A múlt szombat posztjában megígértem, hogy ezen a hétvégén a tipikus férfimunkákat fogjuk elővenni, de persze ennek ellenére megkaptam a felháborodott kommentelőktől, hogy feminista vagyok és mindig csak arról van szó, hogy mit csinálnak rosszul a férfiak. Az ígéretet így ma még nagyobb élvezettel tartom be: következzen tehát hét példa arra, hogy mi az, ami hagyományosan, általában vagy extrém esetekben férfimunkának számít, holott elvileg a hölgyek ugyanúgy elvégezhetnék családon belül.

Önöknél is így alakul a családon belüli munkamegosztás? Nem megmondani szeretnénk, hogy ki mit csináljon, egyszerűen kíváncsiak vagyunk arra, önöknél hogyan alakulnak ezek a szerepek. A múlt héten is bármilyen furcsának is hangzott a posztban, hogy nem csak egy családban fordul elő, hogy a feleség vágja a férfi körmét, a kommentekből kiderül, hogy ilyen nem is olyan ritkán fordul elő. Vajon ki hogy áll az alábbi férfimunkákkal?

1. Szöget a falba - A ház körüli teendők közül általában az a férfi reszortja, ami nagyobb erőkifejtést igényel. A bútormozgatás, hatszor két liter ásványvíz lépcsőn felcipelése, stb. Ezeknek egy részét egy nő nyilván nem is lenne képes elvégezni, de az olyan klasszikus barkácsfeladatok, mint mondjuk egy szög beverése a falba, vagy egy kis furkálás a mai eszközökkel már nem szabad, hogy gondot okozzon egy hölgynek.

Ha csak egy haszna van a chatroulette-nek, akkor az az, hogy aki saját magát nyilvánosan mutogatni szeretné, az talán oda megy, és nem egy gyanútlanul sétáló nő orra előtt tárja szét a télikabátját. Persze chatroulette ide vagy oda, még így is maradnak rengetegen, akik nyilvános helyeken - leggyakrabban tömegközlekedésen - közelednek úgy nőkhöz, ahogy azt az illető hölgy nem szeretné. Fogdosnak, a kiszemelt nőhöz dörgölik magukat, vagy intim testrészeiket mutogatják.

Önnel fordult már elő ilyen eset, lett már tanúja vagy áldozata egy szatír nyilvános működésének? Ha igen, mit tett? A legtöbben ugyanis egy ilyen helyzetben mindössze odébbmennek, mert annyira meglepődnek és persze megijednek a szituációtól, hogy nem állnak le rendőrt hívni vagy egyébként fellépni az illető ellen, még akkor sem, ha az incidensre egy teljesen nyilvános vagy egyenesen zsúfolt helyen kerül sor.

Ennek az amerikai blognak a szerzői egy meglehetősen modern és remélhetőleg hatásos módszert fejlesztettek ki ezekre a helyzetekre. Ha egy szatírral hozza össze őket a balszerencse, amint az illető fogdosni kezd vagy előveszi a szerszámát, a karakán New York-i nők válaszul mobiljukat veszik elő és azonnal kattintgatni kezdenek. A csalfanyilvántartáshoz némileg hasonlóan az így készült fotók a blogon végzik, amit a szatírok persze nem tudhatnak, de a leírt beszámolók szerint önmagában a fényképezés is elég riasztó hatással tud lenni ezekre a férfiakra. Ön bevetné a mobilját, ha ilyen helyzetbe kerülne?

Elgondolkodtató témát vett elő a stylelist.com egyik cikke. Azt mondják, Amerikában egyre terjed a válás utáni bosszúplasztika. A jelenség alapvetően annyi, hogy a válás alatt megtépázott önérzetű hölgyek az új élet kezdetekor plasztikai sebészi beavatkozásokat vesznek igénybe, és mindehhez a fő motiváció az, hogy megmutassák volt férjüknek, milyen jó nők is ők igazából, és hogy mi mindent vesztett el az illető férfi a válással. A stylelist.com-nak nyilatkozó egyik hölgy jegygyűrűjét adta el, és annak árából fizette a sebészi úton történő megszépülést.

Bár a cikk erre nem mutat rá, ez a logika annak ellenére kicsit sántít, hogy bizonyosan roppant jó érzés az exszel és új nőjével úgy szembesülni, hogy közben tudjuk (vagy legalábbis azt gondoljuk) magunkról, hogy jobban nézünk ki, mint valaha. Ha az illető férj, amint az lenni szokott, egy jóval fiatalabb és nyilván jóval dögösebb macára cserélte le gyerekei anyját, akkor ezután az exfeleség egy szépészeti műtéttel kvázi elismeri, hogy valóban a külső számít, és olyan pályán veszi fel a harcot a fiatalabb nővel, ahol, valljuk be, a plasztika segítségével nem lehet nyerni az évek ellen. (Kérezzék csak például Courtney Love-ot.)

Maguk a sebészek is beismerik, hogy egy szakítás utáni bosszúplasztikától irreális elvárni, hogy önmagában megoldást nyújtson arra a könyörtelen krízisre, amin egy ilyen helyzetben mindenki átmegy. A fiatalosabb külső mindazonáltal adhat egy kis plusz önbizalmat. Ez aztán ilyenkor igencsak elkél, főleg azoknál a feleségeknél, akik a válásig esetleg háztartásbeliek voltak, és egyszer csak ott találják magukat tapasztalatlan negyven-ötvenesként a szingli- és munkaerőpiacon. Amikor egy új életet kell a nulláról elölről kezdeni, jól jön egy kis fiatalítás. Ráadásul nemcsak a hölgyeknél. A válás utáni plasztika állítólag már annyira általános, hogy újabban férfiak is igénybe veszik. Nincs is más választásuk, ha nem akarnak nagypapának kinézni újdonsült huszonéves feleségük mellett.

