Havas Henrik

Kiborulások és kokain kilencvenezerért

2007. december 8., 13:00 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
22 hozzászólás
A kihallgatás jegyzőkönyve
Az előző rész tartalmából: Havas Henriket csütörtökre beidézték a rendőrségre tanúskodni ismeretlen tettes ismeretlen ügyében. Az idézésből nem derült ki, milyen ügyben, miét idézték, ellenben, biztos ami biztos, felszóították, hogy a rendelkézésére álló bizonyítékokat vigye magával. Aztán kiderült azért idézték be, mert blogjában azt írta, Kelemen Anna visszaesett. A rendőrség pedig eljárást indított, hogy kiderítse, fogyaszt-e kábítószert a playmate, amióta részt vett az elterelésnek nevezett bümtetésen, ami arra szolgál, hogy a drogosokat jobb útra térítse.
 
 
R.fhdgy.: Történt-e olyan, hogy az Anna panaszkodott arra, hogy öt gramm kokain 90 ezer forintba kerül?
 
Havas: Igen! Akkor mondta, amikor kérte, hogy tegyem neki félre a pénzt.
 
R.fhdgy: Ez mikor volt?
 
Havas: A könyv megjelenése után. Kérdeztem tőle, hogy miért akarja azt, hogy külön számlán kezeljük a pénzét, azt mondta, hogy baromi drága a kokain, nem akar visszaesni. Én mondtam, hogy nem vagyok tisztában az árakkal, akkor mondta, hogy hát ez azért súlyos és azért nem akarja, hogy pénzhez jusson, mert hát 90 ezer forint egy adag. Mondott is valamit, hogy ez hány napra elég, de arra már nem emlékszem, talán kettő, három … de nem emlékszem. Így került szóba, hogy mennyibe kerül, hogy ne adjak a kezébe pénzt. Aztán persze megkapta a pénzét, mert egész egyszerűen nem lehetett nem odaadni, mert fenyegetőzött, hogy botrányt csinál. Egyébként azok a számok hamisak, hogy 10 milliót kapott, mert annyit nem.
 
R.fhdgy: Ez engem nem is érdekel …
Távolról sincs vége, olvasson még

Kelemen Anna zokogva hívta Havast

2007. december 7., 16:00 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
29 hozzászólás
A kihallgatás jegyzőkönyve
Havas Henriket december hatodikára idézték be a rendőrségre, hogy kihallgassák ismeretlen tettes ellen visszaélés kábítószerrel bűntett megalapozott gyanúja ügyében tanúként. Most a kihallgatás magnófelvételének leiratának első részét olvashatják, bónuszként pedig megtekinthetik a kihallgatásról készült jegyzőkönyvet. 
 
R.fhdgy.: Milyen könyvet ír legközelebb ami ide illik?
 
Távolról sincs vége, olvasson még

Kihallgatás Bódi Sylvi árnyékában

2007. december 6., 15:31 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
14 hozzászólás
 
Az idézés
Valamikor a hét elején Kisorosziból telefonáltak, hogy rendőrök keresnek, aztán telefonon beszéltem is velük, és kiderült, hogy egy idézést szeretnének átadni. Egy órán belül megjelentek a Pozsonyi úti irodában, két civil ruhás, egy fiatalember és egy fiatal hölgy. Aláírással igazoltam, hogy az idézést átvettem, aztán el is olvastam magát a hivatalos papírt. Kiderült, hogy reggel 9-re vár a „rendőri szerv”, és amikor szóvá tettem, hogy akkor nekem már egy egyeztetett megbeszélésem van, roppant készségesen azt mondták a nyomozók (gondolom, azok voltak, mert nem volt rajtuk egyenruha), hogy természetesen mehetek később is, a 11 óra biztosan megfelel. Az idézés azért nagyon jópofa, mert külön felhívják a figyelmemet arra, hogy „az ügyre vonatkozó iratain kívül a bizonyításnál felhasználható feljegyzéseit vagy egyéb tárgyait hozza magával!”. Ez azért érdekes, mert a papírból egyáltalán nem derül ki, hogy milyen ügyről van szó. Körülnéztem az irodámban, de sem felhasználható feljegyzést, sem egyéb tárgyat nem találtam, így aztán egy szál magnóval mentem a Tolnai utcába. Tegnap felhívtam Garamvölgyi Lacit (azért „Laci” nekem a rendőrség jeles kommunikátora és József Attila halálának kitartó kutatója, merthogy ezer éve ismerjük egymást). Kérdeztem, hogy használhatok-e magnót a kihallgatásomon, a válasz az volt, hogy igen, mert amit a törvény nem tilt, azt engedi.
 
Ma reggel a Tolnai utcában, a kapuban rendkívül kedves rendőr hölgy fogadott, és amíg lejött értem az ügy előadója, addig beszélgettünk. Ha jól számolom, életemben másodszor vagyok tanú, egyszer Csepelen tanúskodtam, akkor azért hívattak be, mert egy postás sufnijában több zsák kézbesítetlen küldeményt találtak, máig nem tudom, hogy kerültek a leveleim egy csepeli postáshoz, mindenesetre ott voltak.
 
A főhadnagy, aki értem jött, tisztára úgy nézett ki, mint egy bevetésre váró kommandós. Fiatal, kisportolt srác, mint később elmondta, még csak huszonhét éves, de már főhadnagy. Az övén pisztoly, aztán valamiféle hüvelyek bőrtokban, fogalmam sincs, hogy valamilyen könnygázspray lehet-e, vagy valami más. A világoskék, hosszú ujjú pólóra egy rövid ujjú, sötétkék pólót húzott, nem tudom honnan szerezhette, mert ezt a darabot New Yorkban rendszeresíthette a rendőrség, merthogy valahol a szívtájék fölött ott van a jelvény, a pajzs felső részén a felirat: Police Department. A pajzs alsó, gömbölyű részén körbefut az aláírás: City of New York. Alatta csupa nagybetűvel: NYPD. Így fest tehát nagyjából egy kábítószerügyekben nyomozó magyar főhadnagy. Jóarcú, udvarias, határozott, illetve általában határozott, mert amikor leül a minimum negyvenéves íróasztal mellé, hogy felvegye az adataimat, akkor szegény bénázni kezd, de nem ő tehet róla, mert valami gond van a szoftverrel. Jó negyedórát vacakol, aztán kiköt a Word mellett, és végre következhet az érdemi munka. Picit sem lepődik meg, amikor előveszem a magnót, de biztos, ami biztos alapon áthívja az egyik kollégáját. A kolléga bólint, nincs kifogásuk ellene, hogy rögzítsem a beszélgetést. A főhadnagy még piszmog egy kicsit a papírjaival, van időm körülnézni. Az biztos, hogy nem Maigret típusú zsaruk használják ezt a szobát, ahonnan egyébként éppen most költöznek odébb, ezért a „kuplerájért” már elnézést kért a főhadnagy. Ami a fiatalember esztétikai vonzalmát illeti, azzal gond nincs, az ajtón Bódi Sylvi jó nagy poszteren, a nyitott páncélszekrény felém eső ajtaján az tizenkét legszebb idei playmate feneke hullámzik. Az ajtó fölött jó plakátnyi fegyverreklám, Glock típusú revolver összerakva, szétszedve, alkatrészenként. A típus Glock „Safe action Pistols”. Én egyébként imádom a fegyvereket, a honvédségnél „hozzám nőtt” Kalasnyikov betű- és számjelét máig fejből tudom, pedig képtelen vagyok akár egy születésnapot is megjegyezni, legyen szó… Ezt inkább hagyjuk, mert a feleségem agyvérzést kap. Hoppá! Az ajtó mellett a falnál mit látok! Ott is egy Kalasnyikov! A főhadnagy legyint: „Á, az csak egy műanyag másolat.” A magyar rendőr sportol, ezt bizonyítja, hogy az ajtó mellett az ősöreg fotelben két labda is elfér. Egy kosár- meg egy focilabda. Mielőtt elfelejteném, ebben a szobában mosogatnak is, az apró kis Lehel hűtőszekrényen patyolattiszta műanyagtányérok mellett bögre, benne evőeszközök, és bár nem ez a reklám helye, de a kábítószereseket üldöző rendőrök megfigyelésem szerint JAR Sensitive mosogatószert használjak. Említettem, hogy a főhadnagy echte kommandós alkat, meg sem lep, hogy balra a falon az összes képen kommandósok akcióznak. Eddig csak rendőrtábornokok szobájában jártam, de megfigyeltem, hogy mindegyikük gyűjt valamit. A főtiszteknél a rendőrsapka a sláger. Itt a Tolnai utcában tucatnyi textiljelvény díszíti a falat.
 
Rögzítve az adatok, kezdődhet a tanúkénti kihallgatás.
 
Hamarosan következik:
A jegyzőkönyv és a hangfelvétel, amin Havas Henrik elmondja a tutit a kihallgatásról, amit egyébként Kelemen Anna állítólagos drogügyeiben folytattak le. Soha vissza nem térő alkalom, hogy összehasonlítsa az élő szöveget azzal, amit egy rendőr hall és lejegyez.
 

Havasnak elege lett a Blikkből

2007. december 5., 16:23 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
16 hozzászólás
Már többször kértem a Blikket, hogy ne foglalkozzon velem, de úgy látszik hiába. Ma indult a lapban egy új sorozat: „Sztárok titkai, hogyan indult a karrierjük”. Ennyi baromságot rólam még soha nem hordtak össze!

Első mondat: „Ugyan tizenhat éves korától fizikai munkásként dolgozott Havas Henrik, mindig is tudta, többre hivatott.” A helyzet az, hogy tizennégy éves koromtól a tizennyolcadikig a Kossuth Lajos Gimnáziumba jártam, három nyáron át viszont egy-egy hónapot a csepeli Motoröntvény Gyárban dolgoztam, és az ott keresett pénzen utazgattam a barátaimmal, Lengyelországba, Erdélybe, a bolgár tengerpartra. Fogalmam se volt róla, hogy én „többre vagyok hivatott”.

Távolról sincs vége, olvasson még

Havas a szolíd alkoholistákat preferálja

2007. december 5., 12:43 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
5 hozzászólás
Számos olyan hozzászólás érkezett a tényleges életfogytosokkal foglalkozó blog-bejegyzéséhez, amelyben azt fejtegetik az olvasók, hogy úgy tűnik, a tényleges életfogytosok jobban élnek, mint a hajléktalanok.

Ez igaz is, meg nem is. Az tény, hogy naponta háromszor kapnak enni, van tiszta ruhájuk, ágyuk, télen még a fűtés örömeit is élvezhetik. Az előbbiekből szinte semmit nem kapnak a hajléktalanok, de van valamijük, amit nem az ócska szatyrokban cipelnek, ez pedig a szabadság. Egyébként tényleg a szabadság az, ami a hajléktalanok esetében mindennek a kulcsa. Rengeteg ötletük van a polgármestereknek arra, hogyan távolítsák el a területükről a hajléktalanokat. A legutolsó ötleteik egyike az, hogy lakjanak sátorban. Hát, szép kis sátortábor jönne így össze, de már most mondom, hogy az egésznek semmi értelme nincs. A sátor, ugyanúgy mint a hajléktalanszálló, veszélyt jelent a hajléktalannak. Ő ugyanis nem szeret társakat, csak egyet, maximum kettőt, de ha már többen vannak együtt, akkor … nos, akkor kezdődnek a problémák. Vita pia fölött, vita egy nőről, vita nyugdíjról és a vitát követi az erőszak, és nem egyszer a halál.

Mit ér így a hajléktalanok szabadsága, hiszen az alapvető szükségleteiket csak nagy harcok árán tudják kielégíteni, ráadásul még az erőszaknak is ki vannak téve. Lehet, hogy mégiscsak jobb a börtönben?
Távolról sincs vége, olvasson még

A magyar celebek kisvárosi világsztárok

2007. december 4., 12:29 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
4 hozzászólás
A Blikkben megint foglalkoznak magával, úgy látszik nem kell ahhoz nyilatkozni, hogy bekerüljön egy bulvárlapba.

