Megölte újszülött gyerekét, három évet kapott
A bodrogi nő beszűkült tudatállapotban követte el tettét, ezért a bíróság a megadható minimumra ítélte a csecsemőgyilkos anyát.
A bodrogi nő beszűkült tudatállapotban követte el tettét, ezért a bíróság a megadható minimumra ítélte a csecsemőgyilkos anyát.
A Vészhelyzet Carter doktorát még múlt hónapban tartóztatták le egy washingtoni tüntetésen, és hetvenhárom társával együtt kedden bíróság elé kell állnia.
A 70 éves papa ugyan már 42 éve nős, de most úgy gondolta, újabb menyecskét hoz a házhoz.
Habár már több mint egy év is eltelt azóta, hogy a TV2 celebuniverzumának megkopott csillaga jogosulatlanul rokkantkártyával parkolt - feltehetően elhunyt édesanyjáéval - a Centrál Színház előtt, a bíróság még mindig nem tűzte ki a tárgyalás időpontját.
A bíróság gyanúsnak találta a férfisztoriját, ami szerint a színésznő áthajtott a lábán.
Egy klub tulaja szerint a színésznő elütötte őt, majd továbbhajtott. A TMZ szerint viszont kevés a vádaskodás alapja.
Árverésre kerülnek a képek, amin Monroe csak egy tüllkendőt visel.
Egy brit nő leszúrta barátját, de a férfi továbbra is annyira szereti, hogy nemhogy megbocsátott a nőnek, meg is kérte a kezét, ráadásul a bírósági tárgyalás közben.
A színésznő a következő két és fél évben semmilyen törvénybe ütközőt nem csinálhat.
A zűrös múltú színésznőt szerdán, utolsó közmunkanapján kapta el a TMZ riportere, amikor épp szünetet tartott a Los Angeles-i hullaházban.
Christopher Chaney bűnösnek vallja majd magát a bíróság előtt a hatóságokkal kötött egyezség alapján – írja a TMZ.
Megverte és laptopját is tönkretette barátnőjének a Playboy kiadó fia. Terápiára kell járnia.
Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és testi sértés miatt első fokon felfüggesztett börtönre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék kedden azt a nagykanizsai rendőrt, aki tavaly januárban egy ittas autóvezetőt az előállításakor olyan súlyosan bántalmazott, hogy a férfi kórházi kezelésre szorult.
Nem vették el a szülői felügyeleti jogot a kanadai modelltől.
Májusig kapott haladékot Geréb Ágnes, addig marad a házi őrizet.
A tavaly indult perben egy újabb szakértő bevonása miatt robbant ki a vita.
A Greenpeace-aktivista Lawless egy olajkutató hajót foglalt el társaival.
A Budai Központi Kerületi Bíróság szerint megfelelőek a körülmények az édesanyánál.
Egy német tinédzser az interneten bukkant rá az RTL-2 azon műsorára, amelyben szülei szerepeltek félreérthetetlen helyzetben. Apu és anyu a bíróságra ment, hogy némi kártérítést csikarjon ki a televíziós csatornától és a műsor készítőitől.
A bíró azt azért elismerte, hogy a fiatal énekes tényleg nagyon próbálkozik.
Előzetes letartóztatásba helyezte a székesfehérvári városi bíróság pénteken azt a férfit, aki a gyanú szerint megölte a tabajdi pálinkafőző munkatársát.
Az egyik kiskorú sértett, aki azt állította, hogy nem F. Anasztázia, hanem a nő élettársa kente be valamivel az ínyét.
A problémás, önfejű lakónak beállított hírességnek mégsem kell kiköltöznie bérelt lakásából, a bíróság szerint ugyanis Courtney Love rendesen fizette a lakbért.
Richard Franco, aki novemberben még ártatlannak vallotta magát, elismerte, hogy zaklatta a színésznőt, ennek fejében ejtették a betörés vádját.
Az őrült férfi azt állítja, Lindsay Lohan beszélt vele a Facebookon egy bizniszről, majd átverte őt.
Folytatódott a kusza per. Kiderült, hogy a Jézus-arcú átverő cégének százmilliós adótartozása van. Majka és Kótai kínjában röhög a vádlottak padján, miközben a sértettet megbírságolták, mert nem beszél.
Kilenc embert állítanak bíróság elé az őssejtügyben, akik a vádirat szerint engedély nélkül végeztek őssejtkezeléseket: az egyik vádlott Fásy Ádám, a szépségversenyek keresztapja.
A herceg barátjának kirablása kapcsán tanúskodhat.
