Már 33 halottja van a kínai petárdagyárban történt robbanásnak
A kínai állami média jelentése szerint 33-ra emelkedett a két hete történt tűzijátékgyár-robbanásban meghalt emberek száma.
A kínai állami média jelentése szerint 33-ra emelkedett a két hete történt tűzijátékgyár-robbanásban meghalt emberek száma.
Egyre divatosabbak az állatos esküvők. Ausztráliában a sas menő, Kínában az elefánt.
Ugyan a tervek készítésekor eszünkbe sem jutott, hogy pekingi nyaralásunk alatt bármilyen szexshopba is benézünk, már az első nap belebotlottunk egy, a szálláshelyünktől nem messze lévő boltba.
Az ottani Valentin-napra készíti a termelő, ki tudja, hogyan.
A férfinak, aki 48 órát töltött el nyakig szarban, az volt a szerencséje, hogy egy járókelő meghallotta a kiáltozását.
A negyven év körüli nő maga hívta ki a rendőrséget, miután egy húsvágó bárddal lefejezte anyját. Később meztelenre vetkőzött, felgyújtotta a lakást, és kiugrott a család 11. emeleti otthonából.
A férfi azzal védekezett, nem akarta megfojtani a nőt, csak befogta a száját, hogy ne sikoltozzon.
A kínai hatóságok még vizsgálják, hogy pontosan mennyi az áldozatok száma.
Napokra, hetekre, de akár hónapokra is bérelhetők a fehér emberek Kínában, ahol a cégek komoly pénzeket fizetnek nekik azért, hogy a kamu munkavállalójukat vagy az üzleti partnerüket játsszák.
A hónap címe a hónap híréhez. Nem is árulunk el többet, kattintson.
Féléves, egy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy pekingi apát csütörtökön, mert az interneten eladta a - jelenleg 2 éves - fiát.
Kétórás műtét segítségével távolították el egy nyolcéves kínai fiú hátáról azt a páncélszerű képződményt, ami miatt a helyiek teknősfiúnak csúfolták.
Az ámokfutó három bírót megölt, három további embert megsebesített, majd végzett önmagával.
A kilenc éve munkanélküli férfi bevallása szerint azért fordult az emberek ellen, mert sok pénzt vesztett szerencsejátékokon és üzleti vállalkozásai is tönkrementek.
Az ügy még tavaly kezdődött, 22 embert tartóztattak le, csak a magát ártatlannak valló professzort fenyegeti börtönbüntetés.
Hat nőt sebesített meg a kínai férfi, aki egy népes piactéren kezdett hadonászn egy bárddal. Egyikük később belehalt sérüléseibe, az ámokfutó öngyilkos lett.
Hét gyermek meghalt és legalább 20 megsebesült, amikor egy férfi mészárlást rendezett egy óvodában a kínai Sanhszi tartományban szerdán.
A férfi két nőt és egy hatéves fiút megsebesített, egy hároméves kislányt halálra szúrt. A dühös falusiak nem várták meg a rendőrséget.
A tárgyaláson ügyvédje elmondta: 2003-ban és 2008-ban is elvetélt; ám ez utóbbi eset után összegöngyölt törülközőt viselt a ruhája alatt, hogy terhesnek látszódjon.
A hatéves kisfiú kiesett az ablakból, de füleinél fogva fennakadt a rácsokon.
A nő elbeszélése szerint, amikor időnként nem láncolta le a gyereket, akkor kötélpórázon tartotta, és úgy vitte a közeli teaültetvényre dolgozni.
Kivégezték Kínában szerdán azt a 42 éves férfit, aki egy hónapja nyolc gyereket késelt halálra egy általános iskolában.
A legfrissebb hivatalos adatok szerint már 760 halottja van a Kína délnyugati részén pusztított földrengésnek.
Helyi tisztségviselők elmondása szerint nyolcezer sérültje van a földrengésnek, amely földcsuszamlásokat is okozott Csinghaj tartományban.
Egy orvos nyolc gyereket ölt meg egy kínai általános iskolában.
Kína keménykedése miatt egész Ázsiában szívnak a Dylan-rajongók: a zenész a teljes turnéját lemondta.
A rendőrség azt feltételezi, hogy a közeli kórházból dobták ki szemétként a holttesteket.