Tényleg nem kell. Egy siófoki wellness szállóban fényképezett le valaki, amikor éppen – ahogy a lap írja – „átöltöztem”. Egyszerűen hihetetlen, hogy a legegyszerűbb fogalmakat is rosszul használják a bulvárlapokban! Én ugyanis az uszodában nem öltöztem át. Átöltözni annyit jelent, hogy valami helyett felveszek egy másik valamit. Annyi történt, hogy nincs kedvem használni a wellness-szállókban szokásos fehérköpenyt. Egyszerűen azért nem, mert amikor beteszik a szobába, fogalmuk sincs, hogy ki veszi majd fel. Nem hiszem, hogy az én 183 centim volna a szabvány. Éppen ezért, külön erre a célra tartok egy szabadidőruhát és még fenn a szobában, úgy, hogy a többiek, felveszem a fürdőnadrágot. Következésképpen az uszodában nem kell átöltöznöm, csak a szabadidőruhát le-, illetve felvennem.
Távolról sincs vége, olvasson még

Havas örökre elítélteknél járt a Csillagban

2007. december 1., 18:06 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
107 hozzászólás
Múlt szerdán – ahogy ígérte – már forgatott a szegedi Csillagban. Volt valamilyen érdekes tapasztalata?
 
Ez a látogatás roppant tanulságos volt. Három olyan elítélttel készítettem interjút, akik élve már nem jönnek ki ebből a börtönből, azaz tészesek. Ez annyit jelent, hogy tényleges életfogytiglani szabadságvesztés. Az első interjúalany öt embert gyilkolt meg, köztük a saját bátyját, a másik egy élettársi közösségben élő férfit és egy nőt, a harmadik pedig a szécsényi gyilkos volt, aki egy tizennégy éves kislányt szurkált halálra, aztán egy emésztőgödörbe dugta.
 
Az első interjúalany maga a megtestesült gonosz. Szentkirályszabadján idős embereket ölt meg, nem is akármilyen brutális módon. Az áldozatokat hasra fordította, aztán hurkot dobott a nyakukba, a zsinór végét pedig a bokájukra kötötte. A szerencsétlenek saját magukat fojtották meg, húsz-harminc perces haláltusa végén vesztették el az életüket. Nem nagyon lepett meg, hogy a Polip címő olasz maffiafilmből vette az ötletet. Beszélgetés közben a vádiratból és az ítélet indoklásából próbáltam idézni, de az interjúalany néhányszor nevetve leintett, mondván, lehet, hogy csak harmincezret könyveltek el, de ő adott esetben két és félmilliót zsákmányolt, meg egy herendi készletet, csak a rendőrség nem jött rá. Örült, hogy végre eldicsekedhetett vele.
A kétszeres gyilkos egy Gyula környéki tanyán élt, víz, villany nélkül, abszolút nomád körülmények között. Barbár módon ölte meg és rabolta ki a közeli tanyán élő férfit és nőt. Ő is nevetgélt az interjú közben, amikor az ítélet indoklására hivatkoztam. Azt mondta, hogy próbálta eljátszani az elmebeteget, de most már beszéljünk komolyan. Mit mondjak, részletes, feltáró jellegű vallomást tett nekem.
 
A szécsényi gyilkos nem vállalta sem az arcát, sem a nevét, nyilván azért, mert szeretné, ha gyorsan elfelejtenék azt, amit tett, és könnyebbé válna a családjának és ismerőseinek az élete. Az ő esetében az az igazán érdekes, hogy azt állítja, miután sikertelenül próbálta megerőszakolni a tizennégy éves kislányt, emlékezetkiesés állt be, és pánikba esett, ezért dobta az emésztőgödörbe a kislányt. A gyerek még élt, amikor egy hosszú hegyes rúddal döfködni kezdte, majd dróttal nagy köveket erősített egymáshoz, és azt dobta a kislányra, aki végül elmerült. Az az érdekes tehát, hogy emlékezetkiesésre hivatkozik, azt sejtetve, hogy talán nem is ő ölt, csak a testet akarta elrejteni, de még érdekesebb, hogy a gyilkosság előtt egyszer már ült nemi erőszakért, ráadásul az áldozat unokatestvérét erőszakolta meg.
 
Ne keressünk indítékot vagy motívumot, de mindkét többszörös gyilkos arról számolt be, hogy kisgyermekkorukban az apjuk brutálisan verte őket. Ez nem magyarázat, hanem tény. A szécsényi gyerekgyilkos pedig többször célzott rá, bár nem mondta ki, hogy gyerekkorában szexuálisan zaklatták.
 
Ezeknek az elítélteknek a tetteit hallva is fenntartja azt az állítását, hogy kijár nekik az emberi méltóság tisztelete, és most sem ért egyet se a halálbüntetéssel, se a tényleges életfogytiglannal?
 
Múlt szerda óta még csak biztosabb vagyok abban, amit eddig állítottam. A börtönbeli kalauzom, a büntetés-végrehajtás tisztje, megerősített ebben a hitemben. Ők ott a Csillagban a következő elvek szerint foglalkoznak ezekkel a gyilkosokkal.
 
- A gyilkosok is emberek. Ha az igazságszolgáltatás úgy döntött, hogy életük végéig börtönben maradjanak, akkor ott is kell maradniuk. A börtön nem dönt, csak végrehajt.
             
- Senkinek sem érdeke, hogy ezek az emberek kezelhetetlen, életveszélyes állatokká váljanak. Az a cél, hogy ne jelentsenek veszélyt senkire, se a többi elítéltre, sem a fogvatartóikra. Ezek az emberek következmények nélkül ölhetnek meg bárkit. Azt kell tehát elérni, hogy ez a lehetőség fel se merüljön bennük.
             
- A tényleges életfogytosokkal a legnagyobb probléma a motiváció. Volt olyan hozzászóló, aki szerint egy négyszer négy méteres cellában kellene élve elrohadniuk, a Csillagban viszont kényelmes cellájuk van, rádióval, televízióval, van egy külön szoba, ahol DVD-t nézhetnek, társasjátékokat játszhatnak, sőt, ami a legnagyobb ajándék nekik, még főzhetnek is. Egyébként dolgozhatnak, némelyikük több mint húszezer forintot keres havonta, és ebből a pénzből vásárolnak a börtön kantinjában. Szerdán a kísérőm, akinek a nevét nincs jogom leírni, nagyon pontosan elmagyarázta, hogy mi ennek a logikája.
             
- Ezeket az embereket lényegében már nem lehet megbüntetni, megkapták a legnagyobb büntetést, ami csak lehetséges. Az egyetlen megoldás az, hogy normális körülményeket teremtünk számukra, gondoskodunk a megfelelő táplálékról, a megfelelő körletről, munkáról, kulturált kikapcsolódásról. Egyáltalán nem azért, mert szeretjük őket, vagy mert kedveskedni akarunk nekik, hanem megpróbáljuk őket kézben tartani. Ez annyit jelent, hogy ha megszokják az előnyöket, értékelik a bánásmódot, akkor a kedvezmények megvonása nagyon erős eszköz a kezünkben. Remélem, hogy ezt azok is megértik, akik eddig értetlenkedtek. Ez a legjobb pszichikai fegyver a legkonokabb, legprimitívebb többszörös gyilkossal szemben is: „viselkedj megfelelően, mert ha nem, akkor megvonunk tőled mindent, amit eddig kaptál”. Higgyék el, a szegedi Csillagban működik ez a módszer.
 
Mitől szenvednek a leginkább a tényleges életfogytosok a börtönben?
 
Attól, hogy nincs fizikai kapcsolatuk egy másik emberrel. Már a multkori bejegyzésben is említettem, hogy senkivel, sem elítélttel, sem smasszerrel nem kerülhetnek fizikai kapcsolatba. Az ő esetükben a puszta érintés is ki van zárva. Én nem értek hozzá, de a börtönben hozzáértők mondták, hogy ez borzasztóan igénybe veszi az ember idegrendszerét. Kapaszkodjon meg: Szegeden most azon gondolkodnak, hogy engedélyezik valamilyen állat tartását a cellákban. Persze ezt is tudományosan készítik elő. Csak olyan állatról lehet szó, amelyik bírja a fogva tartást, kist ermetű, szobatiszta, meleg vérű és szőrős. Hal vagy teknőc nyilván nem jöhet szóba, mert azokat nem lehet simogatni, a kutyának nagy a mozgásigénye. Nem ragozom, jelenleg két jelölt van, az egyiket én is kitaláltam, mármint hogy a macska, a másikra sose jöttem volna rá, mert hogy a vadászgörény. Minden szempontnak megfelelnek, elvégzik a dolgukat egy kis papírra szórt homokon, megszokják az embert mint társat, és ami a legfontosabb, lehet őket simogatni, mert melegek, és finom a bundájuk. Ez egyenlőre csak terv, remélem minél előbb valóság lesz belőle.
 
Nem gondolja, hogy az olvasók újra felháborodnak a véleményén?
 
Én csak azt remélem, hogy az olvasók elgondolkodnak azon, milyen érdekek mentén érdemes a rabokkal foglalkozni. Elvadult, megalázott tönkrenyomorodott, szellemileg szétesett emberek vegetálása a cél? Akiben szemernyi humánum van, erre nem válaszolhat mást, mint azt, hogy nem, ez nem lehet cél.
 
 
 

Fábry Sándort többször felpofozták

2007. november 30., 16:47 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
179 hozzászólás
A múlt héten két durva támadás is érte Önt. A Bors című lapban Ónodi György, a Heti Hetes producere azt állította – egyebek között – hogy hazudik, az Echo tévében pedig Fábry Sándor mondta Önről azt, hogy lop.

Kicsit zavarba hozott, mert nem igazán az én műfajom, hogy ilyesfajta vádakra reagáljak. Ha már egyszer elvállaltam, hogy válaszolok a kérdéseire, hát legyen. Az biztos, hogy utoljára foglalkozom ezzel a Heti Hetes témával, többet akkor sem húznak ki belőlem, ha az ENSZ Közgyűlés tűzi napirendre.

A történet a következő: Ónodi György azzal hívott fel, hogy szeretne az irodájában beszélni velem arról, milyen feltételek mellett mehetnék vissza a műsorba. Ez néhány nappal azután volt, hogy lekerültem a TV2 képernyőjéről. Sürgős volt neki a megbeszélés, ezért elindultam hozzá. Az érdekes az, hogy nem egyedül, mert éppen nálam volt Kelemen Anna, meg egy menedzser, aki arról tárgyalt velünk, hogyan lehetne színpadra átültetni a könyvet. Úgyhogy ők velem jöttek, hogy a kocsiban folytassuk a megbeszélést és kint vártak körülbelül negyedórát, amíg bent voltam Ónodinál. Ónodi korrekten megmondta, hogy pusztán azért, mert én visszajövök, méltatlan volna Alföldi Róbertet és Hajós Andrást elküldeni, ezért azt találta ki, hogy üljek az első sorba. Azt mondta, óriási durranás lesz, mert a többiek se tudnak róla és egyébként is csináltunk már ilyet. Aztán felhívta Kolosi Pétert, a programigazgatót, hogy felemelik-e a produkciónak járó összeget. Kolosi azt mondta, hogy igen. Ónodi utoljára két-három hete hívott, ami azért érdekes, mert ha vállalom, péntek este ott lettem volna a Heti Hetes felvételén, de mert nem vállaltam, hát nem voltam ott. Kolosi Péter aztán vasárnap nyilatkozta azt, hogy ők nem is hívtak, csak én szeretnék menni. Na már most, ami Kolosit illeti, ő ahhoz a kisebbséghez tartozik, amelynek sajátos lélektanához én nem akarok hozzászólni. Ónodit, szegényt nyilván megzsarolták és ő teljesített, sajnos színvonaltalanul. Hát, ennyi.

Miért nem vállalta el?

Én már háromszor vagy négyszer eljöttem a Heti Hetesből és mindig visszahívtak, illetve egyszer az Árpa rúgott ki, mert öt percig feltűntem a Big Brotherben. Akkor is az volt, hogy a RTL vezetése egy emberként állt ki amellett, hogy „árulásom” miatt nincs helyem az RTL képernyőjén, aztán mégiscsak visszakönyörögtek. Szóval, elég volt már a cirkuszból. De azért nem elsősorban azért mondtam le a szereplést, hanem azért, mert egyszer jópofa volt, hogy váratlanul megjelenek az első sorban és onnan beszólok a többieknek, de ebből rendszert csinálni szerintem nem lett volna érdemes. Ilyen egyszerű.