A volt férj őrjöng, szerinte a három búcsúlevél elég bizonyíték ahhoz, hogy N. Esztert elítéljék.
Hatályon kívül helyezte a másodfokon eljáró bíróság a Knézy Jenő sportriporter bántalmazási ügyében született elsőfokú ítéletet.
A szériahibás mellimplantátumot forgalmazó magyar cég szerint ebben az ügyben mindenki áldozat.
A színész még 2009-ben fenyegetett meg három rendőrt azzal, hogy megöli őket.
Kokainnal kábította el a gyerekeket, hogy a szeretőjével hancúrozhasson, állítja a férfi.
A nő ügyvédjei pedig azt állítják, hogy bizonyítékaik vannak, hogy márpedig.
De legalább tetszett a bírónőnek. Ha rosszul viselkedik, további 270 nap vár rá a rácsok mögött.
A 27 éves Richard Anthony Franco ártatlannak vallotta magát a bíróság előtt annak ellenére, hogy több tanú is igazolta, betört a színésznő otthonába.
Egy angol nő egy veszekedés közben leharapta élettársa heréjét, amire egyébként nem nagyon emlékszik, ugyanis mindketten be voltak rúgva.
Ártatlannak vallotta magát az a 34 éves férfi, akit 31 éves társával azzal gyanúsítanak, hogy ki akarták rabolni és meg akarták ölni az énekesnőt.
A szakértő szerint az énekes orvosa nem orvosként, hanem alkalmazottként bánt Michael Jacksonnal.
Gáspár Győző állócsillag a celebvilág egén, de a "nem láttam pénzt a Győzike-show-ból" dumával minden eddigi rekordját megdöntötte. Best of.
A New York-i bíróság lezárta a korábban Twitteren folyó balhézást Courtney Love és a Jacob & Co. („Jacob az Ékszerész” néven is ismert Jacob Arabo által alapított cég) között, ami több mint százezer dollár értékű kölcsönkapott ékszerek miatt zajlott, amiket Courtney egy jótékonysági gálán viselt.
Bíróság előtt kell felelnie tettéért annak a férfinak, akit még júliusban tartóztattak le a színésznő otthona előtt.
Egy hampshire-is asszony gyermekeivel és egyik barátnőjével az interneten próbált megoldást találni arra, hogyan is tehetné el láb alól 89 éves apját, mert nagyon fájt a foga az örökségre.
Felmentette a Szentesi Városi Bíróság azt a buszsofőrt, aki a vád szerint ittasan ült a volán mögé, és úgy akart egy sportrendezvényről visszaszállítani 27 gyereket az iskolába.
Két férfit és egy nőt fogtak el a rendőrök a közelmúltban, uzsorával, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással gyanúsítják őket.
A Jóban Rosszban egykori szereplője nemcsak a TV2 műsorvezetőjének, Hajdú Péternek nyilatkozott a napokban, hanem az RTL Klubnak is sikerült megszólaltatni új ügyvédje társaságában.
Azt hitte, hogy fel fogják menteni, most viszont azt gondolja, hogy példát akarnak statuálni vele.
Azzal engedett el, hogy ugye, nem lesz bajod, kisfiam?" - magyarázta a színész a lapnak, hozzátéve, hogy apja mindeddig büszke volt rá, "majd jön egy ilyen nő és mindennek vége".
Tényleg alkalmatlan állapotban volt ahhoz, hogy elmenjen a tárgyalására, de azt mondja, inkább a tárgyalás, mint a klinika.
A mell- és hasplasztika miatt kórházba ment hétfőn a bíróság helyett.
Nem jogerősen egy év fogházbüntetésre ítélte - két év próbaidőre felfüggesztve - a Budaörsi Városi Bíróság pénteken azt a férfit, aki leszúrt egy lovat.
Jelentősen enyhítették az első fokú ítéletet. A színésznek a jogerős ítélet szerint öt hónapot kell börtönben töltenie, utána szabadlábra helyezhető.
Szerződést írtak alá, amiben megállapodtak a gyerektartás összegéről, a házról, amiben exnője él és arról is, hogy egyikük sem írhat könyvet kapcsolatukról.
Amanda Brumfield szeretett volna egy újabb tárgyalást, de Reginald Whitehead bíró ezt most megtagadta. Büntetésének mértékét október hatodikán hirdetik ki.
Kedden sem született ítélet a színész ügyében, ami így augusztusban folytatódik tovább.
Prostitúció elősegítésével vádolják, és háromtól nyolc évig terjedő börtönbüntetést is kaphat.