Kelly Brook szőke Amy Winehouse lett
Haj. Belőve - tette hozzá az új séróját illusztráló képhez.
Haj. Belőve - tette hozzá az új séróját illusztráló képhez.
Stohl András börtönbüntetésétől, Amy Winehouse halálán át néhány fontos szülésig.
Saját bevallása szerint nem hallgat kortárs popzenét, Winehouse mégis lenyűgözte.
A bevételt jótékonysági célokra fordítják.
Ha nem így lenne, nem adnák ki, mondja a család.
Franciaországba menekült a brit popsztár, mert úgy véli, néhai drogpajtása szelleme kísérti.
Winehouse a 36-os méretű, piros pöttyös, világos sifon ruhát második albuma, a Back to Black borítóján viselte.
A hivatalos jelentés szerint az énekesnő halálát a szervezetében lévő rengeteg alkohol okozta.
A rendőrség szeretné kinyomozni, hogyan sikerült a családnak szánt jelentést egy idegennek kézbesíteni.
Megtízszereződtek a megrendelései, de plusz ötvenezerért nem éri meg csak úgy kiugrani Londonba.
Az énekesnőnek annak idején mutatott néhány új dalötletet, de nem tudni, ez köztük volt-e.
A magyar szakértő szerint ha az alkohol új drog lenne, azonnal betiltanák.
Amerikában hívták lánya halálhírével, míg haza nem ért, azt remélte, csak rossz vicc az egész.
Az énekesnő édesapja Anderson Cooper műsorában elmondta, a híresség szervezetében ugyan nem volt illegális szer a toxikológai vizsgálat szerint, de tény, hogy szedett egy Librium nevű vényköteles gyógyszert.
Fielder-Civil folyton pénzt kunyerált nejétől és nem volt szerelmes.
Szombaton feleségül vette modellcsaját Mark Ronson sztárproducer, a júliusban elhunyt Amy Winehouse egyik legjobb barátja.
Kate Moss kissé problémás expasija pénteken fellépett egy fesztiválon, és ha már lehetősége adódott rá elénekelte nemrég elhunyt jó barátja egyik slágerét.
Az idei gálán a néhai énekesnő előtt tisztelegnek a szakmabeliek.
Üzleti érdekből megvette az Amy Winehouse Alapítvány nevet egy brit férfi, de az elhunyt énekesnő apja visszaszerezte a jogokat.
A múlt hónapban elhunyt énekesnő szóvivője bejelentette, hogy a toxikológiai tesztek eredményei alapján elmondható, hogy illegális szerek nem voltak jelen Winehouse szervezetében.
Blake Fielder-Civil két évig volt a 27 évesen elhunyt énekesnő férje, rengeteget tud róla.
Jason Mecier különböző, hírességekhez köthető tárgyakból készít portrékat.
Többek közt az énekesnő harmadik albumához szánt dalszövegeket, ki nem adott zenei anyagokat és a kedvenc gitárját vitték el.
"Mindig itt leszek neked" - írta az énekesnő a barátjának, mire megkapta a választ meghalt.
Új, jótékonysági rehabilitációs központ nyílik az énekesnő camdeni házában, ahol a 27 éves drog- és alkoholfüggő Winehouse-t nemrég holtan találták.
Az énekesnő halála után még mindig naponta szerepel a hírekben, általában valaki róla beszélve akar magának öt perc címlapot. Állítólag már készül a film, de ami biztos, hogy mindenhol hiánycikk a lemeze.
Két évvel azután, hogy elváltak útjaik, Amy Winehouse még egyszer, utoljára volt férjével, Blake Fielder-Civillel aludt.
Janice Dickinson állítja: segítséget kért tőle, mert bízott az ő csodadokijában.
Scarlett Johansson és Sienna Miller is az esélyesek közt van. Forgatókönyv meg nincs. Még.
A híresség állítólag még mindig nem heverte ki a brit énekesnő halálát – írja a FemaleFirst.
Megígérte: hátramegy hányni, aztán visszajön. Nem jött vissza, a turnét is lemondták.
A camdeni emlékhelyeken piás üvegek, cigaretták, minden Winehousenak ajánlva.
Szent Lucia szigetén él egy kislány, aki nagyon szerette volna, ha az énekesnő lesz az anyukája.
A múlt szombaton elhunyt énekesnő apja úgy véli, lánya is ezt szerette volna.
Charlie Sheen exneje állítólag tele van bűntudattal a függősége miatt.
Összefoglalva a poénokat: felkészül Justin Bieber.
Semmit sem hagyott volt férjére, Blake Fielder-Civilre a múlt hét szombaton elhunyt énekesnő, Amy Winehouse.
A budapesti lánynak szeptemberben Franciaországban kell Winehouse-ként villognia, és attól, hogy a sztár halott, hasonmásra még van igény.
Mark Ronson, Kelly Osbourne, Bryan Adams is megjelent a zárt körű temetésen, ahol a 27 éves korában elhunyt énekesnőt édesapja búcsúztatta.
Kedd kora délután elbúcsúztak Amy Winehouse-tól családtagjai, zenésztársai, barátai.
Megkezdődött a fiatalon elhunyt énekesnő bálványosítása. Az első lépés a számai újrafelfedezése volt.
A család szóvivőjének közlése szerint kedden, szűk családi körben, a nyilvánosság kizárásával temetik el a július 23-án elhunyt Amy Winehouse-t – írta a Female First.
Bencsk tamara megérezte, a többség nem érti, miért halt meg az énekes 27 évesen. Dopeman szerint viszont így legalább legenda lett belőle.
A szükséges mintákat elküldték a labornak, az idegenkezűséget kizárták, a család rendelkezhet az énekesnő temetéséről.
Illetve minden ismerősére, aki 27 évesen halt meg.
Mindössze egy karibi asszonyság volt elég tökös ahhoz, hogy kimondja: jobban kellett volna vigyázni egy kiemelkedően tehetséges énekesnőre.
Bár még nem tették közzé a halottkémi jelentést Amy Winehouse szombat délutáni halálának okairól, a brit sajtó információi szerint a 27 éves énekesnő egyértelműen drogtúladagolásba halt bele.
A brit énekesnő utolsó stúdióalbuma 2006-ban jelent meg, és azóta az új nagylemez helyett a rajongóknak a hol sűrűbben, hol ritkábban jelentkező botrányokkal kellett beérnie.
Az énekesnő holttestére szombaton délután találtak rá a londoni rendőrök. A halál oka egyelőre ismeretlen.
Egyébként éppen megint elvon magából valami szert.
A férfi új nője szerint az énekesnő állandóan üzenget neki, Winehouse szóvivője szerint pont fordítva.
A barátai attól félnek, hogy halálra fogja inni magát.
Dionne Bromfiled próbálja beleélni magát keresztanyja helyzetébe - például énekel.