Mi a helyzet Fábry nyilatkozatával? Szombaton láthatták a nézők azt a felvételt, amelyet egy konferencián rögzítettek, és amelyben Fábry tart előadást. Egyebek közt olyanokat mondott, hogy Göncz Árpád és Konrád György besúgó volt, Fenyő és Várszegi meg az MSZP pénztárnoka. Szóba kerültek még sokan és egy mondat, vagy talán kettő Önnek is jutott. Fábry szerint Ön lop.

Tényleg előkelő társaságba kerültem, csak azt nem tudom miért. Egy szerző, aki lehet író vagy újságíró, általában szöveget szokott lopni és nem autót, vagy almát. Na most, engem még soha nem gyanúsított meg azzal, még Fábry se, hogy bármit loptam volna. Egyszerűen nem tudom, hogy miről beszél ez az ember. Csak találgatni tudok, mi hajtja.

Fábry érdekes figura. Minden sértő szándék nélkül mondom, hogy pszichiátriai eset. Akarva, akaratlanul bele-belebotlok a baromságaiba. Mielőtt kettőnk kapcsolatáról beszélnék, néhány jellemző példa: A Dunakanyarban van egy kis zöldséges bolt, benne két borzasztó szerény, rendes emberrel, egy hölggyel és az élettársával, vagy talán a férjével. Pár éve bementem a boltba, látom, hogy a hölgy nem érzi túl jól magát. Kérdeztem, hogy mi a baj, erre azt mondta, hogy „Képzelje Havas úr, a Sanyinak muszáj volt megpofoznia a Fábry urat!” Azt történt, hogy Fábry bement vásárolni, válogatott a gyümölcsök között, egyet zacskóba rakott, a másikat a válla fölött kidobta az úttestre. Amikor már tucatnyi alma, narancs hevert az aszfalton, az elképedt eladónő megkérdezte, hogy mégis, mit csinál, Fábry úr? A válasz az volt, hogy mit csinálnék, válogatok. Aztán megérkezett a társ, aki, mint mondtam, férfi, és ő is megkérdezte, hogy mégis mit csinál, Fábry úr? Fábry tovább dobálta a gyümölcsöket, aztán kapott néhány pofont. Azért biztos, hogy igaz a történet, mert az érintettek egyszerű és becsületes emberek, másrészt a környéken, amikor érdeklődtem, akadtak még néhányan, akik lehúztak már néhány pofont a Fábrynak a bunkósága miatt. Mint már említettem, ez az ember pszichiátriai eset.

Na, még egyet: 1999-ben mentem át a királyi tévétől az RTL-hez és promóciós okokból beraktak a Fábry showba. A megadott időpontban megérkeztem a stúdióba, ahol polgárháborús állapotok uralkodtak. A stáb tagjai remegő hangon mondták, hogy vége a világnak, a két fogathajtó világbajnok, a Lázár-testvérek haza akarnak menni. Az történt, hogy lóval, kocsival készült a jelenetére a két világbajnok, amikor megjött Fábry. Egy butykosból a Lázár testvérek pálinkával kínálták, mire ő, egy rakás ember előtt „lebüdösparasztozta” őket. A saját emberei könyörögtek, hogy alázzam le a műsorban ezt az állatot, de megsajnáltam.

Ami a konkrét esetet illeti, Ön mutatta meg azt a bizonyos felvételt az Echo tévéből, amikor azt mondta, hogy Havas Henrik lop. Arról van szó, hogy tulajdonképpen egy történet végére ragasztott oda, amihez gyakorlatilag nem is kapcsolódom. Fábry azon elmélkedett, hogy Esterházy Péter a Harmonia Caelestisbe átemelte Jeles András szövegét, azaz lopott. Jeles ezt megírta, de a szöveget az ÉS nem akarta közölni, stb., stb. Na, és akkor csak úgy odaszúrta, hogy Havas Henrik lop. Aztán úgy folytatta, hogy Havas Henrik is értelmezhetetlen, meg a lopás is értelmezhetetlen.  A jelenlévő értelmiségi közönség ezen a kijelentésen kacarászni kezdett, szerintem fogalmuk se volt arról, hogy miről van szó. Mint már írtam, én sem értem, hogy mire célzott. Azt viszont tudom, hogy mi a baja velem.

Tavaly vagy tavalyelőtt a miskolci egyetemen kommunikáció témájú konferenciát tartottak. A rendezvény azzal zárult, hogy Fábry és én közösen tartottunk egy fórumot a diákoknak. Ott előadta a szokásos hülyeségeit arról, hogy miféle maffiamódszerekkel ment végbe a rendszerváltás, hogyan maradtak pozícióban a mocskos kommunisták. Én nem izgattam fel magam, csak elmondtam a diákoknak, hogy érdemes időnként olvasni, momentán Bibót ajánlottam Fábry figyelmébe. Ő Az európai társadalomfejlődés értelme című munkájában már a hetvenes évek elején azt írta, hogy a kommunisták egyik legnagyobb hazugsága az, hogy a hatalomváltás csak vér árán mehet végbe. Az írta, hogy ez nem igaz, az angol példát hozta fel, miszerint az arisztokrácia ki tudott egyezni a nagypolgársággal, és hozzátette, hogy miért ne történhetne meg ez Kelet-Európában is. Csakhogy – hívtam rá föl Fábry figyelmét – Bibó szerint a békés hatalomváltás ára az, hogy a nomenklatúra emberei cserébe átmenthetik pozíciójukat, ahogy manapság mondják, és még talán Fábry is érti, kapcsolati tőkéjüket menthetik át. Ezt az árat fizetjük meg ma. Amikor befejeztem, Fábry vörös fejjel kezdett üvöltözni, hogy ez az egész kiselőadás arra volt jó, hogy őt egy olvasatlan, műveletlen bunkónak állítsam be az egyetemisták előtt. Nem én mondtam, ő mondta, de ebben az egyben egyetértek vele.

Végezetül: Ne felejtse el senki, aki ezeket a sorokat olvassa, hogy nem én kezdtem, hanem ő.

Kelemen Anna ügyvédekkel vág vissza

2007. november 29., 00:00 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
108 hozzászólás
Legutóbbi bejegyzéséhez számos olyan hozzászólás érkezett, amelyek írói ellenségesen és felháborodottan reagáltak arra a felvetésre, hogy Annát meg kéne menteni.

Meglepett, hogy ilyen sokan vették a fáradtságot, hogy hozzászóljanak Anna ügyéhez. Na most, azt hiszem van Magyarországon néhány száz ember, akinek a sorsát nyugodtan el lehetne intézni azzal, hogy „dögöljön meg”. Ugye senki nem annyira naiv, hogy ne tudná, hány tízezer drogos van az országban és hány százezer alkoholista. Statisztikai adat ugyan nincs róla, de közűlük hányan élnek családban és hány házastársnak és gyereknek teszik tönkre az életét. Nem Annát védem, de tény, hogy ő csak önmagára veszélyes. Szerintem ezért vállalta az abortuszokat.

Ami engem illet, az hiszem teljesen természetes, hogy megpróbálok rajta segíteni, nem hiszem, hogy ezt magyaráznom kellene.

Azt hiszem az embereket leginkább az zavarta, hogy Anna egy prostituált és van lehetősége napi 90 ezer forintot kábítószerre költeni, amikor számos olyan ember van az országban, akinek napi szintű megélhetési gondjai vannak. Ezt felháborítónak tartják.

Képmutatás. Magyarországon nyilván nincs erről hivatalos adat, de becslések szerint több mint százmilliárd forintért vásárolnak kábítószert. Az egyik hozzászóló fel is vetette, hogy a vehemensen gyűlölködőknek mennyire tiszta a lelkiismerete. Hiába na, a Velvet hozzászólói csak és kizárólag a tisztalelkűekből kerülnek ki. Ők nem drogoznak, nem isznak, nem kurváznak és nem keresnek milliókat sem prostitúcióval, sem könyvírással. Csak azt nem tudom, hogy kiknek a zsebéből kerül ki az a száznyolcvan milliárd forint, amit évente prostituáltakra költenek a derék magyarok. A hozzászólók közül gondolom senki sem tartozik közéjük. Egyébként téved, mert Anna nem prostituált, azaz nem profi kurva. Nem nagyon használják ezt a kifejezést ma már, de ő szerintem a tipikus „kitartott” nő. Magyarán egy, vagy két férfi pénzéből él és cserébe persze a testét adja. Ez is kurválkodás tulajdonképpen, de azért valamennyire más.

Többen felvetették, hogy Anna drogfüggősége puszta reklámfogás, amit azért vetettek be, hogy még nagyobb példányszámban keljen el a Méhkirálynő. Mit gondol erről a vádról?

Azt, hogy hülyeség. Utoljára hívom fel a figyelmet arra, hogy én bulvárlapoknak nem nyilatkozom. Az, hogy foglalkoznak Annával és velem, illetve a könyvvel, az nem a mi bizniszünk, hanem a szennylapoké. Egyébként nem az orvos írta fel receptre a Méhkirálynőt, hogy kötelező lenne megvenni. Tessék elmenni a könyvtárba, és kivenni a bős-nagymarosi erőműről írt könyvemet. De a Havas címszó alatt találnak két kötetet az erdélyi menekültekről, aztán írtam könyvet a trairskircheni menekülttáborról, interjúkötetet a negyvenkilences korosztályról, de tessék olvasni könyvet a pszichiátriáról, szerencsejáték szenvedélyről …egyszerűen nem értem, hogy az Urak és a Hölgyek miért éppen a Méhkirálynőt meg az én blogomat olvassák.

Jut eszembe! Tegnap voltam könyvesboltban, nézzük mit olvasok a következő pár hétben. Dosztojevszkij: A kamasz (újraolvasás), Herman Wouk: A remény (valaki ajánlotta), Bukowski: Posta, Bates: Jó széllel francia partra (kimaradt az életemből), Szép Ernő: Fehérrózsa meg piros rózsa (válogatott novellák). Hát, ez volna az én olvasnivalóm, de zenét is hallgatok, ezért rám tukmáltak a Pozsonyi úti boltban három Klezmer CD-t is. Valaki azt ajánlotta, hogy kapjam be a faszát. Konzultáltam a családdal, nem javasolják. Inkább olvasok.

Amúgy tegnap felhívtam Annát, ma délután beszélünk. Jókor hívtam, mert tanácsra volt szüksége. Két civil ruhás nyomozó látogatta meg azzal a szöveggel, hogy tanúként kívánják meghallgatni és még azt is mondták, hogy … „…á, á! Nincs szükség ügyvédre, az egész csak egy formalitás.” Felhívtam Magyar Györgyöt, aki elvállalta Anna képviseletét, biztos, ami biztos. Ja, Anna ma egy másik ügyvédhez is megy, mert perelni akar a róla megjelent hazugságok miatt. Az előbb egyébként vicceltem, nyugodtan tessék megvásárolni a Méhkirálynőt, sőt, karácsonyi ajándéknak ideális, nagymamáknak, nagynéniknek, koszorús lányoknak … de ha másra vágynak, tényleg nagyon jó könyvet írtam annak idején a bős-nagymarosi erőműről, a figyelmükbe ajánlom.

Hogy lehet Kelemen Annát megállítani?

2007. november 27., 19:45 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
147 hozzászólás
Mind a hétfői, mind a keddi Blikk címoldalán Ön szerepel Kelemen Annával együtt. Anna úgy tűnik, hogy dühös Önre. Összevesztek?

Kezdjük azzal, hogy valamivel több mint két éve sem a Blikknek, sem a másik hasonló kaliberű lapnak, a Borsnak nem nyilatkozom. Sokan emlékeznek még arra, hogy 2005 őszén a Magyar Nemzet sajtókampányt kezdett ellenem, az volt a vád, hogy jogtalanul veszem el a diákoktól a tandíjat. Ebbe a mocsokságba lépett bele ez a két lap is. Heteken, hónapokon keresztül törölgették bennem a talpukat, összevissza írtak rólam mindenféle hazugságot.

