Utcai rablás Bogácson: elfogták a gyanúsítottakat
Elfogtak egy férfit és két fiatalkorú társát abból a tízfős csoportból, amely az utcán rátámadt egy másik társaságra, majd kirabolta annak tagjait Bogácson.
Elfogtak egy férfit és két fiatalkorú társát abból a tízfős csoportból, amely az utcán rátámadt egy másik társaságra, majd kirabolta annak tagjait Bogácson.
A férfi 12 óra 15 perc körül ment be a bankfiókba, feltehetően fegyverrel fenyegette meg az ott dolgozó alkalmazottat, aki a fenyegetés hatására átadta a kasszában található készpénzt.
Nem bűncselekmény áldozata lett az a férfi, akinek a holttestére szerda délelőtt találtak rá Békéscsaba belvárosában.
Túl sok volt a baleset, hat hete büntetnek a rendőrök.
Megpróbált kirabolni egy sörözőt Miskolcon szerda hajnalban egy férfi, aki eközben bántalmazta az alkalmazottat; a gyanúsítottat elfogták a rendőrök - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
A kétgyerekes amerikai anya meglepve vette észre a cserét, és gyorsan a rendőrséget hívta.
A szappanopera folytatódik, Cristofel Veronika múltjával fenyegetőzik.
A texasi Arlington rendőrei gonosztevőknek öltözve játszottak a fiúval.
Éles aknavető gránátot tett le egy bicskei lakos a helyi rendőrkapitányság bejárata elé. A 69 éves férfi úgy hitte, ott biztonságban lesz a lövedék.
Csaknem százötven tő vadkendert foglaltak le a budaörsi nyomozók egy biatorbágyi hétvégi házban, és elfogtak egy budapesti férfit is.
A 30 fősre tervezett szülinap nem várt fordulatot vett, amikor 400 ember érkezett a helyszínre.
A kubait a VIII. kerületi rendőrkapitányságon hallgatták ki hétfőn délután.
Két holttestet találtak csütörtök délelőtt egy tapolcai családi házban, a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a középkorú férfi és nő életét.
A 69 éves férfi tettének okára nem derült fény, de nem a pénzszerzés motiválta.
Az indoklásban többek közt az is szerepel, hogy a szombati esemény akadályozza a közhivatalok, minisztériumok elérhetőségét.
A BRFK nyomozói rendszeresen ugyanazokat az intézetből szökött fiatalkorúakat keresi, többnyire eredménytelenül. A lányok közül többen a prostitúciót tartják megélhetési lehetőségnek.
Illegális droglaboratóriumot számoltak fel a rendőrök Nyíregyháza külterületén, Kordovánbokorban.
Barátnőjével bulizott, majd szállodába ment két afrikai származású férfivel. A másik lány túlélte.
A kanadai férfi a Bohemian Rhapsodyt adta elő részegen, videó is készült róla.
A kanadai nő egy kitalált számra küldött gyilkosságot sejtető SMS-t, a szám pedig egy rendőrtiszté volt.
Késsel akart kirabolni egy férfi pénteken egy boltot Berzencén.
A nőnek nem tetszett, hogy a rendőrök a kapuja előtt parkoltak le, ezért rájuk uszította a kutyáját. Elzárásra ítélték.
A verekedést kezdeményező 18 éves fiatal a kihallgatásán mentségként azt mondta, "feszült voltam, mert éjszaka nem aludtam".
A VV4 győztesét négy alkalommal kaszálták el szabálysértés miatt az érdi rendőrök.
Az iPhone-dobáló színész önként sétált be a New Orleans-i kapitányságra.
A TMZ értesülései szerint a rendőrség szerdán letartóztatási parancsot adott ki az iPhone-t dobáló híresség ellen.
Az anya azért filmezte le a lánya és mostohaapja közti légyottokat, hogy megoszthassa az interneten.
Jelentős mennyiségre elkövetett, kábítószerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat a rendőrség eljárást a gyanúsítottak ellen.
