Megölt nő holttestét találták meg Rekettyepusztán
Gyilkosság áldozata lett az a nő, akinek holttestét egy mezőőr találta meg Kiskunhalas, Rekettye puszta külterületén.
Gyilkosság áldozata lett az a nő, akinek holttestét egy mezőőr találta meg Kiskunhalas, Rekettye puszta külterületén.
Az énekes 62 éves volt, rákos megbetegedése vitte el. Korábban pedig még az a hír járta, hogy Gibb felébredt a kómából, és már kezdetlegesen ugyan, de kommunikál.
Többeket a romok alatt találtak meg, egy idős hölgy szívinfarktusban halt meg.
A gyilkos a volt élettársával, valamint annak nővérével végzett.
Az énekesnő a terrortámadások idején a World Trade Center közelében lakott.
Negyedórával a halála előtt a családtagok még úgy tudták, a gyomorfekélye miatti vérzést elállt.
Leslie Sandoval feldarabolta áldozatát, és testrészeit különböző helyekre rejtette.
Nem bűncselekmény áldozata lett az a férfi, akinek a holttestére szerda délelőtt találtak rá Békéscsaba belvárosában.
Egy 15 éves lány 1983-ban tűnt el nyomtalanul Rómában. A titkát egy kripta rejtheti. A Vatikán most rábólintott a sír felnyitására, így végre kiderülhet, mi történt Emanuela Orlandival.
A legkövérebb macska és a repülő mackó után a törpevíziló is kimúlt.
Vidal Sassoon 84 éves volt, Los Angeles-i otthonában érte a halál.
Két autó ütközött össze az 57-es út lothárdi elágazásánál.
Horváth Tibort jéglavina sodorhatta maga alá. Az utolsó bejelentkezésénél rossz látási viszonyokra panaszkodott.
Egy balra kanyarodó személygépkocsi sofőrje nem adta meg az elsőbbséget egy szemből érkező motorkerékpárosnak, és összeütköztek.
A negyvenhárom éves zenésznek hasnyálmirigyrákja volt.
Először fogadott el a bíróság olyan végrendeletet, amit pislogás segítségével írtak.
Nem tudni, hogyan fertőződött meg a San Franciscó-i férfi, de alig három nap alatt életét vesztette.
A fiatalember menekülni próbált, és két busz közül kiugrott az úttestre.
Két tűz oltása közben is halottat találtak a helyszínen a borsodi tűzoltók.
54 kilóról fogyott 40 alá a 160 centis modell, a legtragikusabb, hogy halála előtt pár hónappal épp elkezdett normálisan étkezni, de a szíve nem bírta tovább.
A harmincéves, angol nő azért indult el a London Maratonon, hogy jótékony célra gyűjthessen pénzt.
A személygépkocsi tisztázatlan körülmények között lesodródott az útról, és a kertbe hajtott.
Szemtanúk szerint kétszer átrepült a település felett, majd felrobbant, és lezuhant.
A 30 éves gázoló jelentette be a balesetet, már a telefonban elmondta, hogy ittasan vezetett.
William Lawlis Pace-t még nyolcévesen lőtték meg véletlenül. A golyót annak idején nem merték kioperálni, így haláláig a fejében maradt.
Meghalt egy motoros, aki egy teherautóval ütközött össze a Borsod megyei Kazincbarcikán pénteken kora délután
Egy rémhír szerint Egyiptomban a parlament hamarosan bevezeti, hogy a férjeknek feleségük halála után 6 óráig legyen még joguk a szexhez.
A Miskolc felé tartó autó eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és ott ütközött össze a kamionnal.
Ostrov közelében zuhant le csütörötkön az utasszállító gép, úgy tudni, senki nem élte túl.
Gyomorperforáció következtében elpusztult Vitus, a Fővárosi Állat- és Növénykert huszonegy éves hím jegesmedvéje. Az állat halálát vélhetően "külső etetés" okozta.
Kétszer kapott infarktust a pályán, másodszor már nem bírta a szíve, meghalt.
Az előzetes vizsgálatok szerint gyilkosság áldozatai lettek.
A férfi háza kigyulladt, az áldozatot már nem tudták megmenteni.
A ruhadarab egy szögbe akadva fojtotta meg az áldozatot.
Fulladás, gyilkosság, áramütés és szén-monoxid mérgezés is szerepel a legfurcsább halálok listáján, melyek szex közepette következtek be.
A baleset miatt a Szombathely-Kőszeg vasútvonalon szünetel a vonatközlekedés.
A rendőrség egyelőre nem közli, milyen drog ölte meg a március végén megerőszakolt lányt.
Jelenleg úgy néz ki, 103 éves koráig él, de még tervez hosszabbítást.
A halál oka fulladás, és nem kábítószer-túladagolás.
Az áldozatot a szomszédok kihozták az égő épületből, de a mentőorvos már nem tudott segíteni rajta.
Péntek kora délután Kulcs közelében fogták el a 23 éves gyanúsítottat, aki négy embert megölt, hármat megsebesített.
Egymáson próbálták ki az egyik fogást: egyikük belehalt.
Az Egyesült Államok még mindig lottólázban él a múltheti rekordnyeremény miatt, pedig a hirtelen jött hatalmas összegek gyakran törik ketté a győztesek életét.
A tizenegy éves fiú elvesztette testsúlya felét, és szó szerint éhen halt. Holttestét apja rejtette el.
Belehalt sérüléseibe egy 31 éves csákvári férfi, akit még múlt héten szombaton éjjel vertek meg egy badacsonyi szállodában.
Egy 89 éves helyi férfit gázolt el a vonat szerda reggel a gyömrői állomáson.
Halálra gázoltak egy kerékpárost szerda reggel a 75-ös úton, Lajosmizse határában.
A lakóautó egy szakadékba zuhant, öten meghaltak.
A két gépjármű a Budai úton haladt, amikor feltehetően ütköztek, s ennek következtében a személyautó a járdán áthajtva egy betontalapzatnak csapódott.
A tizenhét éves fiú szintetikus marihuána fogyasztása után érezte úgy, hogy bántania kell valakit.
Technikai hibára gyanakszanak a svájci szakemberek a Svájcban történt buszbaleset kapcsán.
Barátnőjével bulizott, majd szállodába ment két afrikai származású férfivel. A másik lány túlélte.
Hárman meghaltak, ketten súlyosan megsérültek, amikor egy betegszállító felborult Visonta határában, a 3-as számú főúton.
Egy férfi bevallotta, hogy ki kellett takarítani a szobát, mielőtt megtalálják az énekesnő holttestét.
45 év körüli, román állampolgárságú férfi zuhant le az üzemcsarnok tetejéről.
Az amerikai férfi verekedőket próbált kibékíteni, eközben érte a halálos késszúrás.
A nő egy teherató elé hajtott, ami már nem tudta kikerülni.
A 38 éves férfi halálának okát még vizsgálják, a társai húzták ki a partra a lebegő testet.