Gondolom, nem meglepő, hogy arról az aprócska hírről, miszerint első és másodfokon is pert nyertünk ebben az ügyben, az nem került be az említett újságokba. Szóval nem nyilatkozom, ennek ellenére foglalkoznak velem. Ami a legdühítőbb, szóról-szóra átveszik az Index számára írt soraimat, ami egyáltalán nem etikus. Nem arról van szó, hogy idéznének, hanem arról, hogy önkényesen csoportosítják az Index számára írt szöveget és ahhoz lényegében nem is tesznek hozzá semmit. Ez minimum pofátlanság. Ami Annát illeti, hát ez egy bonyolult probléma, mert hogy Anna számomra nem más, mint egy megoldandó probléma.

Anna nyilatkozatából úgy tűnik, hogy nem lesz lehetősége a továbbiakban vele, mint a megoldandó problémával foglalkozni. Ezt Ön is így látja?

Erről szó sincs. Amikor az Indexen megjelent az a bizonyos blogbejegyzés, Anna azt üzente a hangpostán keresztül, hogy felőle írhatok róla, de elvárja, hogy ezért fizessek neki. Amikor az Index megkeresett, hogy dolgozzak nekik, már akkor szóba került, hogy Annának is szerepelnie kellene ebben a blogban. Az eredeti elképzelés az volt, hogy videofelvételek készülnek a beszélgetéseinkről és ezeket a két-három perces bejátszásokat illesztik a szövegeim közé. A dolog elhalt, nem tudom miért, Anna mindenesetre pénzért szívesen vállalta volna.

Egyébként minden a pénzről szól. Amikor a könyv megjelent, Anna még tiszta volt, és azt kérte, hogy a neki járó összeg nagyobbik részét helyezzem külön számlára, ne adjam neki oda, mert így legalább nem költi drogra. Aztán onnantól kezdve, hogy az első millióját megkapta, szinte nem volt olyan nap, hogy ne követelte volna a pénzét. Egy alkalommal arról panaszkodott, hogy öt gramm kokain kilencvenezer forintba kerül, és ez neki alig egy-két napig elég. Számomra az a kérdés, hogy hogyan lehet Annát megállítani.

Anna azt nyilatkozta, hogy úgy érzi Ön cserbenhagyta őt. Ezek után gondolja, hogy meg tudja őt állítani?

A helyzet az, hogy Anna már eljutott egy olyan pontig, ami után már alig van mozgástere, mármint hogy neki sincs, meg nekem se nagyon van. Tényleg nem akarok bizalmas részleteket elárulni, de komoly oka volt annak, hogy Anna megkért, beszéljek az édesapjával. Felhívtam az édesapját és hosszan beszélgettünk. Nyilván nem írom le, hogy ő mit mondott, nekem az volt a véleményem, hogy csak valamilyen drasztikus beavatkozással lehet Annát leállítani. Borzasztó dolgokat művelt az elmúlt hetekben, de ezeket megint nem akarom részletezni. Épp elég az, ami a tény. Visszaesett és ez tragédia. A papáját imádja, de nem hallgat rá. Rám talán hallgatna, de ahhoz az kellene, hogy kijózanodjon. Egyébként amiatt ne aggódjon, hogy nem akar velem találkozni, hiszen tőlem kapja a pénzt, és mint tudjuk, a pénz az egyetlen, amiről képtelen lemondani.

Ahol nincs tisztaság, ott teret kap az agresszió

2007. november 26., 13:14 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
3 hozzászólás
Nemrégiben megjelent egy hír arról, hogy 860 köbméter szemetet szállítottak el egy szolnoki romatelepről. A romák aktív közreműködésével a munka másfél hónapig tartott. Mit gondol erről a kezdeményezésről?

Kezdjük azzal, hogy örülök. Folytassuk azzal, hogy én is olvastam ezt a hírt és megjegyeztem egy mondatot, így szól: „A romák ezúttal meszeltek.” Óriási, nem? Az újságírónak ebben a mondatában minden benne van, ami a magyarországi romák helyzetét jelenti. Vizsgáljuk meg közelebbről. Ugye azzal kezdődik, hogy „a romák”. Ugye ez azt jelenti, hogy azokról van szó, akik nem tartoznak a többséghez, de a többi kisebbséghez sem. Én például echte kisebbségi vagyok, apai nagypapámat Rokobauer Henriknek, nagymamámat Lindl Karolinának hívták. Ez ugyebár eddig ötven százalékos svábságot jelent. Anyai nagyapám Prazsák István volt, ő szegény valódi tót legény volt amikor megszöktette nagyanyámat, született Papp Erzsébetet. Az eddigi ötven százalék svábhoz tehát jön huszonöt-huszonöt százalék szlovák és magyar, ez azonban nem jelent semmit, mert ha én meszelek, az nem egy hírértékű dolog. Magyarországon a meszelés csak akkor kerül be a hírek közé, ha „a romák ezúttal meszelnek”. A magyar, a sváb, a zsidó, a szlovák meg a román titokban meszel.

Mi baja az „ezúttal meszelnek”-kel?

Azzal semmi. Az újságíró nyilván arra célzott, hogy egyébként mással vannak elfoglalva. A szabadidejükben leggyakrabban lincselnek, kábelt lopnak egészen addig, ameddig az áram agyon nem csapja őket, illegálisan fát termelnek ki, amíg az őr agyon nem lövi őket, azon kívül csoportosan garázdálkodnak. Természetesen nem a romák garázdálkodnak csoportosan, hanem a „nagy családok”. Tudja, ezt akkor szokták írni, amikor azzal kezdődik a perpatvar, hogy ketten összeszólalkoznak, aztán dulakodnak és akkor előkerült a két „nagy család”. De nemcsak ők kerülnek elő, hanem a kapák, a fejszék, a furkósbotok, sőt, haladva a korral, a baseballütők is. A néhány életveszélyes, súlyos, valamint nyolc napon túl gyógyuló sérülést követően megérkezik a rendőrség, a rend helyreáll és néhány jogvédő aztán kikéri a közösség nevében, hogy cigányokról számol be a sajtó. Ez persze mosolyogtató, mert ha mi ketten kezdenénk dulakodni, kíváncsi vagyok mennyi idő alatt lehetne összegyűjteni a mi nagy családjainkat. Én mondjuk a huszonvalahány unokatestvéremet kapával, kaszával együtt legjobb esetben is egy hét alatt tudnám összegyűjteni, de gondolom magának se volna könnyebb. Ezt a jelenséget – félretéve az iróniát – intézzük el azzal, hogy nem más, mint gettósodás.

Nem értem pontosan, hogy akkor most mit is gondol a szolnoki romák ügyéről?

Komolyra fordítva a szót, itt az öngondoskodás a lényeg. A többség ugyanis állandóan azt kéri számon a romáktól, hogy akkor jogos az igényük az állami vagy többségi segítségre, ha már próbáltak önmagukon segíteni. Az átlag magyar a „tisztes szegénységet” állítja szembe a romák mentalitásával. Szolnokon most eltakarították a szemetet, megszabadultak a csótányoktól és a patkányoktól, óriási dolog! Az is fontos, hogy ehhez segítséget kaptak az önkormányzattól és a helyi vállalkozóktól. Örülök azért is, mert Szolnokon, a Motor úti cigánytelepen, mostantól kezdve talán rendszeresen mosdatják a gyerekeket. A gyerekeken múlik minden. Tiszta környezetben, tiszta a gyerek. A teste és a lelke is. Az olaszliszkai tragédia kulcsa is ez. Ahol nincs tisztaság testben és lélekben, ott teret kap az agresszió. Szolnokon már csak egy teendő van, vigyázni kell a tisztaságra.

Csiszár hozta össze Bajort és Havast

2007. november 25., 21:53 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
Múlt vasárnap láttuk a NÉVshowR című műsorban Koós Jánost 70. születésnapján. Jó viszonyt ápol vele?

Persze. Azért hívták meg a műsorba. Egyébként nincs szó valamilyen szoros barátságról, inkább jó ismerősök vagyunk. Néhányszor együtt utaztunk külföldre, leginkább januárban, valahová a trópusokra. Színpadon soha nem léptünk föl együtt, ami nem csoda, mert a show businesshez nem sok közöm van. Ami Janit illeti: jó fej!

Televíziós munkái során szövődtek mély barátságok?

Igazából én a rádióban kezdtem 1979-ben, a tévé valamikor a nyolcvanas évek közepén került szóba. Elég sokszor elmondtam már, hogy nem vagyok barátkozós típus. Engem a kollégáimhoz mindig a munka hozott közel. Ilyen társam volt például a Forró. Rengetegen gondolták, hogy barátok vagyunk, holott erről szó sincs. A magánéletben minimális volt a kapcsolatom, érdekes, hogy az utóbbi időben inkább előfordult, hogy felhívtuk egymást azzal, hogy „na, mi újság?” Azelőtt erre nem is volt példa.

Ami a tévét illeti, talán a Bajor volt az, akivel közel kerültünk egymáshoz. Az egész azzal kezdődött, hogy állandóan piszkálta a Csiszárt és ez bosszantott. Jenő védelmében elkezdtem cikizni a „kicsi huszár”-t, aki ehhez nagyon jó partner volt. Amikor nem sokkal a műsor bemutatkozását követően meghívott a születésnapi bulijára és én el is mentem, ő meglepődött és egy kicsit meg is hatódott, aztán családilag is összejöttünk, és ez a kapcsolat a mai napig tart. Az alapja azt hiszem az, hogy két nagyon különböző ember talán jobban érdeklődik a másik iránt, ha az a másik valami újdonságot jelent a számára. Ezt persze nem feltétlenül intellektuális érdeklődést jelent, mert ebbe bőven belefér a hajnalig tartó pókerparti, vagy közös utazás, valahova a karibi térségbe.

Jogunk van az objektív tájékoztatáshoz

2007. november 24., 19:02 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
12 hozzászólás
Mit szól a szerdai eseményekhez?

Kezdjük a Kormányszóvivővel. Kiszámolta, hogy például az egészségügyi dolgozók, meg a pedagógusok hány százaléka sztrájkolt. Hát, csak a töredékük. Imádom, amikor a számokkal játszanak, mind két oldalon persze. A szakszervezeti főnökön azt mondják, hogy ennyi meg ennyi ezer orvos és asszisztens, illetve pedagógus sztrájkolt, a kormány oldal meg kiszámolja, hogy ez hány százalék.

Nyilván mind a két oldal manipulál, de hát ez az érdekérvényesítés, nem?

Igaza van, de azért valahol mégiscsak a közösség érdeke a legfontosabb, mármint, hogy joguk van az objektív tájékoztatáshoz. Annak idején vezettem egy kommunikációs tréninget, vasutas-főnököknek, vezetőknek. Szóba került, hogy a MÁV már többször is próbálta elérni, hogy megalakíthassa a saját „rendőrségét”, mert rengeteget lopnak a vasútállomásokon, a rendőrségnek pedig nincs kapacitása arra, hogy a teherpályaudvarokat fokozottan őrizze.

Nem tudom, hogy ez még napirenden van-e, minden esetre, bár a számokra pontosan nem emlékszem, de nagyon nagy összegről volt szó. Ja, és azért és panaszkodtak a vasutas-főnökök, hogy a sajtót abszolút nem érdekli, mekkora kár éri a vasutat. Mondtam, hogy van megoldás, csak szorozni kell. Kit érdekel, hogy naponta, mondjuk, tízmillió forint értékű árut lopnak a vasútállomásokon. Szorozzák meg harminccal és akkor már havi háromszázmilliónál tartunk, de ha ez se elég, akkor szorozzunk hárommal és akkor az már negyedévente kilencszázmillió. A sajtótájékoztatón persze ne csak kilencszázmilliót mondjunk, hanem egymilliárdot, mert az még jobban hangzik. Ha erre se indulnak be az újságírók, szorozzunk tovább és eljuthatunk a félévenkénti csaknem kétmilliárdhoz, aztán az évenkénti négymilliárdhoz, de legjobban akkor járnak a vasutasok, ha kiszámolják, hogy a négymilliárdból hány lélegeztető-készüléket lehetne venni, vagy hány szívátültetést lehetne elvégezni.