Az állami kártérítés fele lett volna háza értékének, amit az autópálya miatt dózerolnak el, a férfi meghalt.
Azt, hogy pontosan mi történt a kínai fiú leszúrása előtt, nem tudni. A kínai kormány állítólag történetet kreált egy késeléshez, hogy a számítógépes játékok okozta veszélyekre hívják fel így a fiatalok figyelmét.
A Junnan tartomány egyik magánóvodájában dolgozó nő 63 gyereket szurkált meg, mert rendetlennek tartotta őket.
A középkorú támadót sikerült elfognia a rendőrségnek. Az iskolában tanítási szünetet rendeltek el a támadás után.
Egy epilepsziában szenvedő kínai férfi feltehetően két falubeli gyermeket is megölt, mert úgy hitte, hogy az agyukból készült keverék kigyógyítja őt a betegségéből.
Az orvosok szerint Zhangnak óriási szerencséje volt, mivel a 1,5 cm átmérőjű rudak nem találták el egyetlen nagyobb artériát sem.
Egy hat centiméteres, szarvszerű kinövés nőtt egy 101 éves kínai asszony homlokán.
Egy újabb csapatnyi férfi, akik hiányos öltözékben dacolnak a mínuszokkal.
A színésznő szerint nem éri meg a teljes átváltozás, hisz aki szeret, az enélkül is szeret.
Börtönbe csuknak egy kínai férfit, mert pornóoldalt működtetett.
A 42 éves riksás fogyatékos feleségére nem bízhatja fiát, a lánccal pedig a gyerekrablók ellen védekezik.
A képeken jól látszik, a kölyköknek tetszik az új hely, és valószínűleg örültek a hangulat fokozására szánt lila lufiknak is.
Legalább húsz, mentálisan sérült embert tartottak rabszolgaként a gyárban, elektromos sokkolókkal fegyelmezve őket.
Több mint kétmillió forintnak megfelelő bírságot kaphat az a kínai előadó, akit ezentúl tátogáson kapnak a hatóságok.
Azt mondják, az a titkuk, hogy a feleségnek kell néhány évvel idősebbnek lennie, hogy férjét megfelelően el tudja látni.
A család 10 órát utazott, hogy orvosi segítséget szerezzenek fiuknak, akinek agyába négy centiméter mélyen fúródott bele egy evőpálcika. Műtétre nem volt szükség, az evőeszközt egy mozdulattal eltávolították.
A repülőn tanul nyelveket, mondjuk a kínait úgy kezdte, hogy előtte rápihent hét órát.
Kínában kedden kivégeztek egy brit állampolgárt, akit azzal vádoltak, hogy kábítószert csempészett az országba
12 családtagját, köztük saját apját is meggyilkolta szombat este a kínai férfi. Korábban mentális betegként már diagnosztizálták.
Egy buszvezető, aki mérges volt munkaadóira és dühében a megállóban várakozók közé hajtott, halálbüntetést kapott Kelet-Kínában.
A civilizációs fejlődés szimbólumának nevezik a kínaiak az injekció általi halált.
A "közmorált rontó" oldalak ellen meghirdetett hatósági akció túl jól sikerült, és pornóoldalak keresésére sarkallta a kínai netezőket.
óA hozzátartozókkal történt egyeztetés után a pekingi magyar külképviselet csütörtökön hivatalosan kezdeményezte a Szecsuanban eltűnt négy magyar hegymászó keresésének leállítását.
Jég- és sziklaomlás temethette maga alá az október végén eltűnt négy magyar hegymászót - véli hegymászótársuk.
Pofozózsákként kínálja magát ideges nőknek egy férfi Kínában: kedvükre verhetik őt, elvégre nem az a legény, aki adja, hanem aki állja.
Szerda reggel a kínai sajtóban megjelent, továbbá a szecsuani kormányzat illetékesei megerősítették, hogy négy magyar hegymászó nem tért vissza szecsuan tartományi expedíciójáról, ezért szecsuani és tibeti hegyi mentők indultak a keresésükre.
Megoldódott az istállói villanykapcsolgatás rejtélye egy kínai családban, miután kiderült, hogy nem a família tagjai feledékenyek, hanem a bivalyuk okos.