Vegyünk egy átlagos amerikai tinédzser lányt vagy húszas éveiben járó fiatal nőt. Az illető egyéjszakás kalandba keveredik, vagy egyébként futó kapcsolatba kezd, és egyszer csak teherbe esik. Egyedül van, talán azért is esett teherbe, mert vallásos környezete nem engedi a fogamzásgátlást, így aztán a gyermek kihordásáról szó sem lehet. A lánynak nincs más választása, titokban elmegy az iskolájához vagy munkahelyéhez legközelebb fekvő abortuszklinikára.

Itt először is ki kell töltenie egy űrlapot mindenféle adataival, majd (újra) elvégzik rajta a terhességi tesztet. Az eredményt ott azonnal meg kell várnia, de érdekes módon a laborból percek, órák múlva sem érkezik semmi. A várakozási idő hasznos eltöltésére a művi terhességmegszakításról bocsátanak a lány rendelkezésére felvilágosító anyagokat, amik mind az abortusz kegyetlenségét hangsúlyozzák. Közben gyakran személyes tanácsadást is biztosítanak, aminek során például egy lánynak egy játékbabát és egy ollót adtak, és azt mondták neki, most egy gyakorlat következik, vágja szét a babát az ollóval apró darabokra, hiszen ez fog történni a terhességmegszakítás során is. Aki lelép, azt gyakran később lakásán felkeresik vagy telefonon még többször felhívják, hogy lebeszéljék az abortuszról, hiszen az adatait az egész procedúra elején megadta.

Mindez azért lehetséges, mert az USA-ban több vallásos csoport is küzd az abortuszok ellen, és a jó ügy érdekében ál-abortuszklinikákat hoznak létre, hogy a nemkívánt babákat szívük alatt hordó lányokkal-nőkkel ők beszélhessenek először a témáról, bármi áron lebeszélve őket a művi terhességmegszakításról. Egyes híradások szerint igazi abortusz-klinikából nagyjából 2000 darab, vallásos csoportok által működtetett ál-abortuszklinikából pedig 4000 darab van az Egyesült Államokban. Mivel az abortusz-ellenesek is olyan neveket választanak, mint “Open Door” (“Nyitott ajtó”), “Life Choices” (kb. “Az élet választási lehetőségei”) vagy egyenesen “Pro Choice”, kívülről szinte lehetetlen eldönteni, melyik igazi és melyik ál-abortuszklinika. Így aztán például ez az oldal gyűjti az információt az álabortuszosokról.

Több mint fél éve volt szerencsénk utoljára egy vicces-kreatív leánykérést bemutatni. Akkor egy amerikai szerelmes fénnyel írta rá a városra, hogy el szeretné venni barátnőjét, most egy angol férfi hagyományos festékkel tette ugyanezt. Az illető, a 37 éves Stuart Barrie az angliai Exeterből úgyis hivatásos graffiti-művész, így kézenfekvőnek tűnt az ötlet, hogy 4 év járás után falfirkával kérje meg barátnője kezét.

A graffiti mellé azért dukált egy féltérdre ereszkedés is

Az alkotás elkészítése hét órát vett igénybe, tehát a módszer a fényírásnál jóval kevésbé időigényes. A nagy pillanatot azonban ez a vőlegény is meg szerette volna örökíteni, ezért a fotósok jelen voltak, amikor a menyasszony megpillantotta a “Lucy, hozzám jössz feleségül?” feliratot a falon. Az eseményről készült képekért nyissa meg a fenti galériát, de azt már most eláruljuk, hogy a leány válasza igen volt, amit kékkel oda is fújt a falra a felirat kiegészítéseként.

Egy brit közvélemény-kutató cég, a OnePoll 3000 tartós kapcsolatban élő személy részvételével végzett felmérést a szokásos hűség-megcsalás témában. Ezúttal azonban onnan közelítették meg a dolgot, hogy arra kérdeztek rá, a házasságban vagy egyébként állandó kapcsolatban élők közül ki az, aki már nem abba szerelmes, akivel életét megosztja. A legalább gondolatban hűtlenek aránya viszonylag magasnak bizonyult: 20% válaszolt igennel. Ebben benne vannak azok is, akik jelenlegi partnerükből ezzel párhuzamosan kiábrándultak és azok is, akik azt vallják, korábbi kedvesüket is ugyanúgy szeretik tovább.

Azoknak, akik bevallották, hogy már valaki másba szerelmesek, további kérdésekre is kellett válaszolniuk. Ezekből kiderült például, hogy a legtöbben egy kollégájukba, illetve baráti ismerősükbe esnek bele, de a felmérés szerint a harmadik személy gyakran egy ex is lehet. Ezek szerint sokan lehetnek olyanok, akiket otthagytak, és anélkül kezdtek új kapcsolatot, hogy korábbi szerelmüket el tudták volna felejteni.