Így működik a média, meg persze a politika. Szerintem a Répássy képviselő úr már simán tarthatna kommunikációs tréninget. Csillagos ötöst adtam neki, amikor kifejtette, hogy az ország nehéz helyzetében mekkora galádság volna felemelni a bruttó kétszázezer-valahány forintos fizetést, ahogy a rafinált szocialisták akarják, ami pedig a számla nélkül felvett költségtérítést illeti, azt azzal intézte el, hogy ez egy megoldásra váró probléma. Tanulság: legyen Répássy a MÁV vezérigazgatója.

Első kérdés: sztrájkolt már? Második kérdés: demonstrált már?

Még sohasem sztrájkoltam, de majdnem elnöke lettem a rádió sztrájkbizottságának. 1994-ben, a választások előtt nem sokkal, az akkori teljes elnöki hatáskörrel rendelkező alelnök, Csúcs László több, mint száz rádióst, köztük engem is elbocsátott. Egészen elképesztő döntések vezettek ahhoz, hogy mi, rádiósok fellázadtunk.

Csúcs teljesen úgy viselkedett, mint a tanácsköztársaság idején a népbiztosok, nemcsak műsorokat, de komplett műfajokat is letiltott, például a Lapszemlét. Na, akkor kerestek meg engem, hogy legyek a sztrájkbizottság elnöke. Nyilván ismert rádiósra volt szükség. Nem én voltam az első számú jelölt, de se a Mester Ákos, se a Győrffy Miklós nem vállalat, hogy miért, azt nem tudom, azt viszont igen, hogy azóta is szégyellem, mert én egyszerűen kényelmetlennek tartottam, hogy tárgyaljak, bizottságosdit játsszak. Ehelyett inkább csináltam a Naptévét, írtam, pénzt kerestem. Hát, erre nem vagyok büszke.

Ami a demonstrációt illeti, az úgy történt, hogy a Vörösmarty téren valamikor 1988 környékén, Bős-Nagymaros ellen rendeztek demonstrációt. Én is szépen vittem magammal egy táblát, hogy „vesszen az erőmű”, aztán amikor a közvetítő kocsiból intettek, letettem a táblát és elmentem tudósítani a Déli Krónikát. Természetesen borzasztó objektív és tárgyilagos voltam, ahogy az a BBC etikai kódexébe meg is van írva.

Kelemen Anna gonosznak tartja magát és tényleg az

2007. november 23., 16:45 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
23 hozzászólás
Az egyik napilapban megjelent egy hír arról, hogy Kelemen Anna 10 milliós gázsit kapott a Méhkirálynő után. Valós ez az információ?

Miután APEH-alkalmazott is olvashat újságot, nyilván nem mondom meg a pontos összeget, de közel sem ennyit vett fel. Egyébként én is olvastam ezt a cikket, amelyben a szerző azt a kérdést teszi fel, hogy „Buta szőke, vagy okos üzletasszony?” Ez jó kérdés, csak éppen megválaszolhatatlan. Anna egyáltalán nem buta, viszont nem is okos. Hát akkor mi? Azt hiszem, ő nem mérhető az átlagemberhez. Egy sajátos világban él, egy sajátos értékrend szerint. Ő gonosznak tartja magát és tényleg az. Gátlástalanul tud hazudni, nemcsak másoknak, de magának is. Miközben az akaratereje a nullával egyenlő – főleg ha a kokainról van szó – hihetetlenül módszeres és elszánt tud lenni, ha pénzt akar szerezni.

Hogy milyen üzletasszony? Semmilyen. Legfeljebb magát árulta eddig, soha semmilyen vállalkozásba nem kezdett bele. Ezt a szülei is tudják, ezért Annának a lakásán csak haszonélvezete van, mert a szülei joggal tartottak attól, hogy egy rossz pillanatában eladja. Egyébként aggódom érte. Kedd éjszaka tizenhárom nem fogadott hívásom volt tőle, másnap reggel könyörgött, hogy feljöhessen hozzám beszélgetni, de aznap tanítottam Szegeden. Később hiába hívtam, nem veszi fel a telefont. Remélem nincs baja.

Mit akarhatott?

Iszonyúan pörgött, hallgatóságra vágyott. Szerda reggel azt mondta, hogy éjszaka taxisokat fizetett meg csak azért, hogy meghallgassák.

Amikor korábban Annával kapcsolatban szóba került a kábítószer, akkor mindig igyekezett nagyon óvatosan fogalmazni. Védeni akarja?

Persze. Sokan nem értik, de mégiscsak valamiféle felelősséget érzek iránta. Nem arról van szó, hogy megszerettem volna, vagy hogy elfogadnám az ő életmódját, erről szó sincs, de ha hív, mégsem teszem le a telefont. Most, hogy eltűnt megint pár napja, természetesen az is idegesít. Összefoglalva: az is idegesít, ha hív, az is, ha nem. 

Most már nem bűncselekmény a kábítószerfogyasztás, tehát önmagában az a tény, hogy elmondom a tapasztalataimat, az még nem feljelentés… de azért mégiscsak kínos, mármint az, hogy Anna visszaesett. Erre ő azt mondja, hogy kokain nélkül nem bírja ki. Mármint azt nem bírja ki, hogy ilyenkor bezárkózik, nem mozdul ki az elsötétített lakásból, gyakorlatilag gondolattalan, érzéketlen bábbá válik. Kokainnal viszont már más számára a világ. Ilyenkor minden érdekli, beszél, barátkozik és amihez nagyon ért, gyűjti az élményeket, figyeli az embereket, kinyílik, kommunikál.

Nehogy azt higgyék persze, hogy reklámot csinálok a kokainnak, erről szó sincs, én éppen a függőségről beszélek, ami maga a tragédia, legalábbis Anna esetében. Akik már látták őt, csak a kiglancolt, kisminkelt, feltuningolt Annát látták, én viszont láttam smink nélkül, taknyosan, összeesve is. Aggódom érte, de már neki is megmondtam, hogy segítséget csak önmagától várhat, tőlem legfeljebb egy együttérzést.

Állítólag az internetre felkerült a Méhkirálynő teljes szövege. Zavarja?

Nem nagyon. Szerintem, aki monitorról olvas könyvet, az nem normális. Egyáltalán nem féltem a nyomtatott könyvet az internettől. Elég nehézkes fürdőkádban laptopról olvasni, de még ágyban se könnyű. Azt hiszem, a könyveket és az írókat nem fenyegeti az a veszély, mint a lemezeket, CD-ket, illetve a zeneszerzőket. Aki letölti magának a Háború és Békét, annak ezúton kívánok hosszú életet. Én majd akkor állok át a papírról a szoftverre, ha az utóbbit lapozgatni lehet.

Polkázásban merült ki a cseh ellenállás

2007. november 22., 15:55 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
13 hozzászólás
Egyszer azt mondta, hogy nem szereti a cseheket. Mi ennek az oka?

Természetesen ezt csak poénból mondtam, illetve … hát tényleg nem nagyon szeretem őket. A vicces az, hogy a mamám Prazsák, ami magyarul prágait jelent. Ha most azt hiszi, hogy előhozakodok a Benes-dekrétumokkal, meg azzal, hogy negyvenöt után sok ezer magyar kényszermunkást hurcoltak marhavagonban a Felvidékről Csehországba, akkor téved. Nekem igazából a cseh mentalitással van bajom, és ebben legutóbb Jiri Menzel is megerősített.

Hogyhogy?

Majdnem arról értekezett, amin én gondolkodni szoktam. A cseh mentalitásról van szó. A fehérhegyi csata óta annyira békések ezek a derék csehek! Nekünk mindenből kijutott. Elment a török, jött a Habsburg, de kéznél volt Rákóczi. Párizsban elfoglalták a Bastille-t, nálunk lefejezték Hajnóczit és társait. Aztán jött 1848, jóval később 1956, míg végül neki álltunk lebontani a berlini falat. Komoly cseh történész dolgozatát olvastam, aminek az volt a lényege, hogy az osztrákokkal szembeni cseh ellenállást, mondjuk a XIX. század második felében igazából a tánc szimbolizálta. Amíg a magyarok kardot rántottak, addig a rezisztáns csehek halált megvető bátorsággal illegális tánciskolákat szerveztek, kockáztatva, hogy polkázáson kapják őket rajta. 1956-ban az oroszok ellen egy ország lázadt fel, 1968-ban, amikor a szovjetek és szövetségeseik – köztük a magyarok – bevonultak Csehszlovákiába, rögtön előkerültek a fehér zászlók, ugyanúgy mint amikor a nácik szállták meg az országot. Egyetlen fiatalember volt, Jan Palach, aki önkéntes tűzhalálával próbált tiltakozni. Hitler annak idején több hadosztályt is fel tudott szerelni a Skoda gyár roppant korszerű harckocsijaival, ma pedig a csehek azon elmélkednek, hogy a gyáralapító Skoda úr miért járt német iskolába, és milyen szomorú, hogy a cseh mellett németül is beszélt.

Kicsit úgy tűnik, mintha részben gyávának, részben töketlennek tartaná a cseheket.

Szerintem minden nemzetnek van karaktere. A magyaré inkább tragikus. Magyar kurázsi az, hogy hadat üzenünk az Egyesült Államoknak, meg a Szovjetuniónak? Normális ember az, aki a Donnál elpusztult II. Magyar Hadsereg bakáit, meg a munkaszolgálatosokat hősként emlegeti? Ezek a katonák áldozatok voltak. Szó sincs arról, hogy magunkat magasztalnám, a cseheket pedig lenézném. Szerintem többre megyünk, ha a két fővárost hasonlítjuk össze. Prága egy tipikus skanzen, egy pici kis belvárossal, harangjátékkal, meg Károly-híddal. Budapest viszont … Egyébként higgye el, hogy én igazából drukkolok a cseheknek. Gondolja meg, 1938-ban a Benelux államok színvonalán álló valódi ipari ország volt, nyugati mértékkel mérve is normális demokráciával. Aztán jött a szocializmus, és lekűzdötték magukat a mi színvonalunkra, a legfontosabb gazdasági mutatóink szinte teljesen megegyeznek. Félretéve az iróniát, ehhez tényleg a cseh mentalitás kellett.

A pláza a modern piactér

2007. november 21., 17:18 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
10 hozzászólás
A múlt héten nyitott egy új pláza és az emberek tömegestül megrohanták. Mit gondol, miért van ilyen nagy érdeklődés a plázák iránt?

Attól, hogy én nem járok plázába, még semmi bajom nincs a plázákkal. Csaknem húsz éve annak, hogy először láttam ilyesfajta épületet az Egyesült Államokban, Floridában. Kellett egy-két nap, amíg rájöttem, hogy miről van szó. Ha valaki Miamiból elindul lefelé, Keywest irányába, akár azt is hiheti, hogy időutazást tesz, mert az egész majdnem olyan, mint a Balaton déli partja. Szállodák, lakóparkok, konténerházak, óriási területeken, megszámlálhatatlan lakókocsi és ebben a tengerben nincs egy tenyérnyi hely, ahol az emberek együtt lehetnének.

Már az ókorban, a görög városállamokban, de a római településeken is az élet a piac körül szerveződött. Lényegében ez folytatódott a középkorban és talán még ma is fontos közösségi hely a piac. Szerintem a pláza egy modern agóra. Akinek ez fontos, találkahelyként használhatja, lehet a plázában lődörögni, nézelődni, vásárolni, enni, inni, sőt még szórakozni is, hiszen ott a mozi, meg a játékterem. Nekem nem tetszik, de az ellenszenvem nincs kapcsolatban a funkciójával. Nekem a plázák megjelenéséről, az építészeti megoldásokkal van bajom. Jellegtelen, idétlen dobozok, borzasztóan uniformizált belső világgal.

Ezért nem is jár plázákba?

