Tényleg az Oscar áldozata Sandra Bullock és Kate Winslet?
A tavalyi és az idei év Oscar-nyertes színésznői egyetlen nap eltérésével jelentették be, hogy válnak. Az angolszász bulvársajtó persze Oscar-átoknak hívja a jelenséget, úgy vadregényesebb.
A tavalyi és az idei év Oscar-nyertes színésznői egyetlen nap eltérésével jelentették be, hogy válnak. Az angolszász bulvársajtó persze Oscar-átoknak hívja a jelenséget, úgy vadregényesebb.
Katie Price a házasságról beszélt, de összekeverte jelenlegi fiúját, Alex Reidet és volt pasiját, Peter Andrét.
A 45 éves színésznő az Oscar-díjátadón még könnyek között mondott köszönetet férjének, egy hétre rá viszont kiderült, hogy huszonéves modellel csalja.
A gyerekek érdekeit kell szem előtt tartani - így szólt az érv.
Az énekesnő és volt férje Blake Fielder-Civil Las Vegas városában mondja majd ki ismételten a boldogító igent.
Egy 28 éves koreai férfi olyan szinten belezúgott az egyik ölelőpárnájába (dakimakura), hogy egy különleges szertartás keretén belül feleségül vette azt
Tizenegy éve egy premier bulin ismerkedett össze Verebes Linda és Pindroch Csaba, a találkozás pedig nem éppen szerelem első látásra szituáció volt.
A zenész úgy érzi, jó hatással van rá új barátnője, akit csak pár hete ismer, úgyhogy el is veszi.
Kaló Dénes nem nyilatkozik az ügyről és kikéri magának, hogy celebnek minősítjük, így tőle nem hallhatjuk, hogy még idén elveszi Zimányt.
A színésznő hajlamos lefeküdni azokkal, akikkel forgat, 1997-ben pedig szerepelt a Rolling Stones egyik klipjében. Tehát evidens, hogy összejöttek Jaggerrel - állítja a Brad Pitt-Angelina Jolie: Az igaz történet című könyv.
Bagi Iván és Nacsa Olivér is boldog párkapcsolatban él, de az esküvőt átmenetileg elhalasztották.
A színész és barátnője épp a Színészek az Igazságért és Békéért ülésére igyekezett, amikor jegygyűrűt villantottak.
Liptai a múlt heti Naplóban a férjeként nevezte Gesztesit, aki ezzel szemben a Frizbiben arról beszélt, hogy már kimondták a válást
Házasságukkal küzdő pároknak ad tanácsokat Madonna egy hamarosan bemutatásra kerülő valóságshow-ban az amerikai NBC tévécsatornán.
Szerelemféltésből ölte meg férjét egy 28 éves berettyóújfalui nő, aki ellen először segítségnyújtás elmulasztása miatt nyomoztak, azonban most már különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják.
Fél év szülési szabadság után ismét munkába állt Sebestyén Balázs felesége, Horváth Viktória
Bár Britney Spears volt férje pont a válási hercehurcákra fogja az elhízását, azért nem zárja ki, hogy később újból nősülésre adja a fejét.
A TV2 munkatársai sorra jelentették be válásukat, szakításukat, Kovács Áron viszont nem érzi úgy, hogy aggódnia kellene.
Míg itthon sorra mennek tönkre a celebházasságok, Hollywoodban több sztár megújítja házastársi esküjét.
Neje állítólag sejti, hogy volt ott azért több is, de inkább nem akarja tudni a részleteket.
A zenész szerint az egyetlen ok, amiért kialakulhatott ekkora botrány Tiger Woods körül, az az, hogy a sportoló nős ember.
Tavaly még leszbikus kapcsolatától volt hangos a sajtó, most pedig a Blikk információi szerint még az idén férjhez akar menni pasijához Csifó Dorina
Nem félti a gyerekeit Hollywoodtól, mert szerinte tudják kezelni a helyzetet.
Annak ellenére, hogy most 49 éves, és még sosem volt háza és gyereke sincs.
Azt mondják, az a titkuk, hogy a feleségnek kell néhány évvel idősebbnek lennie, hogy férjét megfelelően el tudja látni.
