Björköt ledöntötte a lábáról az influenza
Az izlandi énekesnő kénytelen volt lemondani csütörtöki koncertjét. Björk New York-ban lépett volna fel, de influenzás lett.
Az izlandi énekesnő kénytelen volt lemondani csütörtöki koncertjét. Björk New York-ban lépett volna fel, de influenzás lett.
A betegség gyógyítható, és a kis Viktor is jól viseli a megpróbáltatásokat.
Valószínűleg gyerekük is egy olyan szexből született, amikor mindketten aludtak.
A 64 éves színésznek négy napot kellett feküdnie a kórházban, és még hetekig nem léphet fel a színházban, amúgy jól van.
Perelik az iskolát, melynek 15 tanulója nagyjából egyszerre kezdett el Tourette-szindrómához hasonló tüneteket produkálni. A gimnázium szerint tömeghisztéria az egész.
A Való Világ játékosának szülei szinte minden pénzüket gyógyszerre költik, ezért nagy segítség lenne nekik fiuk anyagi támogatása a győzelem esetén.
Szemler Renáta 2004-ben szenvedett autóbalesetet Németországban, szíve és veséje kivételével minden belső szerve károsodott. Két éve májdonorra vár, de addig sem tud tétlenül ülni a kerekesszékben, így készített egy Facebook-oldalt, amit már tízezren lájkoltak.
Az énekesnő visszatérő fájdalmakra panaszkodott, amik miatt pár napig kórházban kell maradnia. A betegsége nem újkeletű, de a családja mindenben segít.
Több szervezet is felháborodott azon, hogy Görögországban ezentúl a pedofilok is fogyatékosnak számítanak, ennek értelmében pedig juttatásokban is részesülnek.
Nick Cannon veseelégtelenség miatt fekszik az aspeni kórházban.
Utoljára azt mondta, hazajön, és nem is tudja, miért tartják még bent az orvosok.
Hazatérhetett kedden a kórházból a brit uralkodó 90 esztendős férje, akin karácsony előestéjén sürgősségi kardiológiai beavatkozást kellett végrehajtani szívkoszorúér-elzáródás miatt.
Az énekesnő egy írországi fellépésén lett rosszul, ezért van szükség a felügyeletre.
Hogy pontosan mi is a helyzet magánéletével, arról nem nyilatkozik az énekesnő, azt viszont megosztotta a nyilvánossággal, hogy most éppen beteg.
Elvileg ma műtik meg, és egy sztentet helyeznek el a szívénél.
A daganatos transzvesztita előadót most tüdőgyulladás miatt nem tudják megoperálni, közben küzd a rokkantsági nyugdíjáért, és az adóhivatallal is meggyűlt a baja.
Másfél hónapja köhög, lázas volt, az arcüreggyulladása miatt három hétig előre sem tudott hajolni. Lehet összefüggés.
A zeneszerző a Blikknek mesélt élete legnehezebb korszakáról, amikor egyszerre két súlyos betegséggel is meg kellett küzdenie: Bródy János először pánikbeteg lett, később pedig kiderült, hogy rákos.
Woody Allen segítette rendszerezni az életét, még ma is a rendező tanácsai szerint él.
Matthew Willey a műtőasztalon feküdt, ameddig sípcsontjából egy darabot egy másik kórházban sugárkezeltek.
A brit asszony könnyen végzetes szívrohamot kaphat: retteg, hogy nem látja felnőni lányát.
Az elefántiázisban szenvedő brit nő 32 kilós lábának helyére 22 hónap alatt egy 19 kilós daganat nőtt.
Az utolsó pillanatban törölte második svédországi koncertjét is influenzája miatt.
Hatalmas daganatok nőnek Lalit Ram arcán, ezért nincs felesége. Egy orvos azt ígérte, megpróbál segíteni. Fotók, videó.
Nem tud sem enni, sem inni, de még a saját nyálát sem tudja lenyelni, annyira fáj a torka.
Steven Tyler az Aerosmith frontembere összeesett paraguayi hotelszobájának zuhanyzójában - írta a TMZ.
Ön ágynak esik, partnere meg szeretőből hirtelen anyává válik. Vagy inkább a doktor, az idegen vagy a műmártír szerepét veszi magára? Így változtat egy kapcsolaton a betegség.
Robin Gibbet egyelőre egy angliai kórházban vizsgálják ki, nem tudják, pontosan mi a baja.
A 15 éves lány toxikus sokk-szindrómát kapott, kis híján belehalt a tamponhasználatba. Mesterséges kómában kellett tartani, anyja már a temetését szervezte.
A birkózót egy edzőtáborban csípte meg valami, és mivel a folt hetekig nem akart elmúlni, elment orvoshoz.
A nyaki erét fogják műteni, lánya viszont nem kereste hetek óta.
Steiner Kristóf, a Facebookon keresztül várja a fényt és a gyógyító szeretetet kutyája számára.
Minek a műtét, ha a gondolat erejével is csökkenthető egy ciszta?!
Azt hitte meg fog halni, de ma már jól van. Könyvet ír a szenvedéseiről.
A hétéves gyerek beteg volt, az apja pedig belefáradt az ápolásba.
Ugyan úgy volt, hogy kedden elkezdődnek Böröczky József kemoterápiás kezelései, az első alkalmat mégis elhalasztották - nem tudni, miért.
A humorista kemoterápiás kezelései ma kezdődnek. Hisz abban, hogy meggyógyul.
Rohamos tempóban javul Colin Farrell elsőszülöttjének, a hétéves Jamesnek az egészségi állapota.
Saját szívverését is túl jól hallotta, a pirítóstól pedig szinte megsüketült. Megműtötték.
Daganatok tucatjai fejlődnek egy kétéves brit kisfiú testében, egyetlen esélye egy újfajta amerikai gyógyszeres kezelés lenne, amire szüleinek nincs pénze.
Egy New York-i fotós ismerőseinek köszönheti, hogy gyorsan kiderült, fiának Kawasaki-szindrómája van.
Kivett egy hét szabadságot azon a napon, amin a 29. házassági évfordulóját is ünnepelte.
Tóth Gabi az RTL Klub Reggelijében mesélt arról, hogy sokan félreértették, amikor azt nyilatkozta a televízióban, hogy a máján tavaly daganatot találtak.
A híres női rappernél 2008-ban diagnosztizálták a Graves-kórt, amely a pajzsmirigy autoimmun betegsége.
A színésznő Ladinek Judittal és Fésűs Nellyvel a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé vendége lesz a Dívák éjszakája című produkcióval.
Az énekesnő levegőért kapkodott koncertjén, sajtósa szerint semmi baja.
Hangszálgyulladása miatt fia helyettesítette Pataky Attilát egy zalaegerszegi koncerten - írta a Blikk.
"Már jobban vagyok, és kiengedtek a kórházból is" - közölte a Blikkel.
Magyarországon eddig 8 betegnél merült fel a hasmenéses fertőzés gyanúja - jelentette be Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos hétfőn.
Oké, Caramel igazából eltűnt, lehet, h egészséges.
Az énekesnő hangszálgyulladással küzd, míg a Rádió 1 műsorvezetője annyira belázasodott, hogy még a Kukori című műsort sem tudta vezetni reggel.