Ez a világ egyik leghalálosabb étele, mégis 500 millióan fogyasztják
Ha nem jól van elkészítve, akkor halálos mérgezést okoz.
Ha nem jól van elkészítve, akkor halálos mérgezést okoz.
Julia Loggins egészségügyi szakértő szerint bizonyos ételek nemcsak táplálóak, hanem aktívan segíthetik a zsírvesztést és az anyagcserét is.
Mindig tele van a hűtője, pedig nem jár bevásárolni.
Egy új kutatásban bebizonyították, mely élelmiszerek napi fogyasztásával növelhető két évvel a várható élettartam.
A genetikai mellett életmódbeli tényezők is közrejátszhatnak a meddőség kialakulásában.
Létezik egy fogás, amelynek rendszeres fogyasztásával a korosodás folyamata lassítható és tovább megőrizhető a fiatalos kinézet.
Egyre többen fogyasztják az avokádó magját, miután a közösségi médiában számos tartalom szól a jótékony hatásairól.
Nemrég kiderült, hogy a külföldiek szerint melyik a legínycsiklandóbb magyar ünnepi étel.
Jelentősen befolyásolja az egészségünket, ezzel együtt a rákos megbetegedések kialakulásának kockázatát az, hogy milyen életmódot folytatunk.
Súlyos bakteriális fertőzést kaphatunk, sőt vesekárosodást is szenvedhetünk, ha bizonyos ételeket mikrohullámú sütőben melegítünk.
Létezik tíz olyan étel, amely fokozottan segíti a ráncok eltüntetését.
Az vagy, amit megeszel.
Az énekes szigorú diétája miatt nagyon vágyik bizonyos ételekre.
Számottevő változást hozhat a boltok kínálatában a globális felmelegedés.
Minden nap egy kanállal fogyasztanak a nép gyógyászat szerint is csodaszernek tartott édességből.
Szakértő fejtette ki, hogyan engedhetjük ki és fogyaszthatjuk el biztonságosan a lefagyasztott ételeket.
Azért nem kell aggódni, függőséget nem okoznak.
Ezek a leginkább rákkeltő élelmiszerek a szakember szerint.
Ráadásul nem csak derékbőséget csökkenti, de a magas vérnyomást is.
Mindegyik hasznos, csak épp baromi sok kalória van bennük.
A cékla még az idegrendszer betegségeiben szenvedők, valamint a terhes nők számára is hasznos.
Nem túl gusztusos, ellenben nagyon veszélyes fogásról van szó, ami tele van halálos parazitákkal.
Vannak olyan ételek, amelyeket egészségtelennek bélyegeznek, pedig nagyon hasznosak lehetnek a szervezetünknek.
Egy friss kutatás kimutatta, hogy az emberi testben több ezer, élelmiszerek csomagolásából származó vegyi anyag van jelen.
A hajhullás gyakori probléma, de megfelelő étrenddel támogathatjuk a hajnövekedést. Íme négy étel, amely segíthet megerősíteni a hajhagymákat és serkenteni az új hajszálak növekedését!
Ezekben a forró italokban olyan anyagok vannak, amelyek akadályozzák egyes tápanyagok felszívódását.
Sokak életét megkeseríti a savas reflux. Bizonyos ételek csak felerősítik a kínzó tüneteket, így jó, ha tudjuk, mit érdemes kerülnünk.
A reggeli közismerten a nap legfontosabb étkezése, ezért fontos, hogy megfelelő tápanyagokat vigyünk be a szervezetünkbe.
Bár vágyfokozónak is tartják, nagyobb mennyiségben már visszafelé sül el a hatása.
Hiába a sok jótékony hatás, ha túl sokat eszünk belőlük, komoly kárt tehetünk a szervezetünkben.
A vastagbélrák kialakulása nagyban függ attól, mit eszünk, ezért érdemes odafigyelni az étrendünkre.
Egy kutatás szerint a cukorbetegek esetében bizonyos ételek gyakori fogyasztása jelentősen növeli a vesebetegségek kialakulását.
A Big Mac-ben garantáltan nem fog csontokat találni, de magára a McDonald's-ra ez már nem igaz.
Után pedig valamiért úgy döntött, jó ötlet elfogyasztani a doboz tartalmát.
Gordon Ramsay elárulta, egy olyan ételtől irtózik, amelyet milliók fogyasztanak.
Ön is megfigyelte már, hogy minél melegebb az ország éghajlata, annál csípősebbek, fűszeresebbek az ételeik?
Sokszor halljuk, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése, úgyhogy nem árt odafigyelnünk arra, mit eszünk ilyenkor.
A légiutas-kísérők elől semmit sem lehet elrejteni, mégis, többen akadnak, akik lopni próbálnak a repülőgépekről.
Számos olyan étel van, amelynek fogyasztása nem ajánlott a nyári melegben.
A japán ételkülönlegesség, a fugu még a ciánnál is mérgezőbb.
Egy kis étrendi változtatással jelentősen javítható a férfiak szexuális teljesítménye és általános jólléte.
Reggelente számos olyan fogás kerülhet az asztalunkra, amelyekkel ha nem vigyázunk, könnyen ételmérgezést kaphatunk.
Egy új kutatás bizonyítékot talált arra, hogy bizonyos ételek károsan hatnak a memóriánkra.
Íme néhány tipp, hogyan lehet javítani az elsózott ételeken!
A mentális egészségünket számos tényező befolyásolhatja, többek között az is, hogy mit eszünk.
Némely ételek tovább rontják a horkolás súlyosságát, így ezeket érdemes elkerülnie azoknak, akik hajlamosak a légzési problémára.
Rangsorolták egy hírportálon azokat a magyar fogásokat, amelyeket a külföldiek a legundorítóbbaknak tartanak.
A szakértők szerint bizonyos ételek nem csak hátráltatják fogyásunkat, de még az egészségünkre is komoly veszélyt jelentenek.
Általában nem tanácsos lefekvés előtt enni, ha le szeretnénk adni néhány kilót, de vannak olyan ételek, amelyek hozzájárulhatnak fogyásához.
Ha ön is az utolsó pillanatra hagyta a sütés-főzést, adunk pár tippet, amivel gyorsabban végezhet a konyhában!
Léteznek bizonyos élelmiszerek, amelyek természetes módon enyhíthetik a depresszió és a szorongás tüneteit.
Egy olasz tanulmány feltárta a tészta evés közben tapasztalt öröm hátterében álló érzelmi és neurofiziológiai mechanizmusokat.
Bizonyos ételek fogyasztásával késleltethető, sőt akár meg is előzhető a demencia kialakulása.
Ön reggelizett már? Erre figyeljen!
A fogyáshoz elengedhetetlen, hogy gyorsítsuk az anyagcserénket.
Az éghajlatváltozás befolyásolja számos élelmiszer termelését, így jobb, ha most élvezzük ki ezeket az ízeket.
Nagy-Britannia uralkodója egy franciákhoz köthető ételért rajong.
Egy-egy hosszabb repülőúton kisebb terülj-terülj asztalkámmal várnak minket a légiutas-kísérők.
Ízletes, de veszélyes: öt étel a világból, amelyek elkészítésénél minden apróságra oda kell figyelni.
Az Európai Fogyasztói Szervezet (BEUC) átfogó vizsgálatot folytatott az európai fogyasztók élelmiszertárolási szokásairól.