Ügyvédek nélkül, barátként szeretne elválni a feleségétől Pachmann Péter
Hét olyan celebet találtunk, akik legalább ötször álltak oltár elé. Gábor Zsazsán kívül még Liz Taylor és Martin Scorsese is ott van a rekorderek között.
A Blikk információja szerint már hatszáznál tart azoknak a férfiaknak a száma, akik szívesen bújnának ágyba Benkő Dániel kikosarazott nagymamájával.
A Black Eyed Peas énekesnője és színész férje Heidi Kluméktól csórta az ötletet, de úgy bejött nekik, hogy megtartják.
Úgy érzi, ha hivatalossá válna a kapcsolata, az csak megnehezítené az életét.
A 26 éves Mamie Gummer 18 havi együttjárás után mondott igent vőlegényének, de anyja úgy érzi, neki ez még túl korai.
Az énekesnő az egész karácsonyt lábadozással töltötte, miután elájult otthonában. Orvosa szerint kimerültség és egy mellkasi fertőzés volt az ok.
Az énekesnő és férje másfél évvel a házasságuk után úgy döntött, megóvják az asszony nevét a kihalástól.
Hogy helyrebillenjen a mérleg, összeszedtünk néhány frappáns érvet a házasságellenesekkel szemben.
Tiger Woods házasságot, az asszony válást akar. Vajon ki nyer?
"Meg kellene állapodnom. Az én hibám, hogy eddig nem tettem meg, pedig annyi gyönyörű barátnőm volt." - nyilatkozta.
A színésznő GQ magazin német kiadásán pózol.
A Bors információi szerint nincsen kamu, tényleg egymásba zúgott Benkő Dániel és showjának győztese, Kovács Andrea
A Bors beszámolója szerint Nánási Pál szeptemberben újra elvette feleségét, akit Ördög Nóráért hagyott el.
A szerelmi házasságok száz éves koncepciója felett eljárt az idő, bizonygatja két amerikai szociológus. Állítólag ezt az emberek fele már tudja is.
Öt házasság után, ötvenhat évesen még idén apuka lesz a Piramis énekese.
Barátok és szomszédok szerint az egész éves válós szappanopera csak médiahack volt. El se hisszük.
Állítólagos szakítás után most jön az állítólagos házasodás.
Ráadásul nem is az a nője, akit el akartak vele vetetni.
Jamiee Grubbs úgy gondolja, kár, hogy fájdalmat kellett okoznia Elin Nordegrennek, amikor kitálalt, de ha ő nem, úgyis megtette volna más.
Az 57 éves színész úgy érzi, új esélyt kapott az élettől, amikor lenyúlta Gyima Bilan orosz Eurovíziós dalfesztivál-bájgúnártól 24 éves modellcsaját.
A munka miatt eddig is alig találkoztak, karácsonyig pedig szinte egyáltalán nem fogja látni egymást Gönczi Gábor és Tatár Csilla, annak ellenére, hogy együtt élnek.
A házasságtörő golfbajnok nőinek számáról nem lehet cikket írni, mert mire elkészül, már nem aktuális a benne szereplő adat. Most egy pornós gyarapítja a pincérnők végtelen sorát.
Az idős playboy szerint legfeljebb az lehet meglepő, ha valaki meglepődött azon, hogy a világ leggazdagabb profi sportolója minden szembejövő lyukat megjátszik.
Michael Jordan a maga 150 milliójával kispályás játékos, a golfbajnok megcsalt neje ugyanis akár 300 milliót is besöpörhet. És nem ő az egyetlen, akinek Woodsnak fizetnie kell.
Egy négygyermekes brit pár egy tündérmesébe illő esküvőt szeretne. Ezt a problémát úgy kívánják megoldani, hogy pornófilmekben szerepelnek.
Az aktivisták szerint a házasságok védelméért mindenre kész választópolgároknak be fog jönni a kezdeményezés.
Cirka tíz éve ingyen él Klapka házában Mary Zsuzsi, az egykori házaspár viszonya azonban úgy megromlott, hogy az asszony már szabadulna a férfitól.