Természetesen egy harmadik megjelenése nem feltétlenül jelenti a kapcsolat végét, sőt, általában nem vezet a kapcsolat felbomlásához. A másba szerelmes férfiak kétharmada nem tervezi, hogy a színen frissen feltűnt nő kedvéért otthagyja jelenlegi partnerét, a nőknek pedig mindössze 19%-a mondta azt, hogy új szerelméért el szándékozik hagyni a régit. A többségnek valószínűleg igaza is van, hogy marad, mert ezek a fellángolások a válaszadók korábbi tapasztalatai alapján csak három évig és három hónapig tartanak. Persze lehet, hogy ez a három év és három hónap menet közben nem is tűnik annyira rövidnek.

Akadt már ki valaha azon, hogy az exe új nője/pasija milyen szánalmas? Ha igen, nincs egyedül: sajnos a pasik nagy része olyan lányokat keres, akiknek külseje annyira átlagos, hogy a szürke egér is könyörög a receptért, és IQ-szintjük sem közelíti az atomfizikusi magasságokat.

A csúnyácska lány istenként néz a nála fényévekkel jobb férfira, aki bármit megtehet velük ezt kihasználva. A témával kapcsolatban megkerestük Dr. Rusz Edit szexuálpszichológust, aki szerint a butácska nő fölött a férfi mindig okosnak, tudatosnak és irányítónak éli meg saját magát, és ez nagyon fölemeli a férfi önbecsülését.

A dologban a rózsaszín felhő is közrejátszik, de szomorú tény, hogy némelyik ember annyira lusta és igénytelen, hogy nincs semmiféle elvárása, csak azt tartja szem előtt, hogy ki a könnyű préda. Ebben az esetben ugye sokszor csak egy egyéjszakás kalandig jut el a dolog, de vannak kivételek: akár többéves kapcsolatban is előfordul, hogy a felek elbeszélnek a másik mellett, és ennyi idő után se tudnak a párjuk dolgairól naivságuk miatt.

Egy kapcsolatban természetes a munkamegosztás, hiszen van, amit mindig is a férfiak csináltak (jobban), és van, amit a nők. Amíg tartott az a korszak, amikor csak a férjek dolgoztak munkahelyen, feleségeik pedig otthon nevelték a gyerekeket és vezették a háztartást, ez a téma nem számított túl izgalmasnak. Amióta azonban az a normális, hogy a nejeknek is van egy ugyanolyan munkahelye, mint uruknak, a hétköznapi teendők elvégzését valahogy mindenkinél fel kell osztani. Nézzük meg 7 pontba szedve, hogy mik azok a feladatok, amik általában, illetve extrém esetekben a nő reszortjába tartoznak, holott nincs különösebb magyarázat arra, hogy egy férfi miért ne láthatná el ezeket a feladatokat!

1. Háztartás - Ami a legtöbb nőnek anno a főállása volt, azt ma rengeteg hölgy űzi másodállásban. A 8 óra munka után még otthon várja a főzés-takarítás-mosás-vasalás, amiből a férjek ugyan manapság ki szokták venni a részüket, de nem mindenki azonos mértékben, és a háztartási teendők zöme általában a nőre marad. Sok modern férfi főz, de kevesebb mosogat és még kevesebb - hogy csak egy példát említsünk - vasal.

2. Öltöztetés - Még gyerek voltam, de a mai napig emlékszem, amikor egyszer megdöbbenve hallottam a tévében, hogy Havas Henrik arról beszél, hogy neki minden reggel a felesége készíti ki az aznapi fehérneműt-öltönyt-nyakkendőt, és ő meg se nézi, mi az, csak felveszi. Nálunk ilyen otthon soha nem fordult elő, de biztos Havasékon kívül még rengeteg család van, ahol a nő a férjnek nemcsak a felesége, hanem a stylistja is egyben.

Pont a héten írtuk meg, hogy az amerikai tizenévesek körében a jó öreg nyakkiszívás már kezd kimenni a divatból, hiszen a vámpírdivat hatására a kamaszok újabban harapni szeretnek. Ha ön mégis nosztalgiázni szeretne, mint a torkos borz, akkor rendeljen esetleg hozzá nyakkiszívó-stencilt az internetről.

Katt a képre a többiért!

A thecheeky.com website árusítja ezeket a lapocskákat, amiket csak a nyakra kell helyezni a kiszívandó területre, és innentől kezdve a procedúra ugyanaz, mint amit tizenévesen ön is biztosan kipróbált. A Hickytat névre hallgató termék itt vásárolható meg, ahol arra is felhívják a figyelmet, hogy a kreatívabbak a nyakon kívül egyéb testrészre is varázsolhatnak ezzel a stencilezős módszerrel ideiglenes tetoválást.

Az ábrák magukért beszélnek - van csókos száj, nyíllal átlőtt szív és trademark logo -, a feliratok között pedig olyanok szerepelnek, mint például “ő a pasim”/”ő a csajom”, “a szerelem fáj”, “hozzá ne nyúlj” vagy a fordítást nem igazán igénylő “sexy”. Önnek bejönnek a szívható tetkók? Kipróbálná? Egy háromdarabos szett csak 2200 Ft körüli összegbe kerül.

A képen látható párnak, az angol Richard Bare-nek és barátnőjének, Kirsty Ferrisnek ezen a hétvégén lesz az esküvője. Hatalmas álomesküvőt terveztek, de erre egy nekik kicsit jobb okuk van annál, mint hogy van megfelelő mennyiségű rendelkezésre álló pénzük. A mindössze 22 éves Ferrist decemberben rákkal diagnosztizálták, és az orvosok azt mondták neki, csak hónapjai vannak hátra.

