A VV jelzősek közül Éva hisztivel, Zsófi műcsöccsel és banánharapdálós klippel próbálja fenntartani a sajtó érdeklődését. Béci a zeneiparban akar gyökeret verni Young G néven, Olivér pedig könyvet ír az életéről, hogy nyomot hagyjon a világban. Ildikó, Gina, Kristóf, Leonidasz és Zsuzsi pedig a valóságshow vége után három hónappal eltűnt a süllyesztőben. Összeszedtük, hogyan próbálnak fennmaradni a valóságshow-szereplők, Zsolt Péter médiaszociológus pedig elmagyarázta, miért ezeket a módszereket választják az egykori valóvilágosok.

Aki megtapasztalja a hirtelen jött sikert, annak annyira fontossá válik ez a fajta népszerűség, hogy nem tudja elképzelni enélkül az életét. Két út marad: vagy teljesen összeomlik, vagy próbál valamivel reflektorfényben maradni. Az utóbbira léptek a zsé kategóriás ex-valóvilágosok is, akik botrányokat, plasztikai műtéteket, kamu szerelmi szálakat, villantásokat vállalnak be a népszerűség érdekében. Zsolt Péter médiaszociológus szerint azért van mindez, mert nem tanulták meg, hogyan kell kezelni a hírnevet, hogyan kell élni benne.

Akik mindent bevetve próbálnak felszínen maradni

VV Szandikát, a paplanszájú, dinnyemellű minigeronazzót a villa férfizabálójaként mutatták be a nézőknek, és jobbára hozta is, amit tőle elvártak. Majdnem lefeküdt Alekosszal, leszbizett VV Évávalmajd Anikóval is, olyanokat álmodott VV Olivérrel, hogy csak na, és akkorákat hisztizett, hogy kifordult a világ a négy sarkából. Miután elhagyta a villát – persze balhézva - összejött egy kicsit a Tabu Tv-s Gottival, és eltöltöttek együtt valamivel több mint hatszázezer másodpercet.

A média persze minden apró részletről beszámolt. Szandika mára állítólag megbánta az egészet, társaival szemben ő az egyetlen, aki reálisan látja a helyzetét, és tudja, hogy az augusztusban induló VV5-tel vége lesz a felhajtásnak, akkor pedig már édeskevés lesz a tárogatás, a pasik cserélgetése és az újabb orrplasztika. VV4-es szerepléséből annyit tud felmutatni, hogy vett egy kocsit.

Valamiben jónak kellene lenni a hírnévhez

"A mai hirtelen jött celebek, akik hirtelen kerülnek a középpontba, nem úgy szocializálódtak, mint annak idején az arisztokraták, akik tudták, hogy valamibe beleszülettek, és a társadalom figyelme rájuk irányul. Azt, hogy hogyan kellett a hírnevet elviselni, ebben élni, ebből visszahúzódni, hogy ez milyen kötelezettséggel jár a közösség számára, osztályjelleggel elsajátították. Az arisztokraták tudták, hova születnek, hogy a figyelem rájuk irányul, ezért kora gyerekkoruktól fogva tartalmat próbáltak ehhez tenni. Mi a XXI. század arisztokratái vagyunk mindannyian – mert gazdagabb körülmények közt élünk, mint anno –, úgy élünk, mint ahogy a középkorban csak az arisztokraták éltek. Az ismertségi lehetőségeink is egyre inkább hasonlóak, csak az ehhez tartozó kultúrát kellene elsajátítani” – nyilatkozta a Velvetnek Zsolt Péter médiaszociológus. Hozzátette: azok, akiknek kizárólag a népszerűség megtartása lebeg a szemük előtt, nem biztos, hogy sikerrel járnak, kivéve, ha igazán jók valamiben. Erre azonban kevés példa akad, a média ugyanis egyre lejjebbről merít, így otthonról hozott érték alig-alig akad.

Az őrület határán álló VV Éva menetrendszerűen hozza a balhékat, elég csak néhány pohár alkoholt beletölteni, és máris megy a direkt buzizás. Korábban arról beszélt, hogy Alekosz összezavarodott, hogy csak meg akarja őt dugni, és emiatt már nem is beszélnek egymással. Információink szerint olyannyira küszködik saját magával, hogy már szakembert, elvonót is javasoltak neki. Nem kizárt, hogy Párkányi BB Éva útját járja be, és az elmeosztályon végzi.