Legfeljebb az unokáimmal megyek, élvezettel nézem, hogyan vásárolnak. Amikor én gyerek voltam, nem nagyon lehetett válogatni. Valamiből, ha egyáltalán volt, csak egy volt, most viszont óriási a kínálat. Egyébként ez is érdekes. Annak idején volt a „háromhatvanas” fehérkenyér, aztán jó napot! Volt a kannás tej meg a pasztörizált tej, de senki nem tartotta számon a zsírtartalmukat. Most mindenből sokfajta van, de nekem épp ez okoz problémát. Ha elküld mondjuk a felségem vagy a lányom vásárolni, hiába próbálom elolvasni, hogy mit írtak mondjuk egy narancs-dzsem címkéjére. Számomra rejtély, hogy melyik adalékanyag okoz rákot, melyik veszélyes a cukorbetegekre, de ugyanígy vagyok a műszaki termékekkel is. A plázával ugyanaz a bajom, mint a mobiltelefonokkal, a kapacitásuknak legalább nyolcvan százaléka teljesen felesleges számomra.

Megint odajutottunk, mint egy múltkori beszélgetésünk során, hogy nyugodtabb és boldogabb lehetne az ember, ha kevesebb információ, kevesebb lehetőség állna rendelkezésére a mindennapok során. Jól látom, hogy ezt így érzi?

Jól. Illetve, nem. Az információ fontos, csakhogy … a múltkor volt egy vita Kepes András és Bárdos András között. Kepes szerint Bárdos stábja felkészületlen. Bárdos erre azt válaszolta, hogy nála több diplomás, több nyelvet beszélő munkatársak dolgoznak. Szerintem Bárdos egyszerűen nem értette azt, amit Kepes mondani akart. Ma már nem arról szól a történet, hogy gyorsan és hitelesen tájékoztassuk az embereket, hanem arról is, hogy segítünk nekik abban, hogy értelmezni tudják azt, ami történt. Fel kell mutatni a hátteret, az összefüggéseket, magyarán útba kell igazítani az embereket. Egyébként ez a média legfontosabb feladata.

És a szórakoztatás?

Hát persze hogy fontos a szórakoztatás, a gond a színvonallal van. Bár ez sem olyan egyértelmű. Manapság divat szidni például a Győzike Showt. Azt a műsort több millióan nézik, mégpedig azért, mert tetszik nekik. A műsor készítői olyan műsort próbálnak gyártani, ami feltehetően tetszik majd a nézőknek. Na most, hol a probléma? Ha a gyártók más műsort csinálnának, nem néznék ennyien, ezért nem csinálnak másfajta műsort. Olcsó poén, de ott van a távirányító. Ha kocsiban ülök, én döntök, választhatok attól függően, hogy mire van szükségem: információra, klasszikus zenére, vagy örökzöld slágerekre. Rajtam áll, hogy hova tekerem a gombot. Ugyanaz a helyzet, mint a plázával. Nem muszáj odamenni, lehet randizni az Odeon kávézójában is, vagy akár a Szent István parkban is.

A környezetvédők csak demonstrálni tudnak

2007. november 20., 11:43 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
9 hozzászólás
Egyszer azt mondta nekem, hogy a legnehezebb az ön számára az, hogy képes legyen leszámolni az előítéleteivel. Hogy áll a leszámolással?

Igyekszem, de nehéz. Nem nagyon tudok kibékülni a környezetvédőkkel. Már valamikor szeptember táján borzasztóan felidegesítettem magam. Egy esős, borongós vasárnap délelőtt elmentem Martonvásárra a Brunszvik-kastélyba. Imádom a parkot, jó párszor voltam már ott Beethoven koncerten.

Hogy jön a zene a környezetvédelemhez?

Úgy, hogy joggal feltételezi az ember, hogy közülük néhányan koncertmentes napon is ellátogatnak Martonvásárra. Úgy látszik nem látogatnak, mert egyáltalán nem tiltakoznak az ellen, amit ott láttam.

Mit látott?

Láttam egy rendezett parkot, láttam a szépen lenyírt füvet, a gyönyörűen megnyírt bokrokat és sövényeket, a karbantartott kastélyt. Megjegyzem a múzeum vasárnap délelőtt nem volt nyitva, ami egyszerűen érthetetlen. Aztán megnéztem a tavat, de mint kiderült, ez kisgyerek társaságában nem tanácsos. Nem túlzok, de tonnányi döglött hal volt a vízben, különösen a lefolyók környékén több száz bomló haltetem bűzlött. Az öt-hat kilós busák ugyanúgy ott lebegtek a víz tetején, mint a tenyérnyi keszegek, dévérek. Mondom elég csúnya volt az idő, de azért voltak látogatók, hazaiak, külföldiek is.

Ha nem a saját szememmel látom, nem hiszem el, hogy Európában ilyesmi lehetséges. A legszörnyűbb az, hogy még a parton, sőt a sétaúton is hevertek oszlásnak indult haltetemek.

Azzal kezdte, hogy előítélettel bír a környezetvédőkkel szemben. Ez azért van, mert úgy érzi, hogy nem teszik meg a szükséges lépéseket és csak a szájuk nagy? Miről szól ez az előítélet?

Mondjuk, Sólyom Lászlóról. Köztársasági elnökünk megfelelő turista öltözetben, kalappal, bottal a kezében, demonstratíve sétál a Zengőn, védve a bazsarózsákat az átkos lokátortól. Javaslom az Elnök úrnak, hogy ne menjen olyan messzire, és még formaruha se kell hozzá, de sétálja már körbe a városligeti tavat úgy, ahogy én sétáltam körbe a családdal. Döbbenetes!

A Szépművészeti Múzeum oldalában a vízen, cölöpökön áll a Robinson étterem. Igazán jó vendéglő, gyakran megfordulok ott, príma az étel, jó a kiszolgálás. Döglött hal persze ott is megtalálható, mindjárt a bejárattól jobbra a vízen, egy széttaposott sörös doboz társaságában. Aztán, ha tovább indulunk, akkor nagyon figyelni kell, mert az aszfaltozott sétány életveszélyes. Vannak olyan szakaszok, ahol húsz, harminc centis, több négyzetméteres, árokszerű mélyedés veszélyezteti a gyalogost, de bármennyire is a lábunk elé nézünk, azért fel kell figyelni arra az irdatlan szeméttömegre, ami a környéket borítja. A fák tövében köbméternyi rohadó levél keveredik papírral, csomagolóanyaggal, eldobott cigarettás dobozzal.

Na és a tó! A tó, a Vajdahunyad vár körül nem más, mint mocskos láp, pontosabban mocsár. A múzeum felőli oldal tele van vízzel, de annak az állaga olyan, hogy tiszta csoda, hogy a vadkacsák még nem szöktek meg.

Lehet, hogy a környezetvédők gondoltak rá, de még idejük nem volt, hogy kitakarítsák a tó középső részét. A híd túlsó oldalán működik a jégpálya - tényleg gyönyörű látvány – a másik oldalon ugyebár ott van a víz, középen pedig egy óriási betonteknő, kosszal, szeméttel, törmelékkel. Jó néhány külföldit láttam, aki tanácstalanul nézelődött a hídon. Az egyik oldalon Hollywood, a másik oldalon Banglades.

Miért a környezetvédőket szidja ezért, mért nem a kertészeket?

Egyszerű. Figyelje meg, bárhol Budapesten, bármit építeni próbálnak, máris megjelennek az időmilliomos környezetvédők. Annak idején az Úszó Európa Bajnokság idején a margitszigeti fákért aggódtak, mostanában meg a Liszt Ferenc téren demonstrálnak.

Szeretném látni, amikor a Köztársasági elnökkel az élen kivonulnak a Népligetbe. Ott ugyanis nem tucatnyi, de több ezernyi fáért kellene aggódni. Állandóan azt hallom, hogy milyen kevés a park Budapesten, hát kérem, ott van a Népliget. Nemcsak a fővárosi lakosoknak, de az aglomerációban élőknek is tavasztól, őszig a legkedvesebb kirándulóhelyük lehetne. Tudja mit lát most a Népligetben?  Kurvákat nappal, melegeket szürkület után, ezen kívül koszt és pusztulást.

Ha én környezetvédő lennék, elgondolkodnék azon, hogy mire fordítom az energiámat. Szerintem a kedvező arány a következő lenne: tíz százalék demonstráció és kilencven százalék példamutató társadalmi munka. Elég szarul hangzik az, hogy társadalmi munka, majdnem olyan szarul, mint a kommunista szombat, de vannak olyan országok, ahol ennek hagyománya van.

A végére hagytam a legrosszabbat. Vannak emberek – és most tényleg nem a környezetvédőkre gondolok – akik anyagi hasznot húznak a környezetvédelemből. Ők azok, akik megjelennek a beruházónál, az építkezőnél, és ha nem kapják meg a kívánt összeget, akkor … akkor következik a végeláthatatlan procedúra. Mielőtt bárki megsértődne, megismétlem. Most nem a környezetvédőkről beszélek, hanem azokról, akik alvilági módszerekkel pénzt csinálnak egy igazán fontos, és nemes ügyből.

És legeslegvégül: isten ments, hogy Sólyom László tevékenységének őszinteségét kétségbe vonjam. Mindössze csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy neki is takarékosan kell bánni a munícióval, mérlegelni kell mikor és miért emelem fel a szavam, mert különben devalválódik.

Az életfogytosoknak nincs vesztenivalójuk

2007. november 19., 15:07 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
21 hozzászólás
A tegnapi, tényleges életfogytiglanról szóló bejegyzéséhez rengeteg hozzászólás érkezett, amire számítani is lehetett. Miért ment bele ebbe a csapdába?

Kezdjük azzal, hogy ha lehetne népszavazást tartani a halálbüntetés visszaállításáról – ahogy nem lehet – egészen biztos, hogy az emberek óriási többséggel megszavaznák. Én biztos, hogy nem. Talán azért, mert a jogi karon a tanárok óriási többsége ellene van, és pontosan tudom, hogy a bírák többsége ugyanígy gondolkodik. Persze megértem azokat, akik a szemet szemért, fogat fogért bibliai elvet vallják, és ezerszer hallottam már azt az érvelést, hogy a brutális gyilkosokat, pláne ha gyerekeket öltek, minimum fel kellene négyelni, kerékbe kellene törni. Én az indulatokat abszolút megértem, csak nem tudom elfogadni.

Olvastam egy hozzászólást, ahol azt kritizálták, hogy nincs értelme az egyik mondatának. Így hangzott: „ Egyébként azért vagyok ellene, mert akármilyen embertelen, elállatiasodott gyilkosokról van szó, azért mégiscsak vannak törvények.  ” Mit értett ez alatt?

Ez tényleg suta egy mondat volt. Valamit tisztázzunk. A jogszabályok, és idetartoznak a törvények is, tulajdonképpen magatartási szabályok, amelyek azért nélkülözhetetlenek, mert az emberek békés egymás mellett élését szolgálják. Én nem ezekre az írott jogszabályokra, azaz törvényekre gondoltam, hanem azokra a „törvényekre”, amelyek sok-sok ezer éve az emberi lét alapját jelentik. Lényegében azt is mondhatnám, hogy ami a halálbüntetést és a tényleges életfogytiglant jelenti, mindkettő ellentmond annak, hogy létezik valami, amit nagyjából úgy szoktunk megfogalmazni, hogy „emberi méltóság”.

Mélyen megértem, hogy mondjuk egy pedofil gyilkost az emberek óriási többsége máglyahalálra, karóba húzásra, olajban való élve megfőzetésre ítélne, na de hát nem véletlen, hogy az emberiség ezekről a kivégzési módokról lemondott. Nem hangzik jól, de az ember attól ember, hogy képes felülemelkedni az ösztönein. Mindenkinek joga van, még a legelvetemültebb gyilkosnak is ahhoz, hogy megőrizze a méltóságát. Ráadásul saját „emberségünket” adjuk fel, ha kiállunk az embertelenség mellett. Tudom, hogy már megint szembe kerülök a többséggel, de ezt azért vállalom.

A hozzászólások között több helyen is elhangzott, hogy miért mi tartsuk el az életfogytiglanra, vagy hosszabb börtönbüntetésre ítélt rabokat. Azt javasolták, hogy a börtönviseltek munkával vállaljanak szerepet a társadalmi teherviselésben. Mit gondol erről?