A pár a hír hallatára úgy döntött, azonnal összeházasodnak, ahogy tavaly februárban az akkor már méhnyakrákban szenvedő reality-sztár, Jade Goody is gyorsan hozzáment még vőlegényéhez, majd nem sokkal esküvője után valóban meg is halt. Ferrisnek egyébként édesapja is rákban halt meg: John Ferris tavaly májusban hunyt el prosztatarákban, hét hónappal később pedig leánya önmagáról is megtudta, hogy halálos beteg.

Az alábbi fotón Kirsty és Richard egy elegáns hotelszobában készülnek az esküvőre. A menyasszony nyilatkozatai közül a leginkább szívbemarkoló a következő mondat: “Nincsenek gyerekeim, és nem igazán értem el sok mindent az életben, de egyvalami van, amire kislánykorom óta vágytam: az, hogy férjhez mehessek.”

Pécsen kívül még két kulturális fővárosa van idén Európának, az egyik Isztambul, a másik pedig a németországi Ruhr-vidék képviseletében Essen. Ez utóbbi városban található egy Marxloh nevű rész, amit a helyi lakosok Európa legboldogabb utcájaként szeretnek-szeretnének promotálni. Ezt a címet azzal érdemelte ki a környék, hogy több mint 50 menyasszonyi ruhát kínáló üzlet van benne.

Hogy az esküvői ruhaszalonok dömpingjének egy kis hírértéket is adjanak, a hétvégén lezárták Németország egyik legforgalmasabb autópályájának, az A40-esnek egy 60 kilométer hosszú szakaszát Dortmund és Duisburg között. Az így felszabadított aszfaltcsíkot a gyalogosokon és biciklistákon kívül esseni álmenyasszonyok özönlötték el, szám szerint 100 darab.

Kicsit az az érzése az embernek, hogy talán csak a média fújja fel a dolgot egy-két elszigetelt esetet trendként ábrázolva - ezt mi innen nem fogjuk tudni eldönteni. Két dolog azonban biztos. Először is az, hogy a világ 19 éven felüli populációjának zöme már hallani se bír a vámpírokról, valamint az, hogy az USA-ban több nagy tévécsatorna (pl. az ABC és a CBS) is beszámolt arról, hogy az amerikai kamaszok körében újabban a nyakharapás a menő.

Egy ódivatú vámpír az 1979-es Nosferatu c. filmből

Ha ön tud értelmezve végig tudta olvasni az előző bekezdést, akkor valószínűleg az ön idejében még a nyakkiszívás volt az, aminek mostanában állítólag az igazi harapás veszi át a helyét. Az Alkonyat-filmek és a vámpíros tévésorozatok nyomán állítólag most már nem nyaki hematómával villognak azok a középiskolások, akik demonstrálni szeretnék, hogy nekik bizony van barátjuk/barátnőjük, és az illetővel nem éppen sakkozni szoktak a szülők háta mögött. Ehelyett egy igazi harapott seb hegjével büszkélkednek a vámpírutánzó fiatalok.

A megkérdezett kamaszok szerint a másik nyakának (esetleg alkarjának) megharapása az összetartozás első számú jelévé vált: ezzel kell megjelölni a másikat, jelezve, hogy az illető innentől kezdve hozzánk tartozik. De nem egy gyorsan múló fogsorlenyomatra kell itt gondolni, hiszen állítólag csak attól lesz a dolog igazi, ha vér is folyik, ezzel mintegy megpecsételve a kapcsolatot. Azt persze mondani se kell, hogy az amerikai szülők ki vannak borulva, és a fertőzésektől féltik csemetéiket, akik a jelek szerint az Alkonyat-sorozatból pont nem a főhős szexuális önmegtartóztatását szeretnék utánozni. Ilyenek ezek a fiatalok.

Az esküvők és lakodalmak emlékezetessé tételének hagyományos eszközei például a tűzijáték, a menyasszonyrablás vagy a vicces tortadíszek. Ausztráliában azonban már egy lépéssel előrébb járnak, ahol ez a website egy teljesen új szolgáltatást ajánl a házasulandó pároknak.

A Broadwings Events nevű cég madáridomítással foglalkozik, és eddig esküvőkre általában csak fehér galambokat vittek, amiket persze szimbolikusan szabadon engedtek az igen kimondása után. Most azonban már a nagyobb testű szárnyasokat is bevetik, állításuk szerint a világon elsőként. Ezeket természetesen nem szabadon engedik a lakodalom kellős közepén (bár ez is biztosan emlékezetes lenne), hanem a gyűrűket bízzák rájuk, amikkel a kiválasztott sas vagy bagoly egyszercsak beröppen a házasságkötés helyszínére.

A website állítása szerint egy 180 centi széles szárnyfesztávolságú sas, illetve egy, a Harry Potter-rajongók körében nyilván népszerűbb bagoly közül lehet választani (képek itt). A megadott időpontban a megrendelt gyűrűpostás odarepül tréneréhez, aki a házasságkötés helyszínén tartózkodik - legyen az templomban vagy szabadtéren - és a gyűrűt a madár lábáról leszerelve átnyújtja azt az ifjú párnak. Kétségkívül extravagáns, önnek tetszik az ötlet?