28 országban indult nyomozás a hálózat tagjai ellen, 10 embert tartóztattak le.
Őrizetbe vett az ukrán rendőrség egy férfit, aki ingyenes italt követelve pisztollyal lövöldözött az ukrajnai Harkiv egyik bárjában.
Berki Krisztián mugshotot osztott meg magáról Facebookon, majd a teljes vallomását megosztotta. Már abban sem biztos, hogy a saját járművén ült a cserbenhagyott férfi.
Egy család több nőtagjával is ágyba bújt egy 67 éves román férfi, és még egy kilenc éves kislánnyal is erőszakoskodott.
A két éve elhunyt bokszoló mellől az ékszereket és a pénzt is elvitték.
A nő szerint a taxis bezárta az autóba, amikor nem tudott fizetni, a taxisok szerint a nő volt nagyon részeg.
Egy 1391 tőből álló marihuána-ültetvényt találtak a rendőrök egy Soroksári úti gyártelepen - közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap.
Az énekest Manhattenben látta a rendőrség, amint egy Cadillac hátsó ülésén gyújt meg egy spanglit.
Elfogtak egy 21 éves szatírt a kaposvári rendőrök.
A rendőrség bombariadó miatt 9.30-tól lezárta az állomás egész területét, a menetrend szerinti közlekedés várhatóan csak a délutáni órákra áll helyre.
A SOTE klinikán zajlott verekedésnek csak egy sérültje volt, a pajzzsal védekező rendőrök sztoriját cáfolták.
24 óra alatt öt embert kellett megmentenie a hatóságoknak.
Az énekesnőt addig zaklatta egy követője Twitteren, ameddig a rendőrséghez fordult.
Az énekesnő ellen korábban a Csillagszem alapítvány vezetője tett feljelentést: állítása szerint Zalatnay Sarolta kétmillió forintot kért tőle kölcsön, amit nem adott meg.
Szlovák Audiban kocsikázott, lekapcsolták, és bevitték a rendőrségre.
Letartóztattak egy román asszisztensnőt hat társával együtt Sanremóban, amiért verték és bántalmazták az öregeket a település egyik öregotthonában.
A pornószínésznőt és férjét letartóztatták családon belüli erőszak miatt a hétvégén, Las Vegasban.
A rendőrség szakértők bevonásával, egyelőre közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit.
A hatóságok kizárták a gyújtogatás vagy más bűncselekmény lehetőségét.
Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság pénteken egy dunabogdányi fiatalembert, aki szentendrei albérletükben olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő a helyszínen meghalt.
A hírek szerint elkapták a férfit, aki betörte Liptai Claudia pasijának arcát, és egy válogatott sportolóról van szó.
Feltehetően egy közelmúltban eltűnt idős férfi holttestét találták meg kirándulók a baranyai Tenkes-hegyen pénteken.
Egy hete a törökszentmiklósi fogdában felakasztotta magát a 15 éves fiú, azóta altatásos kómában volt.
A kocsiban ülő 25 éves győri és 30 éves budapesti férfi épp a drogot cserélte készpénzre, amikor rájuk találtak
Az énekesnőt és barátnőjét egy valószínűleg drog hatása alatt álló férfi támadta meg egy budapesti kávézóban, a barátnőjének az orra is eltört.
A RadarOnline értesülései szerint rendőrök jelentek meg Paula Abdul otthonánál, és még a fegyverüket is elővették.
Hónapokig tartó nyomozást követően a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya a múlt héten elfogta azt a két férfit és tippadóját, aki július 22-én rátámadt idős áldozatára
Két kilogramm marihuánát foglaltak le egy szentesi férfinál a rendőrök - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
A X-faktor mentora csütörtökön éppen egy koncertről tartott haza, amikor a Margit híd közelében véletlenül egy olyan utcába kanyarodott be, ahova csak a BKV és a rendőrség járművei hajthatnak be.
Fegyverek és lőszerek után kutatnak a rendőrök a Vas megyei Szelestén - erősítette meg szerda este a rendőrség.