Baukó Évával ellentétben VV Zsófit nem érdekli az emberek véleménye, ahogy az sem, ha kinevetik. A magyar popipar szégyenével, vagyis a Rágógumi című dalával helyet kapott SP és Fluor mellett. Amióta kiszavazták a villalakók közül, VV Zsófi rendületlenül küzd a hírnévért: alig hagyta el a játékot, új melleket kapott, és állítólag kavart Istenes Bencével is, de csak addig, amíg Nádai Anikót ki nem engedték a villából. Azután ugyanis Viva Bent az orgazmus nélkül élő Nádai foglalkoztatta, aki csakúgy, mint a villában, kint is semleges maradt  - úgy tűnik, nem érdekli különösebben a celeblét, de az is lehet, hogy csak tart attól, mi jelenik meg róla.

Akik próbáltak híresek maradni, de elbuktak

A legkínosabb helyzetben azok vannak, akik megpróbáltak a felszínen maradni, de minden igyekezetük ellenére elfelejtették őket az emberek, a csatorna sem akar már velük forgatni, mert senkit sem érdekelnek a sztorijaik. Ilyen például Leonidasz, aki előbb elszalasztott egy könnyű menetet VV Zsuzsival, majd Alekosz farvizén próbált életben maradni azzal, hogy dicsőítő dalokat írt a győztesről, akivel követhetetlen szálon ugyan, de van közös rokonuk.

VV Zsuzsi, akit a műsor után hirtelen megvett a Playboy, aztán mégis külföldre jár táncolni, VV Ildikó, akit a Barátok közt utánCsillag születik környékéről is elhajtottak, a döntős VV Jerzy, vagy VV Olivér jelenleg ahhoz is kevésnek tűnnek, hogy műbalhékkal betuszkolják őket az újságba. VV Laci pedig, miután sokadszorra is léket kap a vendéglője, jóságos nagypapaként fog elsüllyedni.

Akik elzárkóztak a celebvilágtól

Aztán akadnak néhányan olyanok, akik tudatosan elzárkóztak a médiától azután, hogy kikerültek a villából. VV Gombi egy-két fontosabbnak számító eseményen megjelent, egy darabig azzal riogatott mindenkit, hogy lemezt ad ki, végül, úgy néz ki, inkább fodrászként teljesedik ki. A nézők valószínűleg kedvelték is, ugyanis információink szerint több vendége van, mint másoknak, köszönhetően a Való Világban játszott érzelmes macsófigurának. Azok után, hogy kijátszotta a „kiszolgáltatott kurva” kártyát, VV Gina is a háttérbe húzódott férjével, VV Kristóffal, az ő nevükön azért nekünk is erősen el kellett gondolkodnunk. Leonidasz mellett, aki elsőként hullott ki a műsorból, VV Gináék a játék legnagyobb vesztesei. Utáltak beköltözni, utáltak bent lenni, viszont kiderült az asszony szívfacsaró múltja.

Akiknek sikerülhet

VV Béci tudatosan építgeti magát és a karrierjét, A legnagyobb című számát a VV4 fináléján bemutatta a közönségnek oldalán testvérével, Rácz VV Gigivel. Azóta klip is készült a dalhoz, ami megüti a hazai popelőadók szintjét, így jó eséllyel megmaradhat a zeneiparban Young G-ként – igyekszik valamiben jó lenni, hogy megtarthassa pozícióját, okosan. Alekosz már nem ennyire tudatos.

Mániásságát tekintve szinte biztos, hogy Alekosz megtartja a millióit, nem veri el badarságokra. A nyereménye és a feleségkereső műsorban kapott díjazása ellenére visszatért a mulatós zenei világba és haknizik, a nőkkel pedig továbbra is furcsa a kapcsolata. VV Gigi ügyesen menedzselte a fétisfilmek felbukkanásával járó botrányt, és a Szerelem a legfölsőbb szinteken kísérőműsorának arca és hangja lett. Bátyjával gyerektábort szervezett, és esélyes, hogy a következő szériában viszontlátjuk műsorvezetőként. Ő elzárkózott a különböző magazinok által felajánlott plasztikai műtétektől, a Playboyt viszont bevállalta.