Újabb lenyűgözően érdekes kutatással állt elő az OkCupid nevű amerikai társkereső elemzőblogja. A hozzájuk regisztrált felhasználók adatain keresztül azt vizsgálták meg, mik a legnagyobb társkeresős hazugságok. Eleinte a téma nem tűnik különösebben döbbenetesnek, hiszen csak olyanok derülnek ki belőle, hogy mindenki magasabbnak, illetve gazdagabbnak hazudja magát társkeresős profiljában, mint amekkora valójában, illetve mint amennyit igazából keres.

Ezt onnan tudják, hogy a felhasználók által megadott adatokat összehasonlították a teljes népességre vonatkozó hivatalos adatokkal, aminek alapján az derült ki, hogy a társkeresőre regisztráltak körében ugyanolyan százalékos megoszlás látható az alacsonyabbak, közepesek és magasabbak között, csak mindenki 5 centivel magasabbnak mondja magát, mint amennyi a hivatalos felmérés szerint az átlag. (Pl. a népesség legalacsonyabb 5%-ának átlagmagassága 150 centi, míg a társkeresőn regisztráltak legalacsonyabb 5%-ának átlagmagassága 155 centi, és így tovább.)

Ugyanezzel a módszerrel az derül ki, hogy 20%-kal kevesebbet is keresnek annál, mint amilyen adatot megadnak magukról, igaz, ezen a téren inkább a férfiak hajlamosak túlozni, és közülük is főleg az idősebbek. Azaz: ha valaki megtetszik nekünk egy társkeresőn, számítsunk arra, hogy igazából 5 centivel alacsonyabb és 20%-kal szegényebb annál, mint amit állít magáról.

Mi itthon akkor kezdtünk el a témáról beszélgetni, amikor Sírhant művek-rajongókká váltunk, és a kérdés a temetkezési vállalkozókról szóló remek sorozat öt évadja alatt napirenden is maradt. Meg persze nem állapodtunk semmiben. Most a New York Times egy érdekes cikke hozza újra szóba azt a kérdést, hogy mi legyen a testünkkel, ha meghalunk, illetve mi legyen házastársunk testével, ha ő meghal. Nálunk itthon a vita mindössze a hamvasztás versus koporsóban temetés szintjén merül fel azzal, hogy egyikünk így szeretné, másikunk úgy, de persze abban egyetértünk, hogy mindkettőnknek ugyanazt a módszert kell választania. Ám újabban még egy lehetőséget számításba kell venni.

A Fisher-fivérek a Sírhant művekben

Ez pedig a lefagyasztás, ami állítólag szinte minden párt megoszt, akiknél az egyik fél komolyan fontolóra veszi. Egy új procedúra állítólag lehetővé teszi, hogy az ember testét és agyát a halál után külön-külön úgy lefagyasszák, hogy az később újra felhasználható legyen. A felhasználás alatt persze életre keltést kell érni, ami természetesen jelenleg egy technikailag meg nem valósítható folyamat. De persze aki le szeretné fagyasztatni magát, az nem egy hétre vagy kettőre választja ezt a lehetőséget, hanem egészen addig, amíg fel nem találják, hogy hogyan lehet a lefagyasztott testeket valahogy újra használható állapotba hozni. Ha mást nem, legalább az agyat, ami még mindig kommunikációképes lehet, és meglehet benne az egész életen át szerzett tudás, egy teljes sors valamennyi emléke.

A New York Times cikkében szereplő házaspárból a férj fagyasztás-párti, míg a feleség hospice-ként dolgozik, így érthető módon megtanulta elfogadni, hogy az élet halállal végződik, így azt sem szeretné, ha férjének hulláját lefagyasztanák. Ön szeretne addig hűtőben maradni, amíg fel nem találják, hogyan lehet újra működésre fogni az egyszer már halott testet? Szeretné, ha párjával közösen várnák így a szebb jövőt? Egyáltalán, volt már szó arról otthon, hogy ki hogyan szeretne temetkezni és mit vár a másiktól arra az esetre, ha ő halna meg előbb? Kíváncsiak vagyunk tapasztalataikra.

Sharon Mavsimler a szülés utáni depresszió révén kezdett el hízni, és túlsúlya miatt 2003. óta járja a kórházakat. A kezelések nem segítettek, és idő közben Mavsimler Nagy-Britannia legsúlyosabb nőjévé vált, holott mindössze 1,52 m a testmagassága. 2007-ben azt mondták neki az orvosok, hogy már csak hónapjai vannak hátra. Mavsimler azóta még majdnem húsz kilót hízva érte el mai súlyát. Ennek megfelelően a kórház úgy döntött, a hölgy túlságosan el van hízva ahhoz, hogy a Britanniában ilyenkor használatos gyomor-bypass műtétet elvégezzék rajta.

A hölgy úgy érzi, senki nem viseli gondját, és már az orvosok is lemondtak róla. “Ha anorexiás lennék, rendes segítséget kapnék, de a túlsúlyosokat senki nem sajnálja” - nyilatkozta. Kövérsége annyira megterheli a szervezetét, különösen a szívét és tüdejét, hogy Mavsimler oxigénmaszk segítségével lélegzik.

Nem vagyok egy nagy Facebook-rajongó és még soha életemben nem jelöltem be senkit rajta, de ha bejelölnek, azt vissza szoktam igazolni. Ennek a módszernek a következménye, hogy fölöttébb népszerűtlen és zárkózott embernek tűnök a profilom alapján: mindössze 106 barátom van, miközben ezek a barátok általában többszáz fős társaság tagjainak tudhatják magukat a Facebookon. Ebbe a 106 barátba természetesen csak az igazi élő emberek számítanak bele, a hírességek, szervezetek, stb. nem.

