Csipkés bugyit hagytak a rácson Lagzi Lajcsinak a börtönben
Hajdú Péter megint kihozta az emberi drámát egy emberből, akiből ez kikívánkozott.
Hajdú Péter megint kihozta az emberi drámát egy emberből, akiből ez kikívánkozott.
Nem kell kártérítést fizetnie, nem sértette meg a börtön jó hírnevét.
A börtöne perelte Stohlt a naplójáért, és a bíróság szerint két pontban tényleg túlzott a könyv. Stohl és Szalai Vivien egymilliót is fizethetnek.
A rabtárs szerint Stohl ott sem volt, mikor az őrök állítólag megaláztak egy arab fogvatartottat.
Gáspár Győző jogerősen felfüggesztett kapott, Liptai meg pénzbüntetést, és elkezdődött VV Cristofel pere. Ez volt a bíróságon celebéknél az idén.
Szakvélemény-kiegészítést rendelt el a bíróság, így újravizsgálják K. Pál lábát és csípőjét.
Egy börtön védi a jó hírnevét, egy nem szerző szerző próbál kibújni a felelősség alól, Stohl pedig kínjában röhög.
Természetesen a celebek szellemírója, Szalai Vivien írta ezt is.
Ha bűnösnek találják a színészt botránykönyve ügyében, újra börtönbe kerülhet.
Az ORFK kommunikációja szerint volt házkutatás a BV jó hírnevét megsértő Stohlnál, a színész szerint nem.
Egy orvosszakértői véleményre várnak, amiből kiderül, maradandóak-e K. Pál sérülései.
A színész ellen polgári pert indított a Budapesti Fegyház és Börtön jó hírnév megsértése miatt.
A 45 éves színészt már legalább a harmadik RTL-es műsorral hozták hírbe, senki sem cáfol.
A Stohlról szóló új könyv bemutatóján megtudtuk, hogy Szalai Vivien szépen fogalmaz, és hogy Stohl pénzt nem, de hálát kapott a könyvért.
Stohl persze kipróbálta a tuti szert, amitől a rabok könnyebben viselik a börtönlétet.
Az előadáson Alföldi Róbert igazgató is fontos szerepet kap, és még női ruhában is parádézik egy sort.
Makrai Pál színész szerint nem Stohl hibája, hogy megbukott a Tenkes kapitánya.
A színész azt állítja, Stohl András emberileg fejlődött a börtönben.
A színésznek elmondása szerint jobb és rosszabb napjai is voltak, de a börtön ablakán is besüt a nap.
Hétfő reggel 5 óra 19 perc óta EU2998-at ismét Stohl Andrásnak hívják. 152 napot töltött a villában.
Az ittas befolyásoltság ls a drog használata kizárja a biztosító felelősségét egy szakértő szerint.
A színész biztosítója fogja állni a 11,5 milliós kártérítést, amit áldozatai akarnak róla leverni, akik a biztonság kedvéért őt is és a biztosítót is beperelték.
A rossz választások között is vannak kiemelkedően rosszak, úgyhogy nyújtunk egy kis segítséget, milyen helyeken nem érdemes tölteni a Szilvesztert.
Vendégszerepléssel jutottak be a Budapesti Fegyház és Börtön épületébe Stohl András színésztársai - írja a Blikk.
A rabtársa Farkas Péter kannabiszültetvényének kertésze volt.
Szakmailag és anyagilag is kiemelkedő ajánlattal várják vissza Stohl Andrást az RTL Klubnál - értesült a Bors.
A színész élete a Kozma utcai börtönben akkor lehet könnyű, ha szórakoztatni tudja a többieket. Nehéz, mert nem szabad hozzászólniuk. A Való világot nézheti, a híreket viszont nem.
Bevonulása után néhány órával átszállították a Nagy Ignác utcai gyűjtőből a Budapesti Fegyház és Börtön épületébe. Itt fogja leülni a kiszabott tíz hónapot, amiből, ha jól viseli magát, csak ötöt kell letöltenie.
A színész megkezdte börtönbüntetését, reggel nyolc után pár perccel bevonult a büntetésvégrehajtási intézménybe.
Egy, a büntetés-végrehajtásban dolgozó férfi beszélt a Velvetnek arról, hogy mi várhat a színészre a rács mögött. Annyi biztos, hogy minden reggel ötkor kell majd kelnie, aztán vagy dolgozni megy, vagy vécét pucol és rendet rak.
A kedden tíz hónap börtönbüntetésre ítélt színész már biztosan a börtönben karácsonyozik, Stohl ugyanis, mint azt sejteni lehetett, nem kért halasztást.
A színész hamarosan megkapja a behívóját, és egyszer kérhet három hónapos halasztást, mielőtt bevonulna. A Nemzeti előadásait már szervezik át.
A színész ismét elmondta, mindent nagyon bán.
10 milliót is kereshet vele, de nagyon kell sietnie, mert mindjárt itt a következő tárgyalása.
A színész középiskolásoknak tartott saját magán okulva prevenciós órát.
A színész-műsorvezető hét közepétől már nem vezeti a Való Világot, és minden tévés szereplését visszamondta.
Adócsalás, aranycsempészés, drogkereskedés, prostitúció elősegítése, halálos gázolás, ittas vezetés, fiatalkorúak ellen elkövetett szeméremsértés - ez a celebek bűneinek listája.
A volt akasztói vállalkozó abban a börtönben ült két évet, melybe Stohl András kerülhet.
A túlélés börtöntörvényei DStohl Andrásnak a börtönviselt Dömétől. Persze, ha marad a letöltendő.
Hagyni kell őt dolgozni, hogy meg tudja fizetni a kártérítést - vélekedik az utca egyik embere. Ön szerint sok vagy kevés Stohl András büntetése?
A volt Naplós szerint a börtön a bűnözők helye, a színész pedig nem az.
A műsorvezető azt mondta nem találtak kokaint a vérében, de azért pszichológushoz kell járnia.