Azt, hogy szimpla demagógia.

Miért?

Mert ma a magyar börtönökben egy elítélt napi hétezer forintba kerül az adófizetőknek. Már az önmagában nevetséges, hogy ha valaki nem fizeti ki a pénzbírságot, napi háromezer forintonként leülheti. Érti? Ez nonszensz. Azonkívül ma éppen az a legnagyobb probléma, hogy alig-alig tudnak munkát adni az elítélteknek. Valamit ugyan javult a helyzet, de nem sokat.

Ami a tényleges életfogytosokat illeti, az ő helyzetük sokkal bonyolultabb. Tessék csak arra gondolni, hogy nekik már tényleg nincs vesztenivalójuk, ami azt jelenti, hogy ha valamilyen módon gyilkolnának, egy újabb életfogytiglani börtönbüntetés se változtatna a helyzetükön. Ebből bárki kikövetkeztetheti, hogy fokozottan veszélyesek nemcsak a börtönszemélyzetre, hanem a többi elítéltre is.

A szegedi Csillagban például külön szárnyban helyezték el őket, a fürdőig is bilincsben, láncban vezetik őket, és csak amikor már bent állnak a tus alatt, a rácson keresztül átnyúlva, akkor veszik le róluk a bilincseket. Ki gondolja komolyan, hogy ezeknek az embereknek helyük volna egy átlagos munkahelyen?

Befejezésül: Az előző bejegyzés arra figyelmeztet, hogy muszáj pontosan és félreérthetetlenül fogalmazni.

Az elítéltek olimpiákban mérik az időt

2007. november 18., 18:54 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
35 hozzászólás
Havas most készülő könyve, a Halálsoron, tervei szerint 12-13 magyar, tényleges életfogytiglanra ítélt rabbal készült interjút tartalmaz majd. Eddig hárman vállalták a beszélgetést. Ma a könyvről és az életfogytiglani börtönbüntetésről beszélgetünk.

Volt már egy könyvem a Bűnről és Bűnhődéséről, ami a börtönök világában játszódik. Egészen jó interjúkötet volt. Azt hiszem, ez annyiban különbözik a másiktól, hogy ott kifejezetten a bűncselekmény volt a középpontban. Tehát annak a körülményei, a motiváció és persze maga az elkövető. Most viszont, mivel kiújult a vita arról, hogy humánus-e a tényleges életfogytiglan, és erről most szakmai körökben tényleg komoly vita folyik, ezért engem jobban érdekel, hogy milyen az elkövető és a büntetés viszonya. Mennyire méri fel azt, amit tett, mennyire számol annak következményeivel.

A napokban olvastam egy cikket, ami arról győzködött, hogy az Egyesült Államokban igenis van visszatartó ereje a halálbüntetésnek. Én halálbüntetés ellenes vagyok egyrészt, másrészt a tényleges életfogytiglan ellen is vagyok. Nem is nagyon hiszek ennek a cikknek. Egyébként azért vagyok ellene, mert akármilyen embertelen, elállatiasodott gyilkosokról van szó, azért mégiscsak vannak törvények.

Egyszer beszéltem egy erdésszel, egy hivatásos vadásszal, aki annak idején a pártvezetőkkel vadászott a Kádár-rendszerben. Mondta, hogy voltak közöttük nagyon jó vadászok, mondjuk a Maróthyt említette, aki sportszerű volt, minden szabályt betartott és lehetett látni, hogy tényleg átérzi a felelősséget. És voltak állatok. Most neveket nem akarok mondani, de dzsipből, géppisztollyal lőtték a szarvasokat. Nyilván nem csak a Kádár-rendszer fő korifeusai között voltak állatok, hanem vannak egyébként is állatok. De ezekkel az ösztöneinkkel együtt is emberek vagyunk. A jog pedig számon tartja az ösztöneinket. Például sokan nem gondolnak arra, hogy nem büntetik azt, aki nem vonul be a börtönbe. Mert a régi római jogalkotó számolt azzal, hogy nem egy természetes emberi tulajdonság, hogy önszántunkból börtönbe vonuljunk. Vagy például sokan nem tudják, hogy a büntetőtörvénykönyv nem tiltja, hogy ha nincs más mód saját életem megmentésére elvehetem a más életét.

Ezért embertelen az életfogytiglan, mert az emberi mivoltunkkal kerülök szembe, ha ezzel egyetértek. A civilek nem tudják, csak az aki már valaha járt börtönben, hogy az elítéltek nem években számolnak, hanem olimpiában. Nem mondja ki, hogy tizenkét évem van még, hanem azt, hogy még négy olimpiát kell kibírni. Ez megkönnyíti a helyzetüket. Az embert egyszerűen nem szabad olyan helyzetbe hozni, hogy kilátástalan legyen a sorsa. Akár kapjon ötven vagy hatvan évet, teljesen mindegy, ha irracionális is ez a fajta ítélet, akkor is nyújt valamiféle kapaszkodót. Olyan ember nincs, aki számára a szabadság ne volna érték. Azt kimondani, hogy te már soha nem lehetsz szabad, az embertelen.
 

A magyar a legtehetségesebb nép, mi?

2007. november 16., 15:51 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
25 hozzászólás
Mi jutott eszébe?

Már sokadszor olvastam, hogy a legtehetségesebb nemzet a magyar. Elgondolkodtam, hogy tulajdonképpen mennyire igaz ez. De tényleg. Nagyon tehetségesek vagyunk. Minden tekintetben. Ha megnézzük az olimpiai aranyérmek számát, hát hihetetlen, nem? Pedig olyan kevesen vagyunk. Ha végiggondoljuk a Nobel-díjasokat, ha Gábor Zsazsára gondolunk, meg Andy Vajnára, akkor szerintem beláthatjuk, hogy tényleg nagyon tehetségesek vagyunk.

 Mikor a minap beszélgettünk az eszkimókról, eszembe jutott, hogy láttam egy filmet a fókavadászatról. Ez úgy történik, hogy az eszkimó léket vág, a fókának pedig levegőre van szüksége, merthogy nem hal. Az eszkimó nem biológia órán tanulta, hanem örökölte, a helyi szocializáció során elsajátította annak ismeretét, hogy a fóka a lékhez jön levegőt venni. Bár a magyar kétségkívül a legtehetségesebb nép a világon, viszont az eszkimók van, hogy két-három-négy órát is várnak egy léknél mozdulatlanul, kezükben egy szigonnyal. Amikor jön a fóka, akkor jön a szigony, utána a véres hentesmunka. Végiggondoltam, hogy tudna-e ott a jégen, mínusz huszonöt fokban, egy magyar kezében egy szigonnyal órákig mozdulatlanul állni.

Talán ha az élete múlna rajta…

Nem hiszem, mert azt is olvastam, hogy Európa legtermékenyebb és leglakályosabb helyét foglalták el az őseink. Erről jut eszembe, hogy pár évvel ezelőtt az egyik autópálya építésénél találtak egy honfoglaláskori szláv temetőt, és kiderült, hogy totál alultápláltak voltak az itt élő szlávok. Élőholtak, akik rögtön be is olvadtak. Szvatopluk, meg fehér ló, meg mit tudom én! Kamu az egész. Egyszerűen szárazság volt a Kárpát-medencében. Nem vonom kétségbe, hogy nagy dolog volt elfoglalni a Kárpát-medencét, de azért nem volt akkora durranás az alultáplált, éhségtől szédelgő szlávoktól meg a maradék avaroktól megszerezni. Legyünk őszinték: lehet, hogy mi vagyunk a legtehetségesebbek, de azért néha szerencsénk is van. És akkor még nem beszéltem arról, hogy milyen képességeink vannak. Tatár, török, Habsburg, meg még az oroszok, és ezt mind túléltük. Ez azt bizonyítja, hogy hihetetlen energia és kreativitás van ebben a népben. Ahogy a hollywooodi közmondás tartja: ha egy forgóajtóhoz érsz és egy magyar mögötted lép be, akkor biztos, hogy előtted fog kijönni. 

Láttam egy másik filmet a busmanokról. Az egész hihetetlen. A Kalahári-sivatagban osont egy kis busman, víz látótávolságban sehol. Elkezdett szaglászni. Négykézlábra állt és az orrával ment előre. Volt egy kis pálcikája és azzal addig matatott a homokban, hogy hipp-hopp ott volt a víz. Bármennyire biztos vagyok abban, hogy mi magyarok vagyunk a legtehetségesebbek, én például négyzetkilométereket bolyonghatnék hason fekve és szagolgathatnék, akkor se találnám meg a vizet. Nem tudom, hogy a busmanoknak és az eszkimóknak egyáltalán hány olimpiai aranyérmük van, vagy van-e egyáltalán Nobel-díjasuk, de azért, ha jobban belegondolunk, a magyar mellett az eszkimó és a busman is nagyon tehetséges nép.

Ha mondjuk egy busman beköltözne az én lakásomba, tegyük fel bekopogna, hogy „jó napot kívánok, Havas úr! Esetleg szerencsét próbálnék itt.” Szerintem föltalálná magát. Hopp, ezt megnyitom: jön a víz. Egyszerre itt ülne és az összes képessége odalenne. Nem? Itt nem kell szagolgatni, hiszen több helyen is van víz. Egy eszkimónak meg mire kéne várni? A Kádár-rendszerben legalább a Merkúrnál tudta volna hasznosítani a képességeit, hogy kivárjon egy Trabantot. Ma bemegy egy autószalonba, hogy: „jó napot kívánok, egy eszkimó vagyok. Van olyan képességem, hogy kurva sokáig tudok mozdulatlanul állni.” Nem kell.

Szóval mi hárman vagyunk a legtehetségesebbek. Mi szomjan döglenénk a Kalaháriban, éhen döglenénk a jégen, ők meg semmire nem mennének itt a képességeikkel. Tehát minden jól van úgy, ahogy van. Mindenki maradjon a helyén. Nekem az a véleményem.

Havas kiakadt a képviselői mutyizásra

2007. november 15., 19:25 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
25 hozzászólás
Rossz kedve van?

Igen. Ma reggel elég rossz kedvem van. Egyszerűen halálosan tud idegesíteni egy csomó dolog. Például a minap néztem a hírműsorokat, és nem hiszem el, amit látok. Gondolkodtam azon, hogy Kóka Jánost csesztetik, hogy az építkezésén feketemunkások dolgoztak, meg egy drogügyei miatt körözött személy. Ekkora hülyeséget. Ezt egyszerűen nem hiszem el. Van egy cég, amelyik a kertet rendben tartja. Ott gereblyézik egy ember, egy másik meg árvácskát ültetett nemrég, mert ugye ősz van. Én meg hazamegyek és azt mondom: jó napot. Maguk kik? Azt mondják, hogy ők a kertészettel foglalkozó cég emberei. Akkor azt mondom, hogy na, felveszem az adatokat. Anyja neve? Lakik? TAJ szám? Erkölcsi bizonyítvány? Büntetve volt? Tegyük fel, hogy egy jogvégzett munkanélküli az, amelyik ott gereblyézik, és azt mondja nekem: Havas úr! És az adatvédelmi törvény? Maga milyen alapon kér tőlünk személyes adatokat? Sőt, az adatvédelmi törvény az úgynevezett szenzitív adatokat, amilyen például a büntetett előélet, különösen védettnek tekinti. Szóval én most bánatos vagyok, hogy a múltkor futni hagytam a két kertészt. Tényleg. Mert mi van, ha az egyik Securitate-ügynök volt és most gereblyézik? Úgy érzem, ez felelőtlenség volt részemről. Pláne, hogyha az egyik HIV-fertőzött, és, mondjuk, összejön ott a faluban valakivel, és kiderül, hogy én nem kértem a nemibeteg gondozóból hatvan napon belül kiállított igazolványt. Beláthatatlanok a következmények.

Mi idegesíti még?