Úgy gondoltam, egyszer érdemes lenne megnézni, mit is jelent a gyakorlatban egy facebookos barátság, ezért nekiültem végigelemezni az ismerőseimet abból a szempontból, hogy kivel mikor találkoztam utoljára élőben. A leltár bebizonyította, hogy az nekem egy múlt századi elavult nézetem, hogy aki az embernek barátja, azzal néha, mondjuk havonta, de minimum évente egyszer illik összeröffenni. Szerencse, hogy pont 100 körüli a barátaim száma, mert így a konkrét számokat nagyjából százalékokként is kezelhetjük.

Megszámoltam, a 106 facebookos barátom közül az elmúlt egy hónapban 32-vel találkoztam minimum egyszer, azaz kicsit kevesebb, mint harmadukkal. Pontosan ugyanennyien vannak, akikkel egy hónapnál régebben találkoztam utoljára, de azért az elmúlt egy évben láttuk egymást élőben is. Ez 106-ból 64 személy, ami azt jelenti, hogy a barátaim kb. kétötödével több, mint egy esztendeje találkoztam utoljára. 27 ember esetében 1 és 5 év közötti idő telt azóta, hogy élőben összefutottunk, míg kilencen vannak, akivel 5 évnél régebben volt az utolsó találkozó, mégis bejelöltek, és 6 olyan emberrel tartom úgy-ahogy a kapcsolatot a neten, akiket élőben 10 éve láttam utoljára vagy soha nem is találkoztunk. Közülük kettőről egyáltalán nem is tudom, hogy kicsodák, és hogy miért jelöltek be engem. Önnél nagyjából hogy néznek ki ugyanezek a számok? Élőben mennyire tartja a kapcsolatot internetes barátaival?

Van, aki szerint szexi, van aki szerint vad, van aki szexi és csábító egy tetoválás. Az ilyesmi persze ízlés kérdése, egy azonban biztos, különlegesnek már rég nem számítanak a tetkók, hiszen pl. Nagy-Britanniában a 16 és 44 év közöttiek közül minden harmadik embernek van egy. Az askjeeves.com website megbízásából ezer fő részvételével készített felmérés szerint a teljes brit lakosság körében pedig 20% körül van a tetováltak aránya, és 86% valóban úgy gondolja, hogy a tetoválások manapság teljesen hétköznapiak, vagy egyenesen közhelyesek.

A felmérés arra enged következtetni, hogy ennek megfelelően majdnem mindenki, akinek tetszenek a bőrre varrt rajzok vagy feliratok, mára már csináltatott magának egyet. A tetoválást elutasítók ugyanis meglehetősen sokan vannak. A férfi válaszadók majdnem fele, 47%-a például azt válaszolta, egyáltalán nem jönnek be neki a tetovált nők. A nők valamivel engedékenyebbek az összefirkált férfiakkal szemben, a hölgyek közül csak 38% mondta azt, hervasztónak találja a tetovált pasikat.

Azt gondolnánk, ma már főleg csak az idősebbek szoktak megbotránkozni egy-egy kidekorált bőrű személyen, de úgy tűnik, olyan kiáltóan nagy különbség azért nincs a korosztályok között. David Beckham teletetovált karjára a 60 év fölöttiek 93%-a mondta azt, hogy borzasztó, de a 30 év alattiak körében is 74% azok aránya, akiknek szerint ennyi tinta már végképp túlzás. Aki úgy dönt, hogy tetováltat, annak általában azt szokták mondani, hogy “meg fogod bánni”, és úgy néz ki, ez az esetek jó részében be is jön, mert a megkérdezett tetováltak 23%-a azt válaszolta, már megbánta, hogy varratott.

A brit Lauren Keitly 10 éves korában vált egy ritka betegség áldozatává. A krónikus kimerültség tünetegyüttesről egyelőre nem sok mindent tudnak a kutatók, de a wikipédia szerint a betegek mindössze 5-10%-ának sikerül felgyógyulni belőle. Az ízületi- és izomfájdalmakkal járó betegségről sokáig azt hitték, a páciensek csak beképzelik maguknak, de mára több biokémiai és neurológiai elváltozást sikerült megállapítani a betegeknél.

Lauren és Matt

Keitly esetében a szindróma olyan súlyos volt, hogy a 10 éves kislány a myalgic encephalomyelitis néven is ismert betegség kapcsán tolószékbe kényszerült. Bár az utóbbi 14 évet lebénultan töltötte, a lehetőségekhez képest sikerült teljes életet élnie, és barátjával, a szintén 24 éves, Londonban színészként dolgozó Matt Palfrey-vel úgy döntöttek, összeházasodnak. Ehhez kapcsolódóan Keitly elhatározta, hogy nem hajlandó kerekes székben az oltár elé járulni, és az esküvő napjára megpróbált valamelyest úrrá lenni betegségén.

A templom elé érkező limuzinból a hagyományoknak megfelelően édesapja segítette ki és vezette az oltár elé. “Teljesen erőtlenek voltak a lábaim, és attól féltem, hogy el fogok esni, a nagy menyasszonyi ruha miatt is”, mondta Keitly, aki először az örömapába, aztán a vőlegénybe kapaszkodott, így valóban sikerült neki a nagy napot tolószék nélkül abszolválni a násznép legnagyobb meghatódottságára. A nyoszolyólány egyébként Yvette, Lauren nővére volt, aki ugyanabban a betegségben szenved, mint húga.

