Seherezádé csak nézett, mekkorát győzött
Úgy hazazavarta Kingát, hogy csak na. Hónapok óta rühellték már egymást.
Úgy hazazavarta Kingát, hogy csak na. Hónapok óta rühellték már egymást.
Mókusarcú Seherezádé vagy Potrohos Kinga a jobb szőke? Akciókártyák, esélylatolgatás.
Félidőben még 50-50 százalékot mutatott számláló, hát persze.
Vasárnap párbaj, és mivel mindkét csaj tért már vissza győztesként, nem igazán lehet most tudni, hogy ki a nyerőbb.
Az exjátékos valóban lefektette a pornóst, amit olyan ügyesen csinált, hogy rajtuk kívül nem is vette észre más.
Hiába az állítólagos nagy szerelem, az összeférhetetlen játékos a haverja mellett voksolt. Kingát kapta.
Vera Seherezádé összetört szívére húzta fel a párbajt, míg Gergő nem igazán tudott érvelni. Ki is esett, este már volt csaja vigasztalja.
Öt játékostól kapott jelet. Attila a következőket mondta, mielőtt megjelölte: "Csabi, én ezt a jelet rád teszem, és edd a fikádat otthon."
Párbaj nélkül végül Baricz Gergő és Kocsis Tibor jutott tovább, Tarány Tamásnak és Muri Enikőnek kellett összecsapnia.
A játékosok Annamáriát várták vissza, a nézők ezek szerint nem. Kár.
Két egymást követő alkalommal párbajozott, és meg is nyerte VV Eszter. Shadit vitte magával, kint is hagyta. A vesztes kesereg, 45 nap alatt nem tudott elég érdekesnek tűnni.
A kihívást persze ma is egy összefoglaló előzte meg, amiben Folyton Fázó Péter rámoccant Veronikára keddről szerdára virradó éjjel.
Sebestyén Balázs az ész és a test összecsapásának nevezte a Való Világ 5 második párbaját - na ezen győzött VV Eszter, aki ugyan a villalakóknak nem szimpatikus, de legalább érdekes.
VV Cristofel, a saját pöcsét gipszbe öntő, állandóan ordibáló villalakó esett ki a Való Világ 5 első párbaján. Végig kevesebb szavazata volt, mint ellenfelének. Gyász van, Véresszájú Veronika nem lesz megdugva, legalább két hétig, amikor viszont kieshet.
A sok vizet nem zavaró Csaba szerint ordibálós Cristofel hátba támadja őt, így esett rá a választása.
Nem érzi magát szarul, mert az anyukák neki szurkoltak, ez mindennél többet ér - ezt mondta.
A színésznőnek a Harry Potter és a halál ereklyéi második részében kellett párbajoznia Julie Walersszel.
Kiviheti Alekoszt is, és mindent vagy semmit alapon eldöntheti, van-e keresnivalója még a játékban.
Külföldi munkája miatt nem lesz ott a hétvégi párbajon Anikó anyja - írja a Blikk.
A nézők többsége nem Jerzy mellett vagy Béci ellen, hanem Alekoszért voksolt a Gyagyás Tódira, hogy a görög szexkiborgnak egyenes útja legyen a győzelemig.
Anikó megnyugodhat, megint megúszta párbaj nélkül, Rácz Béla majdnem-sógorát hívta ki.
Számítások, elméletek a nagy összeesküvésről. Egyébként meg nem tök mindegy?
"Mindent megteszünk annak érdekében, hogy Gigi győzzön, és nemcsak azért, mert Jerzynek szerelme" - készítette elő a vasárnapi Éva-Gigi párbajt a Blikk hasábjain VV Jerzy sógora.
A Való Világ villájába Béci mehetett vissza, a punciszájú kiakadt Sanyi nője miatt.
71%-kal győzött a görög puncivitéz, Sebestyén Balázs szerint "megsemmisítő" a végeredmény.
Miután a Való Világ 4 első számú szépfiújának teljesült a kívánsága, és szombaton ő kapta a legtöbb jelet, szerdán megjelölhette, hogy kivel akar párbajozni.