemberének negyedik gyereke is fiú a Blikk értesülései szerint.
Nem zárja ki, hogy férjének, Daniel Craignek is szülne egy gyereket, noha már mindkettejüknek van egy, mástól.
A 32 éves Anna Freemantle imádja a munkáját, és kilenc nappal második fia születése után, már újra modellkedett egy divatbemutatón. Fia ugyan még csak két hónapos, de anyu már egy fehérneműs fotózásra készül.
Mindössze három hónapot tölt otthon főállású anyaként Gubás Gabi, aki júniusban adott életet második gyermekének, Annának.
A CSI 58 éves színésze, William Petersen 58 évesen újra apa, felesége a vártnál jóval korábban, még júliusban szülte meg ikreiket.
Úgy nem lehet pókerezni, hogy az ember terhes csaja unatkozik a szállodában. A szülés meg majd lesz valahogy.
A stúdió című sorozatból és a Párterápia című filmből ismert humorista szerdán megszülte második gyermekét, Penelope Athenát.
Ugyanazt a lakosztályt választja, mint Victoria Beckham, és két nagyobb lánya is bent lesz a szülésen.
Eddig ugyan homály fedte, hogy Alexis Knapp gyerekének Ryan Philippe-e az apja, de a TMZ bizonyítékai szerint a helyzet egyértelmű: ő az.
Az artista neje tizenkét kilót hízott a várandósság alatt, de már le is adta mindet.
Hétfőn este megszületett az énekesnő és Ty Murray fia, Kase Townes Murray.
A madárcsontú modell 4,5 kilós fiút szült érzéstelenítés nélkül. Természetesen túlélte.
A korábbi, Beckahmné programozott császármetszésének időpontjáról szóló hírek megalapozatlan pletykák voltak, a focistafeleség nem július negyedikére, hanem a jövő hétre van kiírva lányával.
Az öt hónapos terhes playmate attól tart, hogy iszonyatos kínokat kell átélnie a szülés során, ezért már most biztos abban, hogy kérni fog fájdalomcsillapítót. Majkával még nem vettek babaholmit, de nevet már választottak a fiuknak: Máténak fogják hívni.
Szerdán reggel megszületett Rippel Ferenc és Rippel Vivien fia, aki a Krisztofer Herkules Ferenc nevet kapta a szüleitől.
A 8 hónapos terhes Beckhamné addig fog dolgozni, amíg meg nem születik negyedik gyermeke.
A Szomszédok című teleregény egykori Almája 53 évesen életet adott első gyermekének, László Barnabásnak. A kisfiú császármetszéssel született, mindketten jól vannak.
A színésznő május 31-én adott életet harmadik gyermekének.
A színésznő a Dior új reklámjában szerepel.
A gyerek a Willow Sage Hart nevet kapta, egészséges, anyja szerint gyönyörű és az apjája hasonlít.
A hetedik hónapban szült, 1,3 kilós, egészséges babát.
A 31 éves színésznő életet adott első gyermekének - adta hírül az Us Magazine, és egy képet is közöltek a színésznőről, valamint fiáról.
A színésznő szerint nem jó, hogy a filmekben könnyed idillnek állítják be a dolgot.
Csonka András szerint exkluzív hírnek számít Rippelék bejelentése a ma reggeli műsorban, miszerint az asszonyt korábbi betegsége (petefészekrák) miatt császározni fogják egy előre egyeztetett időpontban.