A mérhetetlen és döbbenetes cinizmus, ami minket most nagyjából körülvesz. Ez valami egészen hihetetlen. Tulajdonképpen, ha én képviselő volnék, azt mondanám, hogy én kiváló ember vagyok, a közvetett demokrácia viszonyai között képviselem a választóimat, akik nem utasíthatnak és vissza nem hívhatnak. Tehát gyakorlatilag az van, hogy én képviselő vagyok, és azt mondhatom a városházán, hogy két gyereket kell eltartani bruttó kétszázvalahányezer forintból és én tulajdonképpen jogosult lennék segélyekre. Mint Szili Katalin, aki a parlament elnöke, de felveszi a költségtérítést. Azt mondja, hogy hiába szállítja őt a köztársasági őrezred, ő azért jó lelkiismerettel veszi fel a költségtérítést, mert neki teendői vannak a kerületében. Vagy például Rogán úr felvette a egymillió-valahányszázezer forintot mondván, hogy neki jár a pesti lakás utáni támogatás, a költségtérítés, de nem vette észre. Döbbenetes, hogy van 386 ember, aki nem köteles elszámolni, számlákkal igazolni a bevételeit. És ezt meg is magyarázzák. Ez egyszerűen mérhetetlen cinizmus, amiért szinte már polgári engedetlenséget kellene gyakorolni. Kik ők? Milyen alapon privilégizáltak? Én köteles vagyok elszámolni mindennel. Ők nem. Miért nem? Ez ráadásul a pártpolitikától teljesen független. Szóval ha képviselő lennék, boldogtalan lennék, hogy előbb-utóbb valaki megállít és azt mondja: figyelj már, te! Van pofád felvenni ezt a kurva sok pénzt bizonylat nélkül? He? Nem félsz, hogy jön valami változás és elszámoltatnak, te?

Havas szerint külföldön se jobb

2007. november 15., 19:07 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
13 hozzászólás

Számos hozzászólás érkezett az első bejegyzéseire. Mit gondol róluk?

Egy baromi érdekes hozzászólás volt. Szatoricsi arról beszélt, hogy boldogtalan vagyok, és nem a külvilággal kellene foglalkoznom. Azt végiggondolni, hogy mitől boldogtalan az ember, merthogy kétségkívül az, az nehézkes dolog. Nem tudom mi a boldogság, meg mi a boldogtalanság. Nem tudom. Szerintem ez közérzet kérdése, nekem meg rossz a közérzetem. Kik lehetnek manapság boldogok? Például az Energolosok. Tizenegy év után megúszták ezt a dolgot. Az ember agya megáll.

Egyetért azzal, hogy a külvilág kizárásával boldog lehet az ember?


Van-e olyan hely a világon, ahol az ember a külvilágot kizárhatná és azt mondhatná, hogy ő boldog? Nem hiszem, hogy ennek így volna értelme. A másik kérdés, hogy lehetne-e másképp? Nem tudom. Volt egy puritán Kádár-rendszer és most jött egy másik világ. Van egy olyan legenda, hogy Kádárt meghívta Czinege Lajos honvédelmi miniszter a villája avatójára, amit katonák építettek. Kádár meglátta, sarkon fordult és elment. Ilyen volt a Kádár-rendszer. Persze hamis volt és álságos, de azt se szabad elfelejteni, hogy amikor 1980 elején a Jaruzelski katonai puccsot hajtott végre (most ugye azt mondja, hogy azért tette, hogy megelőzze a szovjet bevonulást), akkor nem csak a szolidaritás aktivistáit vették őrizetbe a deszeantosok, és nem csak őket internálták, hanem a vajdasági párttitkároknak legalább kétharmadát, meg egy csomó pártfunkcionáriust, aki korruptak voltak. Ezt mostanában nem szokták emlegetni, de én emlékszem.

A Kádár-rendszer egy egalitárius dolog volt, nem voltak nagy társadalmi különbségek. Persze volt egy szűk elit és voltak leszakadók, de azért az emberek nagy többsége, középen, ugyanolyan szarul érezte magát. Most a vita arról szól, hogy milyen alapon épített uszodát Gyurcsány Ferenc, milyen alapon építkezik Kóka János, és egyáltalán milyen alapon van bátorsága valakinek gazdagnak lenni. Ez azért borzasztóan furcsa, mert tömve vannak a bevásárlóközpontok, rengeteg a mobilszolgáltatók éves bevétele, és érdemes megnézni, hogy egy charter gépre kik szállnak fel, és hova utaznak nyaralni. El lehet gondolkozni, hogy tényleg Kóka és a Pozsonyi úti hajléktalan között kell-e a különbséget keresni.

Létezik olyan hely, ahol jól érezné magát?


Nem tudom hol lehetne jó. Amerikában nyilván azon törném az agyam, hogy Irakban kell-e maradni vagy nem. Oroszországban piszkosul aggódnék, hogy Putyin után nem jön-e az anarchia. Romániában azon gondolkozik az emberek többsége, hogy menjen Spanyolországba epret szedni vagy ne menjen. Az eszkimók teljesen ki vannak idegileg, mert nem engedik őket fókára vadászni, ezért aztán nem is mozognak, ehelyett isznak és nemi betegek lesznek a kocsmában. Piára és nőkre költik a munkanélküli segélyt. Nem tudom, hova lenne jó menni. Jobban belegondolva boldog is vagyok Magyarországon. Nincs több millió magyar külföldön, mert akkor ki lenne itthon. Ezt nem engedhetnénk meg magunknak. Nem fontos kérdés az, hogy Gyurcsány után jön-e az anarchia. Így is benne vagyunk.

Havas Henriknek otthon kuss a neve

2007. november 14., 11:47 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
52 hozzászólás

Amikor megkerestek, megmondom őszintén, az első gondolatom az volt, hogy én egyszer már írtam naplót 1987-ben, amikor a 168 óra riportere voltam. Azért írtam naplót mert tudtam, hogy nyilvánosságra kerül. Pedig a napló lényege az intimitás. Naplót magának ír az ember. Nemrég Thomas Mann naplóját lapozgattam, és ő például halála előtt megsemmisítette azokat a bejegyzéseket, amik a homoszexualitására vonatkoztak. Ezért aztán nem is nagyon hiszek az olyan naplóírásban, ami a nyilvánosságnak szól. A napló attól napló, hogy azt senki ne olvassa el, vagy csak az illető halála után harminc évvel. Márai naplója azért nem jó hasonlat, mert ő a naplóírást műfajként használta. Tehát tulajdonképpen publicisztikákat írt, vagy jegyzeteket, napról-napra. Na most, mikor maguk megkerestek, az első problémám az volt, hogy egy csomó mindenről van véleményem, de ki a fene kíváncsi az én véleményemre? Havas azt gondolja… És? Havasnak ez a véleménye… És? Ki nem szarja le?

Egy csomószor előfordul családi körben is, hogy egyszer csak azt mondom, hogy “erről az a véleményem…”, és akkor azt mondja a feleségem, a lányom, bárki, hogy és? ki a faszt érdekel, hogy neked mi a véleményed? Pláne akkor, ha valakiről rosszat mondok. Itt is az a probléma, hogyha valakiről mondanék valamit, mondjuk azt, hogy Csisztu Zsuzsa teje elapadt, akkor a feleségem egyből rám szólna, hogy mit foglalkozol te azzal, hogy a Csisztu Zsuzsa azt nyilatkozta, elapadt a teje. Erre hiába mondanám, hogy ez egy magánügy, és erről nem szeretek olvasni se, mert mi közöm nekem Csisztu Zsuszsa tejéhez? Vagy, hogy Kaszala… azt se tudom mi a keresztneve… Kaszala asszony több magzatot elveszített, mert felidegesítette Csisztu. Ezekhez nekem az ég világon semmi közöm nincs, de attól még lehet véleményem. A feleségem viszont egyáltalán nem kíváncsi a véleményemre, mert fölidegesíti, ha elmondom. Gyakorlatilag arról van szó, hogy arra vagyok dresszírozva otthon, hogy csak akkor szólaljak meg, ha kérdeznek. Ezért mondtam maguknak azt, hogy nekem nem nagyon megy az, hogy magamtól csak úgy megszólalok.

Akkor tudok véleményt mondani, ha kérdeznek. Tehát most Konyovics kisasszony az, aki a Velvet részéről fel lett jogosítva, hogy engem kérdezzen. De ha nem kérdez, én nem mondok semmit. Most is csak azért kezdtem beszélni, mert hogy ugye ezért fizetnek.

Tehát csak arra válaszol, amit kérdezek?


Ettől még eszembe juthat valami. Majd megsúgom magának, hogy miről kérdezzen. Mert sok mindenről van véleményem. Ha most például nincs ez az alkalom, akkor nem tudtam volna szóba hozni, hogy Csisztu Zsuzsának elapadt a teje és Kaszala asszonyság pedig magzatokat veszített az izgalom miatt. Nem beszélve arról, hogy Bochkor Gábor is kénytelen megszólalni. Például erről is van véleményem, de mivel nem kérdez, nem mondok semmit.

Pedig szívesen megkérdezem. Mi a véleménye Bochkor Gábor aktuális bulvárszerepléséről?


Én nagyon szeretem a Gábort. De tényleg. Alig látom, tehát nagyon szeretem. De ha találkozunk, mindig jókat mosolygunk egymásra. Hát, hogy mibe keveredett! Most komolyan! Megmondom őszintén, hogy Gáspárék válása rázott meg ennyire, minthogy Bochkorék nem tudnak külföldre utazni, mert nincs útlevele a gyereknek . Szóval Gáspárék és Bochkorék problémája: ez a kettő dúlt fel. Az olyan emberi, hogy a Bochkor megsajnálta azt a csúnya első férjet. Megkönnyeztem. Különösen azt, hogy ebbe a helyzetbe került a Bochkor, pedig ő annyira nem akar nyilatkozni, és mégis mindennap mond valamit. Például bennem ezt elfojtották. Engem a feleségem ezért nagyon lebaszna. Nem is ajánlanám a Bochkornak, hogy az feleségem férje legyen, merthogy nálunk aztán kuss van. A feleségem még soha nem szerepelt egyik újságban sem, és családi ügyekről nem is beszélhetek. Nem is teszem. Próbálok egyébként beszélni. Otthon. De ott se engedik. Ezért a Bochkort például irigylem. Nem is tudom, hogy milyen érzés ilyen szabadnak lenni. Egyet viszont nem értek. Én például egyáltalán nem nyilatkozom, se a Blikknek, se a Bors című lapnak, pedig nagyon színvonalasak. Tényleg. És mégis most látom, hogy a celebritások között a harmadik vagyok a Velveten. Talán ha a feleségem engedne nyilatkozni, mint a Bochkornak engedik, akkor első is lehetnék. Nem könnyű egyébként, mert hogy Gáspár úr az első. De szerintem a feleségem miatt vagyok csak harmadik. A kurva életbe. Lehet, hogy el is válok. Tényleg. Jó a Gábornak, mert ő megfogadta, hogy nem beszél és valami mégis hajtja. Ja, és én szeretem egyébként. Tényleg. Maradjunk annyiban, hogy drukkolok, hogy a Gábor ezt valahogy átvészelje. Szóval holnap is veszek újságot, hogy megtudjam hol tart a dolog, és remélem Csisztunak addigra megjön a teje.

Havas Henrik a Velvettel blogol

2007. november 14., 09:28 Módosítva: 2009.04.18 13:10
0
46 hozzászólás
A Velvet.hu örömmel jelenti be, hogy mától újabb internetes naplóval, úgynevezett bloggal bővül tartalma. A blog szerzője Konyovics Stella, aki nem mást nyert meg beszélgetőtársnak, mint Havas Henriket, aki először merészkedik az internet széles nyilvánossága elé. Konyovics Stella pszichológusként vizsgálja mindenki Tanár urának lelkét, keresi elfojtott vágyait, és hozza felszínre az ismert médiaszemélyiség frusztrációit. A maga nemében egyedül álló vállalkozáshoz hosszas tárgyalások és rábeszélések után adta nevét Havas Henrik egyetemi tanár és műsorvezető, író és újságíró. A Velvet örömmel ad teret Havas Henriknek, hogy végre megmutathassa igazi arcát, ami gyorsuló világunkban nem semmi dolog egy ilyen ismert és elismert személyiségtől. A Velvet.hu meghatottan várja az olvasók észrevételeit.
Távolról sincs vége, olvasson még