“A szerelem ugyanolyan, mint egy szertől való függőség” - idézi Helen Fisher antropológust az ABC cikke. Az agykutatással foglalkozó tudósok azt találták, hogy az alkoholizmus vagy a drogfüggőség ugyanazt az agyi mechanizmust használják ki, ami a fejlődés során valószínűleg a szerelem számára alakult ki. Aki szerelmes, az ugyanúgy vágyik imádata tárgyára, mint ahogy például egy dohányosnak hiányzik a cigaretta vagy az alkoholistának a szesz, de ezúttal a kutatók a rászokás fázisa helyett az elvonási tüneteket vizsgálták.

A kutatás alapjául állítólag az a hétköznapi megfigyelés szolgált, hogy a reménytelen szerelmesek a legképtelenebb dolgokra képesek azért, hogy kedvesüket megkapják, ugyanúgy, ahogy a függőségben élők is bármit megtesznek, hogy megszerezzék azt, amitől függenek, ha az éppen nem elérhető számukra. Eszerint a logika szerint az elvonási tünetekhez hasonlót él át az, akit otthagynak, de továbbra is szerelmes abba, aki kitette a szűrét. Mindezt 15 olyan személy agyáról készített ultrahangos felvétellel bizonyították, akikkel saját bevallásuk szerint kevesebb, mint két hónapja szakítottak, és akik még mindig szerelmesek voltak abba, akiben akkor már csak az exüket tisztelhették.

A vizsgálat során ha ennek a bizonyos volt barátnak/barátnőnek a fotóját mutatták az alanyok számára, az agynak az a területe aktiválódott, amelyről már kimutatták, hogy a kokain- és nikotinfüggéssel, a fizikai fájdalommal és a kötődésekkel hozható kapcsolatba. A kutatók elismerik, hogy ennek a felfedezésnek egyelőre sok gyakorlati haszna nincs, de talán innen kiindulva egyszer meg fogják majd találni a kettétört szívre szedendő gyógyszert. Addig is az ilyen szituációkra azt ajánlják, hogy nem fokozatosan, hanem radikálisan kell megszakítani a függőséget. Ha otthagytak bennünket, ne foglalkozzunk többet az illetővel, ne hívjuk fel, ne üzengessünk neki, mert így csak lassabban fog menni a leszokás.

Egy jelentéktelen, de nagyon jellemző szituációt mesélt el nekem valaki a napokban, akinek a neve most Eszter lesz. Kíváncsiak lennénk, ön hogy kezelné a helyzetet az ő helyében?

Eszter lassan három éve van együtt barátjával, Viktorral. Több mint egy évvel ezelőtt össze is költöztek, mindketten harminc körül vannak, szeretik egymást, lassan esküvőt terveznek, satöbbi.

Viktor egyik este lelkesen meséli otthon Eszternek, hogy visszaigazolta őt a Facebookon valami Kati. Eszternek először nem igazán rémlik, hogy melyik Katiról van szó, de mint kiderül, arról, aki Viktor első komoly szerelme volt az érettségi után. Egy évig jártak, aztán vége lett, azóta se találkoztak, a lány pedig most már férjnél van. A nagy hír az, hogy ez a bizonyos Kati azért nem igazolta vissza eddig, hogy Viktor barátnak jelölte, mert szülni volt: megszületett első kisfia. Ennek örömére rögtön találkozást javasolt, meghívta Viktort Eszterrel együtt magukhoz babanézőbe.

Vannak olyan kapcsolatok, amik ugyan komolyabbak annál, hogy mindössze egy éjszakányi szexről szóljanak, de csak egy bizonyos, igen behatárolt ideig tartanak, és a felek gyakran kezdettől fogva tudják is, hogy a románcnak pár napon vagy héten belül vége lesz. Amint a címből is kiderül, egyéjszakás helyett ma egynyári szerelmekről lesz szó, ha már ennyire benne vagyunk a szezonban. Megpróbáltuk összeszedni az ilyen egynyári kalandok legjellemzőbb mozzanatait. Nézze végig az alábbi listát: mit hagytunk ki? Önnek volt olyan kapcsolata, amely mindegyik pontot kimeríti?

1. Ismerkedés nyaralóhelyen - Az első és legfontosabb kritérium: az illetőbe nyaralás közben kell beleesni. Az nem számít, ha egyébként osztálytárs vagy kolléga is, vagy ha a hétköznapokból egyébként ismerős, az a lényeg, hogy a romantikát a vakáció során történt találkozás indítsa be. Tipikus esetben azonban a vágy tárgya egy nyaralótárs, vagy a helyi vízibicikli-kölcsönzős fiú, fagyislány, stb.

2. Fürdőruha - Akkor igazi egy nyári románc, ha van benne legalább egy közös strandolás is. Sőt, akár az is lehet, hogy egyenesen a strandon fürdőruhában tesz valaki ránk akkora benyomást, hogy abból szerelem szövődik. Tenger, Balaton, folyó vagy medence, mindegy, a lényeg, hogy a kapcsolat egyik állomása a vízpart legyen, ahol választottunk (fürdőruhát leszámítva) meztelen testét szex előtt/helyett is megcsodálhatjuk.

