
Brooklyn Beckham elárulta: ez az 1,7 milliós bor a kedvence
Mindig megadja a módját a borozásnak.
Mindig megadja a módját a borozásnak.
A megfelelő párosítással izgalmas kulináris élményben lehet részünk.
Nem tudni, mi okból kerülhetett árverésre a népszerű pincészet.
Elődjeihez képest modernebb címkével és megfizethetőbb áron dobták piacra.
Néhány évtizeden belül mindegyikből jelentős mértékű hiány lehet.
Három kevésbé ismert, de mégis fontos illemszabály.
Az egykori hollywoodi álompár 2008-ban vette a közös francia szőlőbirtokot.
Például nehezebben mozdulunk ki, bort is elsősorban online veszünk.
A kutatók szerint napi egy egységnyi alkohol elfogyasztása egy évvel öregíti az agyat azokéhoz képest, akik egyáltalán nem isznak alkoholt.
Texasban egy valódi börtönhelyiséget alakítottak át miniatűr szállássá. Ketten is elférnek benne, éjszakánként 26 ezer forintért.
Chianti nevű szőlőt azért ne keressen, a bort több szőlőfajtából készítik.
A tavasszal piacra dobott 18 palackból eddig 11 kelt el, a maradék 7 még megvásárolható, üvegenként 12 millió forintért.
A Notre-Dame katasztrófájának másnapján dél-Franciaországban 3,2 milliárd forintnyi kár keletkezett a drága borkészletben tűzeset miatt.
Az énekesnőnek saját szőlője van, ahol bort termel, de eddig direkt titokban tartotta, és most se fogja popsztár énjét összekeverni a borászattal.
Vagy most érte el a mélypontot?
Egy belga ismerősünk nem tudta türtőztetni magát az egyik leghíresebb olasz borvidéken. Valószínűleg nem is akarta. Viszont hozott sört, hurrá!
A Kauflandban a Tokaji és az Egri bikavér a Balkán felirat alatt, a bolgár és a román borok mellett sorakozik.
A heti egy szál jól megérdemelt cigijéről most nem esett szó.
A színész szerdán este a bulinegyedben dorbézolt, és erről egy remek szelfi is készült.
Az élettárs több bort szeretett volna, a nő meg több nyugalmat. Egy vasrúddal verte halálra a férfit
Egyre népszerűbb a #menandwine azaz férfiak és bor című fiók. Mindjárt érteni fogja, miért.
B. Róbert fellökött egy járőkelőt, majd a bringájával akadályozta meg, hogy hozzáférjen elejtett borához, mert azt ő akarta meginni.
Nevetségesen rosszul időzítették a Look magazinnak adott interjúját, tekintve, hogy leszállították egy gépről, mert piásan balhézott.
A színésznő apja keresztelte el lányáról a díjnyertes olaszrizlingjét.
Azt hitte van még társánál italt ezért utána ment és brutálisan halálra verte.
Azt állítja, hogy különösebben be sem szokott rúgni, sok kis szundival tartja magát formában. Ne utánozza!
Letartóztatták a texasi nőt, aki pár óráig bírta csak fiúja nélkül, és emiatt hozott egy hülye döntést.
Ezt jól kitalálták, jól is csinálták meg, csak túl hangos lett. Nem a kaja vagy a zene a jó benne.
A posztsorozat első részében felmentünk Lelléről a Kishegyre a Pócz Pincészethez. Tátva maradt a szánk.
A fesztiválon saját készítésű hajókról osztogatták az italokat, természetesen mindenki örült.
Hallgasson jazzt és igyon borokat Balatonbogláron! Szerdától egyszerre is megteheti.
Remek borok, ételek és jó koncertek várják a Badacsonyi Bor7-en, ami nem is egy hét.
Kamerék előtt szembesítették a visszaeséssel, aminek egyértelműen nem örült.
A tiszaújvárosi férfi cipőfűzőt kötött a szörpös üvegre, és tízszer váltotta vissza az automatában.
Nem vicc, tényleg bekerült a boruk az egyik leghíresebb borválogatásba.
A 80 millió dolláros birtokon nyár végére fehérbort is termel majd a színészpárnak dolgozó borász család.
25 borász 30 fajtából származó 200-féle borát lehet majd 3 héten át szopogatni.
Balatonfüreden rendezik a XXXIV. Országos Borversenyt, amin 101 borászat indul.
Dél-franciaországi birtokukra a környék egyik legjobb borászát alkalmazták.
Az Üvegtánc című alkotásban nem csak egymást, hanem a közelben lévő borosüvegeket is megkívánják a szereplők.
Egy róla festett képpel ellátott bor került a piacra, ami természetesen már most nagyon jól fogy.
Akár 250 forinttól és 800 forintért is lehet egy deci bort bevedelni a partmenti rendezvényen. Van zsíroskenyér és süllő is, csak a sok pálinka lehet becsapós.
A Podmaniczky pincészet 2011-es évjáratú balatonboglári rajnai rizlingjét és a Wekler pince 2008-as cabernet franc borát választották a dél-dunántúli régió legjobb borainak szerdán.
A francia tehenek naponta két palack kiváló minőségű bort vedelhetnek.
Július 29-ig nemcsak a régió boros hagyományaival ismerkedhetnek a látogatók, hanem koncertekkel, művészeti bemutatókkal is várják őket.
A Drew Barrymore-bor északolasz tőkéken termett fehér szőlőből készült.
Madonna hat fontba kerülő vizet fogyaszt, de a bort titokban csempészi be magával az étterembe, amit étkezés közben teljesen el is fogyasztottak.
Hat zeneszerző segített elkészíteni az albumát.
A Mangano nevű cég reklámkapmánya Charles Devoe segítségével mutatja meg, hogyan hetyeg, aki gyönyörű.