A Rochesteri Egyetem kutatóinak egy tanulmányáról van most szerencsénk beszámolni kapcsolati válság előrejelzése-témában. Amint azt a Time is közzétette, a tudósok azt a problémát szerették volna áthidalni, hogy egy hosszú távú kapcsolat megromlását a felek gyakran letagadják, egymás vagy akár saját maguk előtt is. Egy olyan módszert kerestek, amivel ennek ellenére meg lehet mondani, hogy a viszonynak van-e jövője. Úgy néz ki, a módszert most meg is találták.

222 db, boldog kapcsolatban élő személyt vontak bele a kísérletbe, amely azzal kezdődött, hogy az alanyoknak meg kellett adniuk három szót, amely szerelmüket írja le (nevét, becenevét, jellemző tulajdonságát, stb.). Maga a kísérlet egy kétfordulós asszociációs játékból állt, amelyben egy számítógép képernyőjén megjelenő szavak közül először a partnerre vonatkozó és a pozitív jelentésű (pl. vakáció) szavakat kellett kiválasztani. A második fordulóban a felvillanó szavak közül a partnerre vonatkozóakat és a negatívakat (pl. tragédia) kellett tudni összekapcsolni. A kísérlet mögötti elmélet az volt, hogy akiknek megromlófélben van a kapcsolata, bár egyelőre azt hiszik vagy legalábbis mondják magukról, hogy boldogok, azok a játék második fordulójában teljesítenek jobban, mert a negatív dolgokról könnyebben asszociálnak saját partnerükre.

Hogy az elméletet le is ellenőrizzék, a 222 ember letesztelése után vártak egy évet, és utána megint visszahívták az alanyokat egy rövid kérdés erejéig. Persze aziránt érdeklődtek, hogy még együtt vannak-e azzal a partnerükkel, akikkel egy évvel ezelőtt még olyan jól ment minden. Úgy néz ki, a módszer valóban működik, mert a játék pozitív felében jobban szereplők többsége az egy év után is kitartott szerelme mellett, míg a negatív fogalmak összekapcsolásában jeleskedők nagyobb eséllyel szakítottak a kísérletet követő egy évben.

Egy 14 éves angol iskoláslányt kórházba kellett vinni, miután 16 éves barátja megcsókolta az iskolában, tette közhírré egy szerencsétlen szerelmespár történetét a Mirror. A fruskát Laura Kukicnak hívják, és mogyoróallergiában szenved. Barátja azonban elfelejtett szólni, hogy a puszi előtt éppen egy mogyorós csokiszeletet fogyasztott, amitől a kislány rohamot kapott, torka feldagadt és nem kapott levegőt.

Laura Kukic

A tanári kar szerencsére Kukic segítségére sietett, és egy EpiPen injekcióval megmentették a csóktól fulladozó lány életét. A tanulót ezek után azért a biztonság kedvéért kórházba szállították, a tanárok pedig most állítólag azon viccelődnek, hogy talán be kéne tiltani a puszilkodást az iskolában.

A majdnem halálos csókkal köszönő fiú nem nyilatkozott az újságnak, de Kukic, miután jobban lett, azt mondta, hogy az egészet mindketten egy teljesen ártatlan dolognak szánták, és álmukban sem gondolták volna, hogy a cuppanós vészhelyzetet fog okozni. “Csak egy baráti köszönő puszi volt. Semmi különös vagy szenvedélyes, éppen, hogy csak egy pillanatra összeérintettük az ajkunkat” - nyilatkozta. A tanulság: a paradicsom mellett a csoki is kizárva csókolózás előtt.

Kutatók 1948. óta folyamatosan vizsgálják az amerikai Framingham város mintegy ötezer lakosának életét. A felgyülemlett adatok között a Rhode Island-i Brown University szakértői arra keresték a választ, mi az, ami megnöveli a válás esélyét egy házaspár kapcsolatában. Azt figyelték meg, hogy két csoport élesen elkülönül egymástól: azok, akik közeli barátságban állnak elváltakkal, és azok, akiknek nincsenek ilyen haverjaik. Mint kiderült, az első csoportban 75%-kal nagyobb a válások aránya, mint a másodikban.

Ez nagyjából azt jelenti, ahogy a sajtóközlemény is fogalmaz, hogy a válás ragályos, hiszen akinek egy közeli barátja elválik, annak a statisztika szerint innentől kezdve nagyobb az esélye arra, hogy saját házassága is hamarosan véget ér. A kutatók szerint ezen nincs mit csodálkozni: akik testközelből látják valaki más válását, azok a jövőben valószínűleg maguk is könnyebben vállalják be ezt a drasztikus lépést. Ráadásul aki azzal szembesül, hogy egy barátja kapcsolata kudarcba fullad, saját kapcsolatát is könnyebben megkérdőjelezi. A váláshoz továbbá még mindig kapcsolódik egy társadalmi stigma, ami azonban kevésbé nyom a latba azoknál, akiknek barátai között elváltak is vannak.

A kutatók azt találták, minél több elvált barátja van valakinek, annál nagyobb az esélye, hogy az illető maga is elválik. Ráadásul nemcsak a barátok közt terjed járványként a válás, hanem munkahelyeken és családokban is. Sőt, azt is kimutatták, hogy 33%-kal több a válás azok körében is, akiknek nem közvetlen barátja vált el, hanem csak egy olyan baráttal rendelkeznek, akinek egy másik barátja elvált. Kétszeres áttételen keresztül azonban nem lehet “elkapni” a válást (azaz ha egy barátunk barátjának barátja válik el, annak már nincs hatása a mi kapcsolatunkra), és se nem gyakoribb, se nem ritkább a válás azok körében sem, akiknek van gyereke.